Már a madárinfluenza magyarországi megjelenésekor, 2020-ban számos harmadik ország döntött úgy, hogy nem kér a magyar baromfihúsból, írja az Agrárszektor. Sajnos a megbetegedéseket azóta sem sikerült felszámolni hazánkban, januárban két vármegyében ütötte fel fejét frissen a kór, mely tavaly ősz óta agresszívan terjed.
A magyar szárnya- és baromfihús itt tilos
A Nébih külön tájékoztatót oldalt tart fenn, melyről megtudható, melyik ország pontosan milyen intézkedéseket léptetett életbe. Dél-Koreába például egyáltalán nem lehet bevinni szárnyast, baromfit, abból készített termékeket és tojást, kivételt a sterilizáló hőkezelésen átesett termékek adnak csak. Törökország tíz vármegyéből nem fogad baromfihúst, és Tajvan is hasonlóan dönt,
de kivételt tesz a 120-140 fokon kezelt kacsa- és libatollal, valamint a konzervekkel.
![A magyar baromfi és szárnyas a világ egyes tájain most nem szívesen látott húsfajta](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6033/60337/603370/60337011_13eb5ac1aa66128c3d865d7a8702effe_wm.jpg)
Szingapúr a szárnyas és a baromfi mellett a díszmadarakra vezetett be korlátozást tíz vármegyére vonatkozóan, és számos olyan ország van, amely kiemeli azt is, hogy élő állatot, naposcsibét sem fogadnak hazánkból.
A magas patogenitású H5N1 vírus tavaly szeptember óta van újra jelen az országban, novemberre pedig szinte hazánk teljes területén ott volt. Az elmúlt évekkel összehasonlítva jóval nagyobb területi kiterjedésű madárinfluenza-járvány alakult ki: korábban főleg Bács-Kiskun jól körülhatárolt részén volt kimutatható.
Az állategészségügyi hatóság vadmadarakban is monitorozza a vírus meglétét, és itt is folyamatosan magas a pozitív esetek száma.
A 2024 októbere óta tartó, a vírus miatti korlátozások feloldására készül ugyanakkor a hatóság, mely lehetőséget teremt a baromfitartó telepek ismételt betelepítésére, a betelepítési engedély kiadása azonban szigorú ellenőrzéseket követően történhet csak meg.
![Fertőzés miatt rendeltek el szigorú ellenőrzést: csak így előzhető meg a járvány](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6023/60237/602372/60237209_d6a8d4fe96f21edb5db8b15fd860db4a_wm.jpg)
Komoly ellenőrzésekre kell számítani a fertőző betegség miatt.
Tovább olvasom![](https://kep.index.hu/1/0/5970/59705/597054/59705465_e23a9415b985c63913fec687fae97681_wm.jpg)
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés