első atomerőmű

Az atomerőmű létrehozásáról 1949-ben született meg a szovjet kormányhatározat, de csak három évvel később, 1952-ben kezdődött meg az építkezés. A munkát Igor Vasziljevics Kurcsatov akadémikus, fizikus vezette.

Fiatalon megismerték a nevét

Az 1903. január 12-én, Sim városában született Kurcsatov szovjet nukleáris fizikus volt. Édesapja földmérő, édesanyja pedig tanárnő volt. 1912-ben a család a krími Szimferopolba költözött, ahol 1920-ban Igort fel is vették az állami egyetemre, majd három évvel később fizikus diplomával be is fejezte ott a tanulmányait. A fiatal Kurcsatovra már korán felfigyeltek, 1925-ben meghívást is kapott a Szovjet Tudományos Akadémia részeként működő, leningrádi A. F. Ioffe Fizikai-Műszaki Intézetbe. Noha Kurcsatov kezdeti kutatásai a ferroelektromosság területére irányultak, 1933-ban érdeklődése már a fejlődő nukleáris fizika felé fordult, ekkor azonban már nemcsak tanulmányozta a szakirodalmat, hanem kísérleteket is végzett. Mi több, munkatársaival együtt

Új problémával kellett szembenéznie a Szovjetuniónak

Mindeközben Otto Hahn és Fritz Strassmann német kémikusok 1938-as, atommaghasadással kapcsolatos felfedezése futótűzként kezdett el terjedni nemzetközi szakmai körökben, amely nem kis izgalmat jelentett a Szovjetunió számára. A szovjet szakembereknek új kutatási problémákkal kellett szembenézniük: megannyi kísérletet végeztek, és még több publikáció jelent meg többek között a spontán hasadásról, valamint a nukleáris láncreakció fenntartására képes urán-235-ről. Ezek eredményeinek hatására nyújtottak be 1940 augusztusában egy javaslatot a Szovjet Tudományos Akadémia elnökségéhez, sürgetve az ezekkel kapcsolatos további kutatásokat. 

Egy időre megtorpant a kísérletezés

Az akadémia erre válaszul saját tervvel állt elő, hiszen egyre tudatosabban kezelték az atom katonai jelentőségét. Akkor azonban, amikor 1941. június 22-én Németország megtámadta a Szovjetuniót, a maghasadással kapcsolatos kutatások leálltak, a tudósoknak így egészen másfelé kellett fordítaniuk a figyelmüket. Kurcsatov például a mágneses aknák elleni védelmi technikákon dolgozott, nem sokkal később pedig őt bízták meg az akadémia P. N. Lebegyev Fizikai Intézete páncélzati laboratóriumának vezetésével. Az újabb szovjet kutatásokkal csak 1943 elején kezdtek foglalkozni, jobbára

az aggasztó brit és amerikai atomenergia-projekttel kapcsolatos hírszerzési jelentések, valamint a német atombomba miatti félelem miatt.

Kurcsatovon volt a Szovjetunió szeme

Nem volt hát kérdés, hogy 1943 áprilisában az akkor már széles körben nevet szerzett fizikust, Kurcsatovot nevezzék ki a moszkvai 2. számú laboratórium – a későbbi Állami Nukleáris Energetikai Intézet – tudományos igazgatójává, akinek hatásköre a japán Hirosimában és Nagaszakiban történtek miatt hatalmasra nőtt. Többek között ő irányította Európa és egyben a világ első reaktorának megépítését is 1946-ban, de ő felügyelte az első szovjet atombomba tesztelését is, négy évvel azután, hogy az Egyesült Államok végrehajtotta első ugyanilyen kísérletét 1949. augusztus 29-én. 

Megkezdte működését a világ első atomerőműve

Amikor elindult az ipari szintű, dúsított urán előállítása, megkezdődtek a megbeszélések az energetikai nukleáris reaktorok létrehozásának lehetőségeiről, melyek célja a szállítás, valamint a villamosenergia- és hőtermelés volt. Kurcsatov utasítására E. L. Feinberg és N. A. Dolležal fizikusok elkezdték a nukleáris erőmű reaktorának tervezését, később az építését az Obnyinszki Fizikai és Energetikai Laboratórium irányította. A már említett „B laboratóriumnak” nevezett területen, mindössze 3,5 év alatt felépült az atomerőmű, melynek

reaktorát már másnap rákapcsolták a Szovjetunió elektromos hálózatára.

Az energiatermelésen túl azonban még kutatási bázisként is kitűnő volt az újonnan megnyílt, világelső erőmű, amely ráadásul még izotópokat is garantált az orvostudománynak. A nukleáris területen tevékenykedő szakemberek elégedettek voltak az atomerőművel, hiszen annak működése igazolta a mérnöki elképzeléseiket és döntéseiket, arról már nem is beszélve, hogy segített tovább is gondolni egy új, nagyobb szabású, szovjet atomerőmű-építési programot. 

18 évvel élte túl a „korát” a reaktor 

Noha az AM–1-es reaktor élettartamát eredetileg 30 évre tervezték, a működését végül 48 év balesetmentes üzem után, 22 évvel ezelőtt, 2002. április 29-én, moszkvai idő szerint 11 óra 31 perckor leállították – az Orosz Föderáció Nukleáris Energetikai Minisztériumának sajtószolgálata szerint kizárólag gazdasági okokból. Az erőmű nem maradt magára, a helyén Atomenergetikai Múzeumot hoztak létre.

Máig fontos a fizikus neve

A nukleáris fúzió kutatását is irányító Igor Vasziljevics Kurcsatovot – akinek nevéhez fűződik az atomerőmű mellett az 1957. december 5-én elkészült, ugyancsak világelső Lenin atomjégtörő is – 1949-ben, 1951-ben és 1954-ben is Szocialista Munka Hőse kitüntetéssel jutalmazták. Nagyságát és elismertségét mutatja az is, hogy a moszkvai Kreml falánál temették el, az intézetét pedig 1960-ban I. V. Kurcsatov Atomenergia Intézetnek nevezték át, 1991-ben pedig ugyanez az intézmény az Orosz Kutatási Központ Kurcsatov Intézet nevet kapta. Emellett az akadémia jóvoltából létrejött a Kurcsatov-érem is, amelyet a nukleáris területen végzett tudományos munka kiválóságai kapnak.

Ha kíváncsi vagy arra, hogyan épülhet atomerőmű a Holdon, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló írásunkat is.