Megőrültél, százezret nászajándékba?!?

Olvasási idő kb. 4 perc

naszajandekElképesztő, mennyi felfordulás van egy esküvővel! Kezdődik ugyebár a hol kérdéssel. Aztán folytatódik azzal, hogy kit hívj meg, hogy hova ültesd őket, mert a Kiss bácsi a Nagy néni mellett önmagában is felérne egy jól szituált harci helyzettel, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy mi legyen a nászajándékokkal. Kérhetünk- e pénzt – mennyit és hogyan?



Fordítsuk figyelmünk az utolsó kérdésre. Mert az esküvő sokba kerül. Nagyon sokba. Különösen városban. Falun a menyegző lebonyolításának pontos szokásrendje, kottája, résztvevői, szereplői vannak. Főzőasszonyok gondoskodnak a cateringről, rokonok adják össze a kaját, van, aki süt, mások felszolgálnak, megint mások mosogatnak, a munkamegosztás pontos rend szerint zajlik. Miként azt is a szokás dönti el, hogy a rokonsági fok melyik szintjén milyen ajándékot illik venni, és mennyit kell a menyasszony táncoltatásáért fizetni. Városban zűrösebb, bizonytalanabb és drágább a dolog. Igaz, ma már vannak profi esküvőszervezők, akik a házasulandók pénztárcája szerint szervezik és bonyolítják az esküvőt. Ők aztán szépen elmondják, hogy szokták mások.

Nászajándéktrendek

Sokat változott a világ. Valamikor az esküvő célja az volt, hogy az ifjú pár Isten színe előtt örök hűséget fogadjon. A lakodalom célja azonban közel sem volt ilyen magasztos, hanem meglehetősen prózai és gazdasági. A lakodalmat a szülők és a rokonság dobta össze azért, hogy a meghívottak által vásárolt nászajándék, általában az életkezdéshez szükséges bútorok és konyhai eszközök, valamint a menyasszonytáncból összegyűlő cash segítse az ifjú párt az életkezdésben. Az ajándékokat nem a menyegzőn, hanem pár nappal korábban küldték el a lányos háznak, kifejezvén ezzel, hogy elfogadják az esküvői meghívást. A mások esküvőjére elköltött pénz tulajdonképpen egyfajta kölcsön volt, hiszen a saját esküvőjén, a lánya/fia esküvőjén mindenki annyit kapott vissza, amennyit ő adott korábban. A pénz körbejárt. A lakodalomnak ez a gazdasági szerepe részben megváltozott. Az ifjú pár aligha várja el, hogy Náncsi nénje tükrös, dupla paplannal, Feri bátyja meg hálószobabútorral kedveskedjen. A „na de akkor mi legyen?” kezdetű kérdés megoldása az ajándéklista, amelyet ma már áruházakban is le lehet adni, sőt egyre gyakrabban az interneten keresztül is fel lehet iratkozni rá. A legdrágább darabok esetében akár többen is összedobhatják a pénzt. Az ajándéklistát a fiatalok állítják össze, annak megfelelően, hogy mi is hiányzik még a háztartásukból, a listáról ki-ki saját pénztárcájának megfelelően választ.

Akkor most eladó a menyasszony, vagy sem?

Vannak jól szituált fiatal párok elegáns pasztellszínekben, finom, halk muzsikával kísért lagzik, ahol a fiatalok úgy gondolják, hogy a menyasszonytánc szokása megalázó. A menyasszony nem eladó. Pénzt gyűjteni pedig nem illik. A legtöbb lagziban azonban még ma is – városban is – tartják a lakodalmas koreográfiát. Az ifjú asszony, miután felvágta az emeletes esküvői tortát, éjfélkor leveszi fehér menyasszonyi ruháját, majd miután elrabolták, s férje visszaszerezte, elkezdődik a táncoltatás, amelynek célja ma is a pénzgyűjtés. Gazdasági számítások szerint a menyasszony táncoltatásából hozzávetőlegesen visszajön a lakodalmi költség.


Inkább pénzt kérnénk! Jó, de mennyit adjunk?

Két generális kérdés adódik, ami a legtöbb házasságkötésnél, lakodalomnál felmerül.
Az első, hogyan mondjam meg, hogy nem grillsütőt, hanem pénzt kérek?

A kérdés illedelmes közzétételére született eme kis versike:

Arra kérünk, drága vendég,
hogy a boltokat ne járd!
Ajándék keresésére
drága idődet ne szánd.

Botmixerünk, borállványunk,
poharunk és kistányérunk,
késünk, villánk, fakanálunk
több is van, mint mit használunk.

Viszont hogyha úgy gondolod,
a mennyasszonyt táncoltatod,
akkor erre, ahogy illik,
éjfélkor pont módod nyílik.

A másik kérdésre, miszerint  mennyi pénzt illik adni az ifjú párnak, a válasz a következő: egy vendég ellátása az esküvőn körülbelül tízezer forint. Ez a minimum, amit a barátok, távoli rokonok, ismerősök adni szoktak. A közeli rokonoknál a rokonsági fok szerint növekszik az összeg. Jól szituált családokban a közeli hozzátartozóknál nem ritka a 100 ezer forint sem.
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője
Rengeteg életet mentett meg, mégsem került be a történelemkönyvekbe a francia ellenállás női vezetője

A francia ellenállás kulcsfontosságú információkat szállított a briteknek.

április 10., 16:00

  • világom
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap
Megtalálták a bibilai édenkertet: turisták százezrei tapossák földjét nap mint nap

A Biblia legendás édenkertjének területe ma is népszerű.

április 10., 14:36

  • Offline
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját
Kutyád egészségét kockáztatod, ha így mosod el a tálját

A kutyád és a saját egészséged szempontjából is fontos a helyes tálmosás.

április 10., 18:30

  • Offline
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett
Sokáig alábecsülték Monet tehetséges mostohalányát, akivel együtt festett

Most először, több mint egy évszázaddal később, végre önálló művészként mutatják be őt.

2 órája

  • Szülőség
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással
Összeesett az 5 éves gyermek a budapesti rendelőben, megmentették a gyors beavatkozással

Pillanatokon múlt a gyermek élete, szerencsére az orvos és asszisztense azonnal cselekedett.

április 10., 11:59

  • Mindennapi
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t
Elképesztő méretű terheléses támadás érte az OTP-t

Nem töltött be a netbank és az applikáció, miután szokatlan méretű túlterheléses támadás érte az OTP Bankot.

április 10., 17:19

  • Mindennapi
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség
Lecsapott a porvihar erre a vármegyénkre: videón a veszélyes jelenség

Az autósok számára rémálommá vált a közlekedés.

április 10., 13:36

  • világom
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá
Bicikliutat építettek az autópálya közepére, 7500 napelemet "vettek kölcsön" hozzá

Érdekes kezdeményezés, melynek nemcsak a biciklisták, de a bolygó is örül.

április 10., 15:10

  • Offline
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?
Tacskó vagy macska: te el tudod dönteni, melyikre hasonlít?

A lába olyan, mint a tacskóé, és a mozgása sem hasonlít a macskáéra.

április 10., 16:46

  • VIP
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is
Barack Obamáék válásáról szólnak a pletykák: végre megszólalt a volt first lady is

Obamáék válásáról a legmagasabb körökben beszéltek már.

április 10., 12:40

  • világom
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel
Egyetlen éjszaka alatt vált lakatlanná az ősi falu: a szellemvadászok tömegével keresik fel

Ma sokan azt hiszik, szellemek lakják a legendás falut, amelyen állítólag átok ül.

április 10., 19:30

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • Szülőség
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged
Fontos határidő jár le, erre az adatra van mindenképpen szükséged

Holnap délben jár le a beiratkozási határidő az általános iskolákba. Már nem elég, ha személyesen elmennek a szülők a kiválasztott iskolába.

április 10., 11:10

  • életem
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában
Óriásit emelkednek a parkolási díjak környezetvédelmi okokból: mélyen zsebbe kell nyúlni Angliában

A parkolás díja van, ahol megháromszorozódott, ráadásul az autós az utolsó pillanatig nem tudja, neki mennyit kell fizetnie.

április 10., 11:41

  • világom
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint
23 szovjet katonát változtattak kővé az ufók egy CIA-jelentés szerint

A dühös ufók űrhajójuk kilövését bosszulták meg a CIA birtokába került iratok szerint.

április 11., 06:00

  • lájfhekk
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod
Megmentheti az életedet a telefonod egyik funkciója, be sem kell kapcsolnod

Akár ötméteres pontossággal meghatározható, hogy hol tartózkodik a bajbajutott.

április 11., 06:30

  • Testem
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná
Emberi betegséghez hasonlít a ragadós száj- és körömfájás: tévhit, hogy ugyanaz okozná

A két betegség összemosása tévhiteket terjeszt.

április 10., 10:36

  • lájfhekk
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani
7 dolog, amit tilos mosogatószerrel tisztítani

Ha nem edények tisztítására, hanem univerzális vegyszerként használjuk a mosogatószert, lehet, hogy többet ártunk, mint használunk.

április 10., 06:30

  • Offline
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?
KRESZ-teszt: mennyire ismered a szabályokat?

Több tucatnyi sebességhatárt tartalmaz a KRESZ, de vajon mennyire ismered ezeket? Töltsd ki a kvízt, és kiderül!

április 10., 06:46

  • világom
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában
Nagy utazási iroda jelentett csődöt, nyaralások ezrei kerültek veszélybe Angliában

Az utazási iroda repülős és hajós utakat egyaránt értékesített, a csőd ezeket mind meghiúsítja.

április 10., 09:36

  • Testem
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz
Újabb magyar betegeknél mutatták ki a csonttörő vírust, Pest vármegyében is megjelent a vérzéses láz

Három magyarnál is kimutatták a vírust, akik külföldön fertőződhettek meg a vírussal.

április 10., 07:46

  • Testem
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban
Időponttal is sorba kell állni, sokan lekésik a rendelést a budapesti kórházban

Rendre lekésik az időpontot azok, akik ezzel a kellemetlenséggel nem számolnak a rendelésekre érkezve.

április 10., 10:10

  • Offline
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra
Ezen a szigeten másképp számítják az időt: lakói fittyet hánynak a szabályokra

Népszavazást is tartottak az ügyben, ahol arról döntöttek, hogy a világ összes országától eltérően ők bizony másképp számítják majd az időt.

április 10., 07:00

  • világom
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja
Évszázadok óta égnek ezek a sziklák: pokoli látványt nyújt a tenger partja

Lenyűgöző és egyben félelmetes a tenger partján égő sziklák látványa.

április 10., 08:50

  • életem
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani
Ágyi poloskák lepik el az utcákat Budapesten: 40 tonna szemetet kell elhordani

Ellepi a szemét Budapestet, komoly egészségügyi veszélyt rejt magában.

április 10., 09:06

  • Testem
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában
Hatástalan gyógyszert javasol kanyaró gyógyítására az egészségminiszter Amerikában

A gyógyszer másra jó, de kanyaró ellen nem ér semmit.

április 10., 08:36

  • Offline
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki
Így teltek valójában a Titanic utolsó percei – drámai részletek derültek ki

A Titanicot mélytengeri robotokkal vizsgálták, így feltárultak a hajó titkai.

április 10., 07:26

  • életem
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása
Így zajlik a Magyar Rádió legendás épületének bontása

Vajon mennyire fontos megőrizni a történelmi helyszíneket? A város fejlődésével együtt el kell engednünk a múlt ezen darabjait?

április 10., 08:20

  • életem
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd
Új védőoltást engedélyeztek Magyarországon: szúnyogok terjesztette betegség ellen véd

Engedélyeztek egy új oltást, azonnali végrehajtással.

április 10., 08:06

Érdekességek