Ahogy közeleg a gyermeknap, felmerül a kérdés a szülőben, ünnepelje-e, és ha igen, hogyan. Mivel lepje meg a csemetét: valamilyen élménnyel, esetleg ajándékkal? Az ajándékozás mindig kényes kérdés, mert egyfelől tudjuk, hogy minden gyerek örül az ajándéknak, és bizony a nagyobb, csillivillibb ajándéknak még jobban, de sok szülőben ott motoszkál ezzel kapcsolatban valami rossz érzés is: vajon nem neveljük-e az ajándékokkal arra a gyereket, hogy a tárgyi örömöket értékelne, és nem szorul-e háttérbe az ünnep személyes, emberi oldala?
Természetes, hogy a gyerek izgatott az ajándék miatt, és hogy ez az egyik fénypontja az ünnepnek. Ettől nem kell megijedni, ez nem jelenti, hogy gyerekünket csak az anyagi javak érdeklik. Már csak azért sem, mert bár kétségtelenül a birtoklásról is szól, ha ajándékot kapunk, de az érzelmekről is: ez is kapcsolódás a másikhoz, annak kifejeződése, hogy fontosak vagyunk egymásnak, és hogy -jó esetben- tudjuk, minek örül a másik, azaz odafigyelünk egymásra.
Nem kell tehát fekete-fehéren gondolkodnunk, és csupán a fogyasztói társadalom virágzását látni az ajándékozásban. Baj akkor van, ha az ajándék valami hiányt hivatott eltakarni, ha nem áll másból az ünnep, mint ajándékvásárlásból és az átadásából.
De akkor sem az ajándék a bűnös. Kérdés, tudunk-e egymással mit kezdeni, egy fél napot eltölteni úgy, hogy mindenki jól érezze magát, és ne veszekedjünk? Egyáltalán: meg tudunk-e állapodni olyan programban, ami mindenki számára kedves, és élvezzük-e egymás társaságát? Ha leülünk egy asztal köré elfogyasztani az ünnepi menüt, képesek vagyunk-e beszélgetni, vagy kínos csipkelődésben merül ki a kommunikáció? Mindezek nem azon múlnak, ajándékozunk-e, hanem hogy figyelünk-e egymásra az év többi napján, elfogadjuk-e egymás hibáit, tudva, hogy a másik a mieinket viseli el.
Nincs arra aranyszabály, milyen az ideális gyereknap. Van, ahol az válik be, hogy a szülők rukkolnak elő meglepetéssel, van, ahol a gyerekek kívánhatnak. Az is jópofa, ha apró gesztusokban nyilvánul meg, hogy ez egy különleges nap, például ágyba kapják a reggelit a gyerekek, és olyan dolgokat is szabad, amiket más napokon nem, például tovább fennmaradhatnak. Az ajándékra is igaz, van, aki a meglepetést szereti, máshol beválik, hogy megmondja a gyerek, mire vágyik. Ez persze életkor függő is, az idő előrehaladtával egyre többen állnak át az utóbbi verzióra. Ha ajándékozunk, érdemes néhány szempontot figyelembe venni.
Nem a szülőnek kell, hogy tetsszen az ajándék
Sok szülő bosszankodik, ha olyan ajándékért könyörög a gyerek, amit ő haszontalannak, butaságnak, rondának tart. Az ajándék alapvetően nem a nevelés eszköze. Persze, ha élesen ütközik a szülő értékrendjével a kért ajándék, akkor nem várható, hogy megvegye, tegyük fel, hogy testépítéshez szükséges porokat kér a kamasz, a szülő pedig nem pártolja a használatukat.
De nem kell, hogy a szülőnek is tetsszen az a zene, könyv vagy ruha, amit a gyermek ajándékba kér, hiszen nem magának akar örömet szerezni vele, hanem a gyereknek. Ne legyen jutalom sem az ajándék, akkor már nem ajándékról beszélnünk, hanem fizetségről, így elveszíti a lényegét a gesztus, ami arról szól, viszonzást nem várva örömet akarok okozni a másiknak.
Ahogy az sem szerencsés, ha a szükséges használati eszközök, például kabát vagy cipő válik akár gyereknapi, akár karácsonyi, születésnapi ajándékká. Ami a gyermek ellátásához szükséges, azt természetesen megkapja, az ünnep pedig arról szól, hogy megéljük az összetartozást, azt, hogy örülünk egymásnak, és ez többek közt ajándékozásban is megjelenhet.
Ne vásároljunk erőnkön felül!
Sok szülő tart tőle, hogy rossz néven veszi a gyerek, sőt, azt fogja hinni, nem szereti eléggé, ha nem kapja meg tőle azt a méregdrága ajándékot, aminek talán leginkább örülne, de ami valójában meghaladja a családi kassza kereteit. Ennek legszomorúbb példája, mikor az elvált szülők igyekeznek egymásra licitálni. Az egyik talán nem is ajándékozna gyereknapra, de tudja, hogy a másik úgyis fog, így kényszerűen ő is vesz valamit, legalább olyan értékben.
Bármennyire is vágyik valamilyen tárgyra a gyerek, sőt, akár erőszakosan követeli, akkor sem ebből méri le, szereti-e a szülő. Azok a gyerekek, akik anyagi téren mindent megkapnak, de hiányoznak az érzelmek, szenvednek ettől, és lelkük mélyén szívesen elcserélnék adakozó szülőjüket egy igazira, akitől szeretetet, lelki támogatást kapnak, aki büszke rájuk.
Ezt persze nehezebb megfogalmazni, ez így nem szokott elhangozni, vagy ha igen, sajnos akkor sem feltétlenül jut el az üzenet a szülőhöz, nem érti, mit kellene másképp csinálnia, míg azt érti, hogy kér egy számítógépet a gyermek. Felnőttként a pszichológusnál azonban senki sem arról panaszkodik, hogy nem kapott elég ajándékot, hanem a hiányzó ölelésről, bátorító szóról.
Akár van ajándék, akár nincs, az a fontos, hogy a szülő odafigyeljen, másból is álljon az ünnep. Alakuljanak ki szokások, amik hagyománnyá válnak, amik erősítik a családi identitást. Lehet az egy visszatérő program, menü, kis rituálé: valami, ami arra a családra jellemző. Az ilyen apróságok fontosak ahhoz, hogy megérezze a család: összetartozunk.
