8 ajándék utolsó pillanatra

Ajjaj, már állítják a karácsonyfákat, benyomták a karácsonyi playlistet, és végképp halálra nyomasztják a karácsonyi kirakatok? Az ajándékvásárlás mindezek ellenére sem könnyű dolog, főleg, ha az ember az utolsó pillanatra hagyja a dolgot. Ebben a cikkben azoknak szeretnénk segíteni, akik hajlamosak erre, vagy csak nem szokták tudni, hogy mit vásároljanak, esetleg lenne éppen ötletük - mondjuk egy könyv, egy utalvány -, de vonakodnának ilyesmivel készülni, mert úgy gondolják, nem illik. Hát most eláruljuk: simán megtehetik.

Borcímke átfestése

A legtöbb munkahelyen előszeretettel ajándékoznak bort a dolgozóknak, sőt, általában az emberek szívesen vásárolnak egymásnak különböző borokat. Ezek persze gyakran messze vannak attól, amit bárki szívesen fogyasztana, és általában ott porosodnának egy vitrinben vagy spájzban. Viszont legvégső esetben simán tovább lehet ajándékozni őket, ha leáztatja róluk a címkét, és készít rá helyette valami sajátot, ami megbocsáthatóvá teszi a dolgot. Amikor átadja, még azt is nyugodtan bevallhatja, hogy nem feltétlenül legjobb piáról van szó, de így legalább kinéz valahogy.

Könyv

Oké, a gyertyák, mécsesek, bögrék és az előre csomagolt tisztálkodási szerek mellett valószínűleg a könyvek a leggyakoribb ajándékok, viszont emellett legalább ki lehet állni. Azért is szerepel itt, hogy ne kelljen lehajtott fejjel sétálgatnia egy könyvesboltban, hogy már megint nem jutott eszébe semmi. Egy jó könyv igenis remek ajándék lehet, úgyhogy akkor sem kell szégyenkeznie, amikor átnyújtja. Arra mondjuk nem árt figyelni, hogy legalább megközelítőleg olyat válasszon, amit élvezhet az illető, és ne csak egy semmitmondó képeskönyvvel lepje meg.

shutterstock 154209686

Süti- és egyéb gasztroajándékok

Valami sütinek mindenki örül, még akkor is, ha éppen nem sikerült a legfinomabbra, mert mindenki értékeli - mint az iskolában -, ha sajátkezűleg eszkábált ajándékkal lepik meg. Ráadásul rengeteg olyan sütemény van, amit egyáltalán nem tart sokáig elkészíteni. Így ha csak egy napja van arra, hogy valami ajándékot találjon ki, akkor a süti az egyik legjobb választás. Ha pedig még jól is sikerül, akkor tényleg belehúzott a tutiba, mert lehet, hogy legközelebb is ezt követelik, így aztán végképp lekerül a válláról ez a probléma.

Ajándékutalvány

Fantázia éppenséggel nincs benne, de legalább hasznos dolgokra lehet fordítani, úgyhogy ebben az esetben is azt tudjuk mondani, mint a könyvnél: nem kell szégyellnie magát, ha semmi nem jut eszébe. Így egyfajta megerősítésként szerepel itt az ajándékutalvány is. Ebből is jól lehet kijönni, ugyanis kétségtelen, hogy felér egy vallomással, hogy nem tudott kitalálni a semmit, cserébe viszont egyrészt legalább őszinte, amiért mindenki hálás tud lenni, másrészt pedig mindenki vehet rajta valami szívének kedves dolgot.

Plüssvacak

Ahogy nemrég megírtuk, hiába tűnhetnek egy idő után nevetségesnek ezek a plüssjátékok, minden embernek jól esik, ha megszorongathat egyet. Egy friss tanulmányban ugyanis kihozták, hogy ezek az élettelen tárgyak is csökkenthetik a szorongást és a halálfélelmet, így már nem is annyira ciki ilyet ajándékozni. Jópofa plüssvackokban valószínűleg az Ikea a verhetetlen (örülne ön egy félméteres plüss sárgarépának???), a giccses-cuki vonalat kedvelők pedig a Happy Box boltokban találhatnak megfelelő darabokat.

shutterstock 115222846

Szabadulójáték

Általában nem ajánlanánk, hogy bárki olyan ajándékkal kedveskedjen, ami valamiért - bármilyen - időkorláthoz kötött. A hideg beköszöntével viszont az ember hajlamos otthon gubbasztani, amibe szépen lassan még bele is őrülhet. Egy ilyen fejtörős szabadulójáték pedig általában nagyon király, remekül lehet szórakozni, és egy óránál nem is tart tovább, utána pedig rögtön bele lehet állni egy pálinkázásba vagy egy forralt borozásba is. Az egyik legjobb utolsó pillanatban beszerezhető ajándéknak biztosan egy ilyen kupont tartunk.

Pizzaszeletelő

Magától valószínűleg nem költene ilyesmire, viszont pizzát a többség rendszeresen rendel valahonnan, úgyhogy igen hasznos lehet egy ilyen szeletelő. Akkor is hatalmas királyság egy ilyennel felszelni a pizzát, ha egyébként kevésbé hatékony, mint egy rendes kés, mert abban is meg lehet találni a szórakozást, ahogy az ember eszét vesztve görgeti egymás után végig egy-egy szelet kivágásához. Ha pedig ez sem lenne érv mellette, akkor gondolja meg milyen menő volt, amikor egy-egy helyen ilyet látott, és azt még rendesen használni is tudták. Legutóbb akkor biztos nagyon akart volna egy ilyet.

Giccses karácsonyfadísz

Hát már tényleg semmi nem jut eszébe, akkor minden mindegy alapon nekiugorhat valami teljesen haszontalannak, ami valószínűleg az ajándékozott fél életében elő se kerül, de legalább amíg átadja, derülhetnek rajta az emberek. És mi lehet feleslegesebb, mint egy elképesztően giccses karácsonyfadísz? Szóval bátran válasszon valami nagyon csúnyát. Ha netán ezzel az ötlettel nem tudna megbékélni, akkor vegyen neki karácsonyi pulcsit, mint amilyet mondjuk Mark Darcy is visel a Bridget Jones naplójában, akkor gond nélkül benevezhet egy csúnyapulcsi partyba is. Ha pedig igazán ügyes, a mi útmutatásunk alapján készíti el, és azzal garantáltan meg is nyeri!

Oszd meg másokkal is!
Mustra