Tíz éve élt Amerikában kettős életet Albrecht Dittrich , amikor egy nap munkába menet rémisztő jelet vett észre a metróban. A fémgerendára festett piros pötty azt jelentette: „Veszély, menekülj!” Jack Barskynak (ezen a néven élt az USA-ban) hamarosan döntenie kellett: otthagyja-e ismét egész életét, feleségét és nem sokkal korábban született lányát, hogy Kanadába, majd onnan a Szovjetunióba repüljön, vagy ellenszegül az orosz titkosszolgálatnak, amely nem az engedékenységéről volt híres.
Az egyetemen szervezték be ügynöknek
Albrecht Dittrich 1949-ben született Kelet-Németországban, anyja iskolai tanárnő, apja elkötelezett marxista-leninista volt. A fiú kémiát tanult a jénai egyetemen, ám negyedik évfolyamos korában egy férfi kereste föl a kollégiumban. Eleinte azt mondta, hogy Carl Zeiss optikai műszerész megbízásából keresi Dittrichet, hogy munkát ajánljon neki, ám nem telt el sok idő, és
kiderült: valójában a Stasitól, az NDK állambiztonsági szervezetétől érkezett.
Arra volt kíváncsi, hogy a diák hajlandó volna-e ügynökként dolgozni. Dittrich hitt a kommunizmus ígéretében, ám saját bevallása szerint egója nagyobb szerepet játszott abban, hogy ráállt a dologra. „Szinte mindenkinél okosabbnak tartottam magam, és a saját nagyszerűségembe vetett hit komoly szerepet játszott abban, hogy igent mondtam” – emlékezett később vissza.
1973-ban kellett Berlinbe utaznia, ahol kezdetét vette a kiképzése. Megismerkedett a titkos ügynökök legfontosabb kommunikációs technikáival: morzekódot és kriptográfiát tanult, beavatták a rövidhullámú rádió kezelésének rejtelmeibe, és persze
azt is el kellett sajátítania, hogy hogyan lehet rájönni, ha követik vagy megfigyelik, és hogyan lehet átverni a kéretlen szemeket és füleket.
Azt is begyakoroltatták vele, hogyan kell úgynevezett „dead drop” (előre egyeztetett titkos helyek) használatával csomagokat átvenni vagy küldeni. Berlin után Moszkvában folytatódott a kiképzés: gyakori volt például, hogy el kellett döntenie, megfigyelik-e KGB-ügynökök, és ha igen, le kellett ráznia őket. Taekwondót tanult, és persze tovább kellett tökéletesítenie angol nyelvtudását.
Egy halott gyerek nevét kapta a KGB-től
1978 nyarára lényegében minden készen állt a bevetésére. Ekkor tudta meg azt is, hogy mi lesz a feladata: amerikaivá kell válnia, és biztonságpolitikai döntéshozók, köztük Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának, Zbigniew Brzezinskinek a bizalmába kell férkőznie. Hogy ezt pontosan hogyan éri el, az rá volt bízva.
Kapott egy nevet: Jack Barsky valójában egy marylandi fiú volt, aki 10 napos korában meghalt.
A névhez egy teljes életet és fedőtörténetet kerekítettek. Barátnőjével bizonyos részleteket megoszthatott, anyjának és testvérének azonban semmit sem mondhatott el – sőt, előre meg kellett írnia jó néhány levelet, amelyeket a KGB majd elküldhet a rokonainak úgy, mintha ő írta volna őket a bajkonuri űrközpontból. A levelek alján pár sornyi üres helyett kellett hagyni, hogy ott majd az állambiztonság emberei aktuális eseményekről írhassanak vagy kérdésekre válaszolhassanak.
Anyja hivatalos dokumentumot kapott arról, hogy a fia ötéves megbízatást kapott a köztudottan szigorúan titkos űrprogramban.
A 29 éves Dittrich Moszkvából Belgrádba, majd Rómába és Bécsbe utazott – itt kapta meg William Dyson névre kiállított kanadai útlevelét. Ezzel Mexikóvárosba repült, és onnan „tért haza” Torontóba, Chicago érintésével, ahol pár napra megpihent.
„Úgy éreztem, mintha egy tábla lenne a nyakamba akasztva: »Vigyázzatok ezzel a fickóval«”
– emlékezett vissza megérkezésére az amerikai városba. De az útlevél-ellenőrzésnél minden rendben ment – két nap múlva pedig egy hotelszobában William Dyson egy kupac hamuként végezte, és a szállodából már Jack Barsky lépett ki.
Kijátszotta a rendszert, hogy tb-hez jusson
New Yorkba utazott, és nekilátott a következő akadály leküzdésének: munkát kellett vállalnia, amihez azonban társadalombiztosítási szám kellett. Születési bizonyítványával tagsági kártyát tudott szerezni a Természettudományi Múzeumban, aminek segítségével könyvtári igazolványt kaphatott. Az akkori szabályok szerint ezzel már jogosítványhoz lehetett jutni.
Több napon keresztül nem tisztálkodott, kezét és arcát pedig alaposan bekoszolta – így adta ki magát mezőgazdasági segédmunkásnak (aki így dolgozott, annak nem volt tb-kártyára szüksége).
A hivatalban elhitték történetét, miszerint egész addigi életében farmokon dolgozott, és ezért nem volt szüksége tb-számra.
Biciklis futárként helyezkedett el, hogy jobban megismerje New Yorkot, közben pedig elvégzett egy informatikai esti iskolát – pár év múlva már a MetLife nevű biztosítótársaság informatikusa volt. Közben minden héten üzeneteket kapott Moszkvából – órákba telt a titkosítás visszafejtése, a válaszok kódolása pedig még hosszadalmasabb munka volt. Ehhez egy különleges anyaggal preparált papírra egy kitalált ismerősének hétköznapi levelet írt, amit egy üvegre helyezett. Erre egy másik, speciális lap került, majd egy egyszerű papír – ez utóbbira írta a titkos üzenetet. A sima papírt ezután elégette, az alsó lapra pedig a speciális anyagnak köszönhetően rányomódott az üzenet – lényegében láthatatlanul, csak egy bizonyos eljárással volt előhívható. Barsky üzenetei elsősorban olyan emberekről szóltak, akikkel találkozott, és úgy gondolta róluk, hogy esetleg beszervezhetők lennének.
Második családját már nem akarta elhagyni
Nagyjából kétévente hazalátogathatott – még az első ilyen alkalommal feleségül vette barátnőjét, Gerlindét – az egyik üzenetben az is szerepelt, hogy fia születetett. Ennek ellenére NDK-s élete egyre távolabbinak és valószínűtlenebbnek tetszett számára. Talán ez is volt az oka, hogy ismerkedni kezdett, nem sokkal később pedig feleségül vette Penelopét, egy guyanai légiutas-kísérőt. (Később úgy nyilatkozott, hogy a bigámia gondolata föl sem merült benne – Jack Barsky és Albrecht Dittrich számára szinte teljesen különálló emberekké váltak.) 1987-ben gyerekük született, akinek a Jessie nevet adták.
Alig egy év telt el, amikor Barsky a metróban meglátta azt a bizonyos piros pöttyöt. A jel arra szólította föl, hogy haladéktalanul menjen el egy előre megbeszélt helyre, ahol készpénz és személyes iratok várják – ezek segítségével kell eljutnia a torontói szovjet konzulátusra. Az utasítás egyértelmű volt, ám Barsky nem akart engedelmeskedni, második családját már nem akarta elhagyni. Figyelmen kívül hagyta az üzenetet, ám újabbak – egyre sürgetőbbek – érkeztek rádión. Pár héttel később egy ismeretlen lépett oda hozzá a metróban, és odasúgta neki:
„Menj haza, különben meghalsz.”
Ez volt az első és utolsó eset, hogy egy szovjet ügynök közvetlenül kapcsolatba lépett vele. Barsky kétségbeesett lépésre szánta el magát.
Nem csak a KGB figyelte
Üzenetet küldött Moszkvába, amelyben közölte: esze ágában sincs átállni, ám AIDS-es lett, és gyógykezelésre van szüksége, amelyet csak az USA-ban kaphat meg. A félrevezetés sikerrel járt – ebben nagy szerepet játszhatott, hogy a szovjetek rettegtek ettől a betegségtől. Barsky abban reménykedett, hogy az állambiztonságnál azt gondolják majd, hogy elviszi a betegség. Így is történt – az ügynök később megtudta, hogy minden megtakarítását Gerlinde kapta meg.
Itt véget is érhetne a történet, ám Barsky nemcsak a KGB-t érdekelte: ekkoriban már az FBI is megfigyelés alatt tartotta. Amikor a Pennsylvania államban található Mount Bethelben telepedett le, a szomszéd házba FBI-ügynökök költöztek, és bepoloskázták az otthonát. A neve ugyanis szerepelt Vaszilij Mitrohin feljegyzéseiben – Mitrohin 1956-tól 1985-ig a moszkvai KGB-főhadiszálláson dolgozott; 1991-ben sétált be a rigai brit nagykövetségre, ahol felajánlotta szolgálatait és hat ládát megtöltő feljegyzéseit, amelyeket moszkvai évei alatt készített a KGB ügynökeiről. Amikor egyre romló házasságát Barsky azzal próbálta megmenteni, hogy elmondta ügynökmúltját Penelopénak, az egész vallomást végighallgató FBI azonnal lecsapott.
Közölték vele, hogy amennyiben együttműködik, elkerülheti a börtönt. „Azonnal beleegyeztem. Mindent elmondtam nekik, amit csak tudtam” – emlékezett vissza. 2009-ben zöldkártyát kapott, 2014-ben pedig valódi amerikai útlevelet. Az igazi Jack Barsky szülei még abba is beleegyeztek, hogy megtartsa fiuk nevét.
Nyitókép: Fortepan / Irházi Sándor
Nem minden orosz kém döntött úgy, hogy átáll: ez a család sokáig mindenkit átvert, végül visszajutottak Moszkvába – Putyin maga fogadta őket a reptéren.
