Heidemarie Schwermer nem egy tipikus antikapitalista forradalmár, a 69 éves német hölgy mégis forradalmi életformát folytat: boldog, kiegyensúlyozott életet él 15 éve, pénzhasználat nélkül.
Mark Boyle fiatalabb, de később is kezdte: a 29 éves brit férfi üzletembernek készült, de pár évnyi sikeres üzletelés után változtatni akart az életén.. 3 éve tette le a pénzt. Sorolhatnánk még a többé-kevésbé híres ingyenélőket az amerikai antropológusból avanzsált barlanglakótól a mezei zöld aktivistákon át, a gyakorló hippikig, de nem ez a lényeg. Mindannyian azt az üzenetet kívánják átadni, hogy nemcsak lehetséges hátat fordítani a piszkos anyagiaknak, de kifejezetten jó is.
Fontos vonás, hogy a fogyasztásra épülő nyugati életformával tudatosan szakító emberekről van szó, nem vadászó-gyűjtögető törzsek gyermekeiről, vagy nincstelenségbe kényszerült embertársainkról. Lássuk, hogyan csinálják!
Best of Barter
A nagymamám sem azért gyárt évente 5 hektó bort, mert egymaga megissza. A termények/szolgáltatások cseréje máig természetes kisebb közösségekben, de akár életformává is emelhető. Schwermer is a dortmundi Cserebere Klub alapötletét terjesztette ki: van, aki szerelni tud, van, aki takarítani. Vagy éppen tehetséges pszichoterapeuta, csak nem termeszt zöldséget. Boyle ugyanezt az elvet a freeconomy weboldalon valósította meg: itt is képességeiket, szerszámaikat adhatják át az érdeklődők, és természetesen kaphatnak is mástól. A szolgáltatások cseréjéhez nélkülözhetetlen kapcsolati háló mentálhigiénés előnyökkel is jár: mindenkit ismerünk, aki így-úgy hozzájárul életünkhöz. Egy ilyen közösségben kevesebb eséllyel derül majd ki a szomszédról, hogy tömeggyilkos, és a csap sem fog megint csöpögni másnap.
Mielőtt kétségbe esnénk, hogy nincs birtokunkban más számára hasznos tudás, emlékezzünk Schwermerre: szállásért cserébe takarít, illetve, pszichoterápiás kezeléseket tart. Másfelől, ki ne tudna előrukkolni valami nélkülözhetetlen képességgel, ha éppen éhes?
Kivonuló középosztály
Persze sokakat irritál a napelemről blogoló ex-üzletember, Mark Boyle esete, aki ráadásul még el is indult pénz nélkül Indiába. - Miután nem beszél franciául, és odaát mindenki csövinek nézte, Calais-nél visszafordult. - Az említett kapcsolati tőke, egyáltalán az iskolázottság már eleve kivételezett hátteret feltételez (a szerkesztőségbe várjuk a javaslatokat az egyetemi diplomák alternatív felhasználására), de ne feledjük az ökonomádok által hozott áldozatokat sem. Nincs egészségügyi ellátás (Schwermer például hisz az öngyógyításban, Boyle vegán és jókedvű), a többség szemében: létbiztonság. Egy lábtörés vagy sajogó fog is bizony sokkal fajsúlyosabb,mint gondolnánk. Az idealista aszkéták szerint, életmódjukkal a probléma gyökerét kezelik: ha a mókuskerék nem tesz boldogtalanná és beteggé, nem is kell orvosra költeni. Ha szakítani akarunk a pénzzel, az jó adag elszántságot követel, már csak a társadalmi normák elutasítása terén is. Ki szabadulna meg a hiteltörlesztés terhétől, ha ezért cserébe minden ismerőse hülyének nézné?
Rókák és Medvék
A kivonuláshoz nem kell olyan messzire menni, erdő szélén, város végén, még elérhető közelségben vannak a kukák. A többség pazarlása lehetővé teszi, hogy pár szakadár jóízűt lakomázzon, ahogy teszi is sok freegan a fejlett világban. Magyarországon egyelőre körülményesebb az effajta városi gyűjtögetés. Természetesen van más üdvözítő megoldás is: például egy önfenntartó biogazdaság. Ez esetben jó, ha közösségileg fogunk neki, hiszen a termesztéssel sok munka jár, illetve, ízlés szerint kombinálhatjuk a vidék és város előnyeit.
Dolgos szabadság
Schwermer és Boyle mindketten csak egy évig akarták nélkülözni a pénzt, de rákaptak. Visszatérő elem mások elbeszélésben is a pénz nélküli élet nyújtotta szabadság megfizethetetlen élménye. Ismerősöm elmondása szerint nem egy hajléktalan - nem a túlnyomó többség, de azért néhányuk - a mókuskerék helyett ment el direkt csövezni. Persze ez nem jelenti azt, hogy a tudatos ingyenélők napjai tétlenül telnének: barterbe dolgoznak, bogyót gyűjtenek, viszik a fémet a MÉH-be, kapálnak, kukáznak. Aki már próbálta közvetlenül megkeresni a betevőt, annak nem magyarázom: mindez kimondottan felemelő lehet, ha nincs közbeiktatva egy hülye főnök, frusztráló falak, megvan viszont az idő beosztásának szabadsága.
Egy barátom például évente pár napot dolgozott csak, de azt nagyon intenzíven: egy európai fesztiválon napi 2 órában gyűjtötte a visszaváltható műanyagpoharakat. Viszont volt rá 360 napja, hogy kipihenje a fáradalmakat. A pénz nélküli önfenntartás harmonikusan idomul a Lassú Élet mozgalomhoz, és mint ilyen, kiutat kínál a civilizációs elmebajból.
