Tudod már, mi lesz a húsvéti menü? Segítünk!

Eheti receptajánlónkban mutatjuk, hogyan készül Mautner Zsófi egyik kedvenc ünnepi fogása, de van ötletünk levesre és édességre is.

Nyakunkon a húsvét, így eheti receptajánlókban összeszedtük kedvenc, könnyen elkészíthető húsvéti fogásainkat a levestől a desszertig. Mutatjuk, hogy hogyan készül a sonkás-tojásos gombóc leves, Katucikonyhájából, Mautner Zsófi egyik kedvenc húsvéti kosztja, a frankfurti zöldfűszeres mártás és a dekorelemnek is elsüthető madárfészek muffin, Piszke gyűjteményéből!

Sonkás-tojásos gombóc leves

Az első lépések során teljesen hagyományos módon megfőzzük a sonkát és a tojást. Aztán viszont a főzőlevet nem öntjük ki, hanem felhasználjuk egy zseniális leveshez. A lé, amiben a sonka fő, hihetetlenül ízes és értékes, nagy kár lenne kiönteni. (Ha nem szeretnénk rögtön elkészíteni a levest, nyugodtan le is fagyaszthatjuk.)

Hozzávalók:

1 kg füstölt sonka (nálam csont nélkül)

10 tojás

A gombócleveshez:

3-4 l víz

4 sárgarépa

3 gyökér

1 kisebb zeller

1 hagyma

1 gerezd fokhagyma

2 evőkanál liszt

1 evőkanál pirospaprika

4 evőkanál olaj

1 csipet só

1 csokor petrezselyem

A gombócokhoz:

1 kg burgonya

25 dkg liszt

1 tojás

1 diónyi vaj

katuci
Fotó: Dívány.hu / Katuci

A sonka és a tojás előkészítése

A sonkát néhány órára vízbe áztatjuk, hogy veszítsen kicsit a sósságából. Ha nagyon durván sósnak ítéljük, vagy nagyon nem bírjuk a sót, akár le is forrázhatjuk, és lehűlés után a vizet leöntve szabadulhatunk meg egy kicsit még több sótól.

Szóval, leöntjük róla a vizet, felöntjük 3-4 liter tiszta vízzel, és csendes lángon puhára főzzük a sonkát (ha van rajta háló, ne vegyük le).

Amikor a sonka főzővize felforr, mellétesszük a nagyon alaposan megmosott tojásokat (ha a tojás előtte a hűtőben volt, áztassuk meleg vízbe 10-15 percre, mielőtt a forró lébe tesszük, nehogy szétdurranjanak). A tojások nyugodtan maradhatnak órákon át a sonka mellett, sőt, ki is hűlhetnek a lében azok is. A fehérje barnára színeződik, és teljesen sonkaíze lesz a tojásnak.

Ha megfőtt a sonka, hagyjuk a levében kihűlni. A kihűlés után a sonkát, tojást is kivesszük, félretesszük. A sonkalé tetejéről leszedjük a zsírt, felforraljuk. (Ha mégis szétdurrant volna egy tojás, csak szűrjük le.) Eddig a lépésig akár előző nap is előre dolgozhatunk.

A gombóc leves elkészítése:

A sonkalében megfőzzük a felkarikázott zöldségeket, az egészben hagyott hagymát, fokhagymát, és az egészben hagyott, megtisztított burgonyákat.

Ha megfőtt a krumpli, kiszedjük a levesből, hagyjuk teljesen kihűlni. A hagymát és a fokhagymát kidobjuk. Ameddig hűl a krumpli, elzárjuk a lángot a leves alatt. Elkészítjük a burgonyagombócokat. A krumplit áttörjük krumplinyomóval (sózni nem kell, mert elég sót szívott magába a sonkaléből), beledolgozzuk a lisztet, a tojást és a vajat. Épp csak addig gyúrjuk a tésztát, amíg összeáll. Nedves tenyérrel kis gombócokat (kisebb dió méretűeket) gömbölyítünk a tésztából.A levest visszatesszük a lángra.

Elkészítjük a rántást a leveshez. Egy kisebb lábasban olajat hevítünk, belekeverjük a lisztet és a csipet sót, zsemleszínűre pirítjuk. Levesszük a tűzről a lábast, belekeverjük a pirospaprikát is. Felengedjük egy kicsi hideg vízzel, simára keverjük. A levesbe keverjük a rántást.

Felforraljuk a levest, ha forr, beleengedjük a gombócokat. Addig főzzük, amíg a gombócok feljönnek a leves tetejére. A felaprított petrezselymet a leves tetejére szórjuk, elzárjuk a lángot.

A főtt sonkával, tojással és tejföllel tálaljuk.

Goethe kedvenc fűszermártása a sonka és a tojás mellé

Ez az egyszerre különleges és mégis pofonegyszerűen elkészíthető mártás a Chili és vanília bloggerének, Mautner Zsófiának az egyik húsvéti kedvence.

Frankfurtban ez az egyik helyi specialitás, de egész Németországban nagy hagyománnyal bír a fogyasztása. Arról is híres, hogy a frankfurti születésű Goethe egyik kedvenc étele volt. A mártás szezonja hagyományosan nagycsütörtökön kezdődik, és hét zöldfűszerből (petrezselyem, turbolya, snidling, kis vérfű, borágó, zsázsa, sóska) áll. Az egyszerűsített változatot évek óta mindig készítem húsvétkor, ugyanis sonka, spárga, főtt tojás, zöldségek, újkrumpli mellé zseniális.

Frankfurti zöldfűszeres mártás

Hozzávalók:

(kb. 7 dl mártáshoz, ez 8-10 adag ételhez elég)

3 dl tejföl (vagy joghurt)

2 nagy csokor petrezselyem

1 nagy csokor kapor, felaprítva

1 csokor snidling, felaprítva

néhány szál tárkony

néhány levél medvehagyma, felaprítva

3 evőkanál majonéz

2 főtt tojás, felkockázva

2 kicsi csemegeuborka, felkockázva

1 kis fokhagymagerezd, reszelve

1 citrom reszelt héja és leve

só, bors

chilivanilia
Fotó: Chili és vanília

Elkészítés:

Egy nagy kancsóba vagy tálba öntjük a tejfölt. Az összes fűszernövényt durvára aprítjuk, majd a tejfölhöz adjuk. Botmixerrel simára pürésítjük. Ettől szép pisztáciazöld lesz. A botmixer nem viszi teljesen homogénre, a fűszernövények apró, finom rostjai láthatóak és érezhetőek maradnak. Hozzáadjuk a majonézt, a két felkockázott főtt tojást, a csemegeuborkát, a reszelt fokhagymát, citromlevet, héjat és a csipet porcukrot. Sózzuk, borsozzuk. Botmixerrel pürésítjük. A kész mártásban beállítjuk az ízeket (só, bors, citromlé).

Madárfészek muffin

Hozzávalók: (12 db-hoz)

14 dkg liszt

6 dkg aprószemű kókuszreszelék

1 tk. sütőpor

1 kk. szódabikarbóna

1 tojás

10 dkg (nád) cukor

150 gr natúr joghurt

10 dkg olvasztott vaj

a díszítéshez:

4 dkg kókuszreszelék

12 dkg puha vaj

10 dkg porcukor

3 dkg holland kakaópor

2 ek. tejszín

36 kék, sárga cukorka vegyesen

egy kocka étcsokoládé

kekszdekoráló toll vagy 2 dkg marcipán és pár csepp sárga ételfesték

piszke
Fotó: Dívány.hu / Piszke

Elkészítés:

A süti első és második négy hozzávalóját külön-külön elkeverjük, majd a nedves hozzávalókhoz hozzáadjuk a száraz hozzávalókat, épp csak simára keverjük, és muffinpapírral bélelt formában, a tészta tetejét elegyengetve 190 fokos sütőben kb. 15 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.

Amíg a tészta sül, a puha vajat habosra keverjük a porcukorral elkevert kakaóval, és lassan belecsorgatjuk a 2 ek. tejszínt is.

Ha a süti kész, a hőt 160 fokra levesszük és a kókuszreszeléket 2-3 perc alatt egy sütőpípírral bélelt tepsibe szórva megpirítjuk.

A krémet habzsákból körkörösen a muffinok tetejére nyomjuk és megszórjuk a megpirított kókuszreszelékkel.

A cukormadarak szemét a felolvasztott étcsokiba mártott fogpiszkáló segítségével pöttyözzük, a csőrt sárga dekortollal nyomjuk ki vagy marcipánból formáljuk. A krémes-kókuszos muffin közepébe ültetjük őket.

Mustra