Magánrepülőgép helyett miért járnak busszal a világsztárok?

shutterstock 2522591475
Olvasási idő kb. 8 perc

Egy igazán jó koncert életre szóló élmény, az elmúlt hónapokban több világhírű előadó érkezett hazánkba és adott felejthetetlen show-t. A buli közben azonban csak kevesen gondolnak arra, hogy egy-egy ilyen emlékezetes produkció mennyire terheli a környezetet – akár a fellépők és a stáb, akár a rajongók részéről –, és hogy a közönség tagjaként mi is hozzájárulhatunk egy-egy esemény szén-dioxid lábnyomának csökkentéséhez.

Minden népszerű zenekar lenyűgöző, felejthetetlen show-ra törekszik, a szórakoztatás mellett azonban megjelent az igény, hogy minél inkább csökkentsék a környezeti ártalmakat.

A világraszóló koncertélmények és a környezeti ártalomcsökkentés együtt elsőre lehetetlennek tűnik, hiszen az előadók, a stáb és az eszközök szállítása, rengeteg helyszíni energiaforrás felhasználása hatalmas környezeti terhelést jelent, és ha ez nem lenne elég, a koncertekre látogatók is hozzáteszik a maguk szén-dioxid-kibocsátását. Egyre több zenekar próbálja meg mégis a lehető legkisebbre szorítani a turné szénlábnyomát.

Látványos, felejthetetlen – és ártalomcsökentett

A Green Touring Guide szerint a legnagyobb karbonkibocsátást a helyszínek energiafelhasználása és a közönség utazása jelenti (33 és 34 százalék), ezt követi a promóciós termékek gyártása és szállítása (12 százalék), a szállások (10 százalék) és a zenekar utazása (9 százalék), az eseménysorozat promóciója pedig a környezeti terhelés két százalékáért tehető felelőssé.

 

(Forrás: GreenTouringGuide)

A dokumentum alapján vannak a környezetet kevésbé terhelő megoldások. Ilyen a turnébuszos utazás, a klímavédelemért aktívan tevő klubok és környezetbarát szálláshelyek előnyben részesítése, vagy a „szezonális, regionális, biotermelésből származó ételek” választása. Kitérnek a fenntartható és etikus promóciós termékek árusítására és az átláthatóságra is. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az előadó tisztán és őszintén kommunikálja az erőfeszítéseit, a céljait és nevesítse azokat a területeket, ahol még fejlődnie kell a környezettudatosság területén.

Más fórumok a tömegközlekedéssel jól megközelíthető stadionok választását hangsúlyozzák, illetve javasolják, hogy az előadók ösztönözzék a koncertlátogatókat, hogy autó helyett busszal vagy vonattal menjenek a koncertekre. Az energiahatékonyság javítása érdekében energiatakarékos berendezések és világítás, megújuló energiaforrások használatát szorgalmazzák, és kiemelik a hulladékok csökkentését, újratölthető kulacsok és repoharak használatát, és persze a dohányzás mellőzését.

 

A környezeti ártalomcsökkentés olyan intézkedések összessége, amelyek célja a környezetvédelmi kockázatok minimalizálása, a szennyező anyagok kibocsátásának csökkentése, a természetes erőforrások fenntartható használata és a környezeti hatások mérséklése. Érthetünk ez alatt az autózástól a fűtési rendszereken és a koncertlátogatáson át a dohányzásig számtalan dolgot, amelyek megterhelik a bolygónkat. Talán bele se gondolunk, de a világon több mint 2 milliárdan dohányoznak, amely jelentős környezeti és egészségügyi megterhelést jelent. A tudomány mai állása szerint nem elsősorban a nikotin, hanem a cigaretta égése során felszabaduló füst és kátrány felelős a dohányzással kapcsolatos megbetegedésekért. A cigaretta égése során keletkező füst közel 7 ezer vegyi anyagot tartalmaz, amelyek közül 93-ról állapította meg az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala (FDA), hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Az egészségünkért úgy tehetünk a legtöbbet, ha egyáltalán nem dohányzunk, azaz el sem kezdjük, vagy ha már rászoktunk, akkor mihamarabb abbahagyjuk. Így az egészségünk mellett óvjuk a levegőt, hisz nem kerül füst a légkörbe, és elkerüljük a cigarettacsikkek okozta víz- és talajszennyezést is, és ezzel hozzájárulunk a környezeti ártalomcsökkentéshez.

A kinetikus tánctértől a faültetésig

Egy nagyszabású, stadiont megtöltő koncert soha nem lesz karbonsemleges, de van olyan zenekar, aki megpróbálja a lehető legkisebb környezetterheléssel bonyolítani a turnéját. A Coldplay már évekkel ezelőtt elköteleződött a turnézással járó karbonlábnyom csökkentése mellett.

2022-ben útnak indították a Music of the Spheres című turnét, és azt ígérték, hogy "legalább 50 százalékkal" csökkentik a produkció, a szállítmányozás, a zenekar és a személyzet utazásaiból származó szén-dioxid-kibocsátást. A zöldebb megoldások kidolgozásába szakértőket, szervezeteket is bevontak, és természetesen a közönségnek is szántak szerepet a megvalósításban.

A zenekar közleménye szerint az előző világkörüli turnéjukhoz képest 59 százalékkal csökkentették mostani koncertsorozatuk szén-dioxid-kibocsátását. Ezt többek között úgy valósították meg, hogy a közönség kinetikus, áramot termelő padlón ropja a stadionok küzdőterén. A koncertek alatt a rajongókat arra ösztönzik, hogy pattanjanak fel az elektromos kerékpárokra, amelyek a napelemes berendezésekkel és a táncparkettekkel együtt a kisebb színpadi területeket, valamint a stáb számára telefon-, laptop- és szerszámtöltő állomásokat töltik. A színpadok építésénél újrafelhasználható anyagokat alkalmaznak, energiahatékony kijelzőkkel és világítóberendezésekkel dolgoznak, a hangosítórendszer pedig 50 százalékkal kevesebb energiával működik.

A világító PixMob karkötők komposztálható anyagokból készülnek, ezeket a koncertek után begyűjtik és sterilizálva újra felhasználják. A turné összes hulladékának 72 százalékát újrafelhasználásra, újrahasznosításra és komposztálásra küldik. Ahol csak lehetséges, vízutántöltő állomásokat biztosítanak, és a közönséget arra biztatják, hogy újratölthető vizes palackokat hozzanak magukkal.

Ahol megoldható, nem magángéppel utaznak, a szárazföldön elektromos járműveket és bioüzemanyagot használnak. Minden eladott jegy után – amelyek száma júniusban elérte a 7 milliót – egy fát ültettek a One Tree Planted erdőtelepítési nonprofit szervezeten keresztül. A zenekar fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységéről további részleteket itt lehet olvasni.

Természetesen más zenekarok is tesznek az ártalomcsökkentés érdekében a fenntarthatóbb koncertekért. A Metallica például elektromos és földgázüzemű járműparkot használ a világkörüli turnéja európai szakaszához, a Radiohead pedig arra törekszik, hogy bio üzemanyagokat használjanak a koncertfelszerelések szállításához. Billie Eilish is egy "zöldebb" koncertélmény megteremtését célozza: a közönséget az újrahasználható vizes palackok használatára ösztönzi.

Apró lépések az ártalomcsökkentés útján

Azt a Coldplay is elismeri, hogy van még hová fejlődni a területen, és a zenekar törekvéseit számos kritika is éri. Például a biológiailag lebomló konfetti, vagy a kevesebb káros vegyi anyagot tartalmazó pirotechnika sokak szerint egyáltalán nem környezetbarát megoldás.

A legjobb, ha az ártalmakat teljesen meg tudjuk szüntetni, mindig ez a legcélravezetőbb megoldás. Amennyiben valamilyen okból nem szüntetjük meg, törekedjünk arra, hogy csökkentsük őket. A legkisebb karbonlábnyom úgy érhető el, ha egyáltalán nem rendeznek koncerteket, mint ahogy a dohányzás ártalmai is úgy kerülhetők el, ha egyáltalán nem dohányzunk. Persze sokan nem tudják elképzelni, hogy koncert nélkül tudnának élni, mint ahogy sokan vannak, akik az ismert kockázatok ellenére is tovább folytatják a dohányzást. Ezek a felnőtt dohányosok tájékozódhatnak az ártalomcsökkentés lehetőségeiről. Ma már vannak olyan égés nélkül működő füstmentes technológiák, amelyek használata esetén akár 70-95 százalékkal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás. Ilyen füstmentes technológia például az elektronikus cigaretta, a dohányt nem tartalmazó nikotinpárna, vagy a dohányhevítéses technológia. Azonban ezen füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak például nikotint, amely egyéb káros hatásai mellett megemeli a vérnyomást és a szívfrekvenciát, és függőséget okoz. A károsanyag-kibocsátás csökkenése és az egészségügyi hatás közötti összefüggés vizsgálatára pedig még további hosszútávú kutatások szükségesek. Fontos hangsúlyozni, hogy a füstmentes technológiákkal elérhető ártalomcsökkentés csak a cigaretta teljes mellőzésével érhető el, az együttes használatuk esetén nem érvényesül maradéktalanul az ártalomcsökkentés.

Ha a világhírű zenekarok kiveszik a részüket a karbonlábnyom csökkentéséből, a közönség tagjaiként mi is tehetünk az ártalomcsökkentés érdekében. Választhatjuk a tömegközlekedést, a kevesebb műanyag használatát, és azzal is sokat tehetünk a környezetért, ha nem vásárolunk felfokozott állapotban - egyébként felesleges - promóciós termékeket. A dohányzás esetén azonban egyetlen helyes megoldás létezik, ha egyáltalán nem fogyasztunk semmilyen dohány- vagy nikotin tartalmú terméket.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött, reklámcélokat nem szolgáló tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek