Az olasz filmek nem csak régen voltak nagyok

Az olasz kultúrát nemcsak költészete, képzőművészete vagy építészete tette világhírűvé, hanem filmművészete is. Gondoljunk csak az olasz filmek nagy korszakára, ahol a neorealista rendezők feltűnése után Fellinitől Viscontin át Pasoliniig a legérzékenyebb művészek alkottak filmtörténeti jelentőségű mozikat! De itt sem igaz, hogy régen minden jobb volt, íme egy szubjektív válogatás a olasz film elmúlt néhány évtizedeiből, ami megmutatja, kik tudtak (vagy fognak tudni) felnőni a nagy korszak mestereihez! 

Cinema Paradiso (1988)

Egy ilyen listát kezdeni csakis a kihagyhatatlan és ma már egyértelmű klasszikussal, Giuseppe Tornatore nosztalgikus, de még ügyesen (hajszál híján) a giccshatáron innen tartott mozijával lehet. A mozi aranykorát felelevenítő film 1990-ben megnyerte az Oscar- és a Golden Globe-díjat „legjobb idegen nyelvű film” kategóriában, tehát a szakma is igen nagy elismerésben részesítette.  A történet cselekménye viszonylag egyszerű: Salvatore a sikeres, életével mégis elégedetlen középkorú férfi egy álmatlan éjszakáján visszaemlékszik gyerekkorára és ifjúságára a háború utáni Szicília egy kis falujában, ahol az öreg mozigépész, Alfredo megszerettette vele a mozi világát. A középkorú mozigépész és a háborúban az édesapját elvesztő kisfiú közt meghitt barátság szövődik, a kis Salvatorénak a mozi lesz az otthona, a filmek a családja, és Alfredo a filmek megszerettetése mellett tanácsokkal látja el őt szerelemről és az élet nagy dolgairól egyaránt. 

Mediterraneo (1991)

A Gabriele Salvatores által rendezett Mediterraneo méltán szerepel a híres olasz filmek listáján, története és mondanivalója egészen elgondolkodtató és ma is érvényes. A második világháborúban játszódó alkotásban egy olasz hadihajó legénysége azt a feladatot kapja, hogy egy lakatlannak tűnő kis görög szigetet védjen. Az olasz matrózok partra szállnak, és hosszú idő óta először megpihennek egy kicsit. A sziget azonban nem lakatlan, a hegyekben elrejtőzött görögök szépen visszaszállingóznak a faluba, mert az idegenek teljesen ártatlannak látszanak. Úgy döntenek, legjobb, ha békében együtt várják ki a háború végét.

Az élet szép (1997)

Senki se várta volna, de az egyébként komikus színészként ismertté vált Roberto Benigni rendezte az olasz filmtörténet egyik legmegrendítőbb drámáját. A kilencvenes évekre már jópár Holokauszt-filmen túlvolt a moziipar (és így a nézők is), olyan szemszögből azonban, ahogy Benigni tudta (és merte!) ábrázolni a haláltáborokat és az életet ezekben, addig senkinek nem jutott eszébe. Az apa-fiú történet nem véletlenül nyert díjakat világszerte, mivel egyszerre sikerült megvalósítania, hogy míg a történet önmagában egyszerű és hagyományos, a film üzenete eközben rendkívül újszerű és nagyszerű. A film tökéletesen mutatja be a koncentrációs táborokban uralkodó állapotokat és szenvedést, miközben megmutatja, hogy az életösztön és a gyermeke védelmezése micsoda erőt ad a (Benigi által játszott) édesapának, aki pozitív felfogással és humorral próbálja túlélhetővé tenni kisfia számára ezt a tapasztalatot.

Szépséges fiatalság (2003)

"Gyönyörű film. Minden képkockája mehetne kiállításra." "Élmény a javából! Fojtogat, a vesédet rugdossa, szembesít önmagaddal, elgondolkodtat és képes megnevettetni! Nagyszerű színészi alakítások és gyönyörű zene! Kell ennél több?!" Ilyen kommenteket lehet olvasni az olasz rendező, Marco Tullio Giordana Szépséges fiatalság című filmjéről, amely Olaszországban és külföldön is nagy sikert aratott. A  Szépséges fiatalság  egy olasz testvérpár életét követi végig 1966-tól 2003-ig, csaknem négy évtizeden keresztül.  A film a második világháború utáni Olaszországot mutatja be, és személyes sorsokon keresztül vázolja fel, mi történt a háború pusztítása után. A főhős egy testvérpár, Nicola és Matteo Carati, akik egyaránt látják a hazájukat jellemző társadalmi igazságtalanságokat, mégis teljesen eltérő pályákat választva próbálják azokat felszámolni: Nicola pszichiáterként próbál meg hasznára lenni embertársainak, Matteo pedig rendőr lesz. 

A nagy szépség (2013)

Mindössze három éve készült, Paolo Sorrentino hetedik nagyjátékfilmje azonban máris megtalálta a helyet a nagy klasszikusok közt. A film a 66. Cannes-i Filmfesztiválon ugyan „csak” a jelölésig jutott, ám biztosíthatok mindenkit afelől, hogy filmnyelvileg és tartalmilag egyaránt grandiózus és lebilincselő alkotás született. Főszereplője Jep Gambardella író és újságíró, a római társasági élet központi figurája. Annak ellenére, hogy tehetséges írónak tartják, mindössze egyetlen könyvet írt, azt is 40 évvel ezelőtt. Az írás helyett legtöbb energiáját abba fekteti, hogy a felső tízezerrel sodródjon egyik hajnalig tartó partiból a következőbe: lényegében éjszaka él, nappal alig csinál valamit. A 65. születésnapja után azonban egyre inkább elgondolkodik élete haszontalanságán, olykor iróniával, olykor rezignáltan elemezgeti önmagát és a társadalmi elitet, amelynek ő is részese. Bár továbbra is buliról bulira jár, de ezt már egyfajta spirituális útkeresként teszi: eközben bejárja Rómát, élete fontos helyszíneit, és régi és új ismerősökkel találkozik – leginkább azért, hogy megtalálja a fecsegés és a zaj mögött meghúzódó "nagy szépséget".

Szüzességi fogadalom (2015)

Szubjektív listánk utolsó filmje mindössze tavalyi, és rendezője, Laura Bispuri sem mondható ismert névnek, mivel ez a legelső filmje, viszont ezzel azonnal a Berlini Arany Medve-jelölésig vitte. Listánkba azért került fel mégis, mert története rendkívül megrendítő és elgondolkodtató, és a kritikai fogadtatása alapján talán valóban helyet kap a későbbi klasszikusok közt.

A film története a 30 évvel ezelőtti Albániában játszódik, egy olyan elzárt világban, ahol a falusiak rendkívül szigorú, patriarchális társadalomban élnek. Ez pedig a nőkre nézve különösen nyomasztó életkilátásokat jelent: az életüket irányító Kanu-kódex szabályai szerint ugyanis a nő csak egy "tömlő", az a feladata, hogy mindent elviseljen. Ebbe a világba születik bele Hana, aki erős független fiatal nővé serdül, és nem viseli jól az elzárt világ alkotta szabályokat. Lázadásra azonban nincs lehetősége, a férfiakat megillető szabadságjogokat csak úgy kaphatja meg, ha megtagadja nőiségét, és fogadalmat tesz: férfi néven, férfiruhákat viselve, de szerelem és szex nélkül fog élni egész életében. Tíz év múlva azonban kénytelen szembesülni döntésének eredményével és megkérdőjelezni egész addigi életét.

Oszd meg másokkal is!
Mustra