Súlyos áramhiány fenyeget: Magyarországot is érinti

aram-hiany-1384536095
Olvasási idő kb. 3 perc

Télen Ukrajnának a korábbinál nagyobb mennyiségben lesz szüksége az EU tagállamaiból érkező áramra, az Oroszországgal hadban álló ország energiahiánya ugyanis nagyon súlyossá is válhat.

Hatalmas kihívásokkal néz szembe az Európai Unió (EU) energetikai szektora az előttünk álló télen. Ukrajnát ugyanis komoly áramhiány fenyegeti, ráadásul gondok lehetnek a hő- és a földgázellátással is – derül ki a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) friss elemzéséből, amelyről a Portfolio számolt be

Hatalmas lesz télen az áramhiány Ukrajnában

Az unió előtt álló energetikai kihívásokat és feladatokat ismertették a IEA szakértői, amelyek leginkább az ukrajnai háborúval állnak összefüggésben. A legfontosabb feladat az IEA szerint Ukrajna áramhiányának kezelése. A téli hónapokban ugyanis az előrejelzések szerint az ország csúcsigénye 18,5 GW-ra nőhet, ami azt jelenti, hogy a legoptimistább becslések szerint is 6 GW lesz az áramellátási hiány.

Ez Dánia éves csúcskeresletének felel meg.

Ennek a problémának a megoldása az lehet, ha az EU tovább növeli az áramexportot az Ukrajnával szomszédos országok felől. Közülük Magyarországról érkezik a legtöbb áram, júliusban például az összexport 42 százaléka hazánkból jutott el Ukrajnába.

A harcok miatt télen az áramhiány mellett a hőellátással is gondok lehetnek
A harcok miatt télen az áramhiány mellett a hőellátással is gondok lehetnekGlobal Images Ukraine / Getty Images Hungary

Komoly probléma léphet fel Ukrajna nagyvárosainak hőellátásában is. Ebben főként a frontvonalhoz közeli régiók érintettek, ám Kijevben is kritikussá válhat a helyzet. Ezzel összefügg, hogy télen az ország a földgázigényét sem tudja kizárólag belső forrásokból fedezni. Ezért várhatóan Közép- és Kelet-Európából Ukrajnába irányuló fizikai gázáramlásra lesz szükség.

Az IEA szakértői kiemelték: fel kell készülni az év végén lejáró orosz-ukrán szerződés utáni helyzetre, mivel a legvalószínűbb forgatókönyv szerint januárban leállnak az orosz tranzitszállítások.

Végül Moldovában is kialakulhatnak gáz- és villamosenergia-ellátási zavarok. Noha az ország már nem függ közvetlenül az orosz gáztól, közvetetten még igen: a villamos energia nagyjából kétharmada az Oroszország által támogatott Dnyeszteren túli régióban található nagy erőműből érkezik.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek