no

8 konyhakacat egy színesebb életért!

Ha nem jelentene a főzés önmagában szórakozást, akkor most feldobhatja egy csomó szórakoztató kacattal. Itt van néhány kütyü, amik olyan fontos dolgokban könnyíthetik az életét, mint a kávékavargatás vagy a szószadagolás.

Ajándéknak, ahogy korábban is írtuk, nem feltétlenül tartoznak a legszerencsésebbek közé, de azt el tudjuk képzelni, hogy valaki egy szürke hétköznapon beújít magának valami nevetséges holmit. Fussa át, hogy mikkel lehet feldobni a konyhát, aztán szavazzon, hogy melyiket tartja ezek közül a legröhejesebbnek.

Zenélő tojásfigyelő

Kezdésnek itt van a BeepEgg, egy sárga tojásszerűség, amit a tojással együtt a vízbe kell dobni, és egy dallamocskával jelzi, ha elkészült a tojás. A dalok között többek között ott van a Killing Me Softly, a Final Countdown, és a Smoke on the Water is (számcímek lefordításával nem kísérletezgetnénk). A kütyü a vízbe rakva háromszor is figyelmeztet, így nagyjából eltalálhatja, hogy milyen lágyan szeretné a tojását. Nem tűnik teljesen hasznavehetetlennek, és csak kábé 3000 forint.

tojasfigyelo

Szószpisztoly

Oké, ez tényleg kell: pisztoly alakú szószadagoló, amihez két tárat is adnak. Hát komolyan, mennyire menő már? Elég meghúzni a ravaszt és már folyik is a mustár, kecsöp vagy majonéz. Az egyetlen kérdés ezzel kapcsolatban, hogy vajon ez is úgy röfög és harákol, mint egy átlagos, kifogyóban lévő tubus, és vajon úgy köhögi-e ez is szét ilyenkor a szószokat, vagy ennél azért valamivel diszkrétebb? A szószpisztoly is csak alig több mint 3000 forint.

szoszpisz

Dobozos bor

Ez ugyan nem konyhai kiegészítő, viszont bemutatjuk, mert könnyen lehet, hogy ez a jövő. Nem másról van itt szó, mint a dobozos borról, ami végre felválthatja a kétes megbecsültségnek örvendő kannás vagy műanyag palackos borokat. Elvégre mennyi ócska, egészségtelen italt hoznak ki dobozos kiszerelésben, és mégis milyen lelkesen vásárolja mindenki. Szóval legyen résen, mi szóltunk! A háború elkezdődött a dizájn mindenek előtt minden fronton!

dobozbor

Töltőpuska

Unja már boltban kapható virsliket, kolbászokat? Bosszantja, hogy állandóan azt kell néznie, hogy miben milyen és mennyi tartósítószer van? Ha eddig csak arra vágyott, hogy magának tudja tölteni a különböző kolbászokat, hurkákat - mert különben lenne megbízható hentese, aktív vidéki rokonsága, miegyéb -, akkor hamarosan megoldódhat minden gondja! Ez egyelőre csak prototípus, de ha nagy az érdeklődés, forradalmat hozhat a konyhában!

toltopus

Önkeverő bögre

Hogy-hogy nem, a Star Wars még mindig az egyik legmenőbb dolgok közé tartozik, amivel valahogy mindent el lehet adni. Ha reggel ahhoz sincs ereje, hogy rendesen megkeverje a kávéját, kakaóját, teáját, és mellette még a Csillagok háborúját is imádja, akkor ezt a terméket önnek találták ki. A kábé 3000 forintos Feel the Force önkeverő bögre szebbé teheti a hétköznapjait: reggelente ugyanis boldogan álmodozhat róla, hogy az Erő mégis csak létezik. 

onkever

Süti áztató

Szintén a reggeli tevékenységek megkönnyítését szolgálhatja (egyelőre elsősorban angolszász családokban) a Dipr névre keresztelt süti áztató. Az ötlet ugyan kétségtelenül kiváló, viszont a szerkezet korántsem multifunkciós, ugyanis csak a pilótakekszszerű, belül krémes süteményekkel lehet használni. Ha majd egyszer Magyarországon is mindent letarol az Oreo, akkor emlékezzen rá, hogy ebben a cikkben található hozzá 6-700-ért patent áztatót!

Asztali pizzasütő

Jaj, hülye Heston Blumethal mit összekísérletezett, hogy megcsinálja a tökéletes pizzát! Mennyit marháskodott szegény a megfelelő hővel, a megfelelő felülettel, és mindezt minek, amikor kábé 10 ezerért megvehette volna ezt a szerkezetet is. Lehet tippelni, vajon mennyire lesz nyers vagy száraz a pizzánk, ha egy ilyen gép lassan forgatva süti ki? Csak ezért megéri! Már a reklámfotóhoz se találtak olyan pizzaszeleteket, amik ne tűnnének legalább fél naposnak.

pizzasztal

Tojás szétválasztó csibe

"Ahol a cukiság és a funkcionalitás találkozik" - írják a reklámban. Tojással kezdtük, akkor tojással is zárjuk a bemutatót. A csibét egy pohárra vagy tálra kell rakni, beleütni a tojást, és megtartja a sárgáját. Az a helyzet, hogy nem emlékszünk olyan pillanatra az életünkből, amikor erre szükségünk lett volna, ráadásul egyszerűsége ellenére sem tűnik a legmegbízhatóbb eszköznek. Cserébe viszont még baromi ronda is. Egy ezresért az öné.

sargatlaniito

Nem maradt más hátra, minthogy szavazzon arra, amit a leghaszontalanabb konyhai kiegészítőnek talált. Meg kell sajnos jegyeznünk, hogy egyet-kettőt amúgy szívesen látnánk otthon, de valószínűleg nem úgy működnének, ahogy elképzeljük, vagy soha nem vennénk elő őket. Melyik ezek közül az, amivel hasonlóan érez, vagy amit még arra sem találna méltónak, hogy még csak el sem gondolkodna azon, hogy kipróbálná-e? Vajon az asztali pizzasütő vagy a töltőpuska végez a legutolsó helyen? Netán valamelyik másik? Szavazzon!

Melyik a legbénább?

Oszd meg másokkal is!
no
Mustra