Nagy molinókkal reklámozta már kb. két hete a budai Gellért Szálló, hogy ott bizony nagy vasútmodell-kiállítás lesz a december 7-8-i hétvégén. Mint régi nagy vonatmániás (aki még huszonévesen is képes volt kimenni egy vasútállomásra trainspottingolni), ott kellett lennem. Egy ilyen kiállításon számítani kell rá, hogy vasárnap délelőtt a poklok pokla vár az emberre, ha beszabadul egy ilyen helyre. Viszont van az egésznek egy pozitív hozadéka: végig lehet nézni, ahogy a gyerekeket megfertőzi a modellezés.
Nagy gyerektömeg fogadott a bejárati csarnokban, és ez jellemezte az egész első emeleti kiállítóteret. Azonban az embernek a sok gyerek miatt lehajtott fejjel figyelve kellett sasszézni a terepasztalok között. Külön vicces volt, hogy nemcsak a gyerekek sokkolódtak egy-egy mechanikusan mozgatott busz, gyalogos, csirke (kapirgáltak!), szélerőmű, olajkút és lanovka láttán, de a felnőttek is úgy videóztak, mintha életük egyik meghatározó élményét élnék át.
Egy fő asztal (N-es méretarányban) mellett több kisebb is volt, az egyik kedvenc egy hölgy bőröndbe épített, hordozható makettje volt. A szervezők előtt viszont fejet hajtottam: a legkisebb gyerekeknek kijelöltek egy tológatós, favasutas szobát, így a gyerekek legvinnyogóbb, legsikítozóbb részét kvázi karanténba zárták. A használtvonat-vásár és a Mikulás érkezésének (az éttermi igazgató szobájába slisszolt be) megtekintése után megkérdeztük a modellezőket, miért jó ez az egész, miért ölnek munkaórákat és forintszázezreket egy ilyen hobbiba, miért éri meg a gyereknek modellezni.
"Én így születtem" – magyarázta egyikük. Az idős férfi már gyerekként repülőket és vonatokat faragott ki édesapjával, a gimiben már versenyszerűen modellezett, majd jöttek a munkás évek és a család, a hobbi elenyészett. Idős korára fordult vissza a modellezés felé. Szerinte azok kezdik el ezt csinálni, akik eleve érdeklődnek a műszaki dolgok iránt. Hozzátette, a vasútmodellezésnek "erős anyagi vonzata van" és "nagy precizitást igényel". Persze az egész kulcsa az, hogy "meg kell fertőzni a gyereket", innentől minden megy a maga útján. Persze az ő klubjukba csak 15 év felettieket vesznek be, nem véletlenül, bizonyos érettség kell ehhez a hobbihoz.
A szülők véleményszondázása sem maradhatott el. Egy anyuka rögtön a hüvelyk- és mutatóujja összedörzsölésével jelezte felénk, hogy ez pénzkérdés, szóval 3 év körüli fia még ne is álmodjon gőzmozdonyról és galériaalagútról. Persze nem sokáig tarthatja majd magát a szülői ellenállás, mivel a fiú nagy vonatbolond, "pályaudvarokra is járunk" – mesélte a büszke szülő.
Három fanatikusnak tűnő, 10 év körüli srácba is belebotlottam, akik épp számonkérték az egyik pályaudvart kezelő modellezőt, hogy miért nem állítja már forgalomba az egyik veszteglő személyvonatot. Miközben a modellvasutas fülét-farkát behúzva tekerte meg a trafót és indította a szerelvényt egy látványos völgyhíd felé, az egyik srác elmondta, hogy először jár ilyen kiállításon, bár "keresztapám pincéjében van egy öt négyzetméteres asztal" – fűzte hozzá. A közben befutó apuka is megerősítette, otthon van Thomas, a kis gőzös, meg Brio típusú vonatok, és anya is szigorú, este hamar letiltja a gyerekeket a számítógépről, és nyomás játszani. Rendesen játszani.
