Újabb halálos gombafajt fedeztek fel: az emberre is veszélyes

veszely-gomba-1285389487
Olvasási idő kb. 4 perc

A Candida auris gombafajt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a világ egyik legveszélyesebb gombás eredetű kórokozójaként tartja számon.

A fertőző gombának már hat típusa ismert, a legutóbbit szingapúri tudósok mutatták ki kórházi betegek szervezetéből. Az eddigi tapasztalatok szerint a kórokozó a legyengült immunrendszerű páciensekre jelenti a legnagyobb veszélyt, és rendkívül magas halálozási aránnyal rendelkezik. A gombától ráadásul nagyon nehéz megszabadulni, mert igen gyorsan terjed, miközben ellenáll minden ma ismert kezelési módnak.

Megállíthatatlanul terjed a veszélyes gomba

A C. aurist még 2009-ben fedezték fel Japánban. Az addig ismeretlen gombafajt egy kórházi kezelés alatt álló 70 éves beteg külső hallójáratában találták meg. Akkor még nem volt teljesen egyértelmű, hogy mennyire kell aggódnunk miatta. Miután azonban az általa okozott fertőzés a világ több pontján is felütötte a fejét, egyértelművé vált, hogy nem szabad félvállról venni.

Bár a C. auris általában egészséges embereket kolonizál anélkül, hogy megbetegítené őket, súlyos fertőzést is okozhat – különösen a legyengült immunrendszerű embereknél.

A gombafaj által képviselt fenyegetést tovább növeli, hogy meglehetősen ellenálló: a jelenleg ismert gyógyszerek és kezelési módok hatástalanok vele szemben. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ahol megjelenik, ott szinte lehetetlen megszabadulni tőle.

Beletelt némi időbe, mire rájöttünk, hogy az új gombafaj milyen veszélyes
Beletelt némi időbe, mire rájöttünk, hogy az új gombafaj milyen veszélyesTopMicrobialStock / Getty Images Hungary

A gombák hosszú időn, akár heteken keresztül képesek az emberi bőrön vagy más felületeken megtelepedni, majd elsősorban a légzés útján, valamint sebeken keresztül juthatnak a szervezetbe, de felismerésük komoly kihívást jelent – már csak azért is, mert a tünetek igen széles spektrumon mozoghatnak. Az orvosok gyakran már csak akkor tudják felállítani a diagnózist, amikor minden más lehetőséget kizárnak. Ilyenkor általában a magas fehérvérsejtszint árulkodik róla.

Bár a fertőzések összességében még mindig ritkának tekinthetők, az Egyesült Államokban és a világ más részein az elmúlt években megszaporodtak a megbetegedések.

Már a gomba hatodik típusa fertőz

Egy szingapúri kórház orvosai 2023 áprilisában egy rutinszerű szűrési program részeként bukkantak rá a legújabb C. auris törzset hordozó betegre. Az országban a korábbi esetek olyan emberekhez kötődtek, akik valahol máshol kapták el a fertőzést, ám saját bevallása szerint az érintett páciens egy kétéves időszakon belül nem utazott sehova, ami felkeltette az orvosok érdeklődését. A szakemberek ezért kutatókkal együttműködve kezdték tanulmányozni a kórokozó genetikáját, majd megállapították, hogy a korábban ismert öt csoport vagy klád egyikével sem egyezik. A csapat ezután két másik szingapúri, illetve egy bangladesi betegnél is igazolták az új típussal való fertőzöttséget.

A gombafertőzés terjedése ellen egyelőre keveset tehetünk
A gombafertőzés terjedése ellen egyelőre keveset tehetünkLuis Alvarez / Getty Images Hungary

A felfedezéshez hozzájárult, hogy ebben a négy esetben a fertőzés még kezelhető volt hagyományos módszerekkel. Mivel a fertőzések nem kapcsolódtak egymáshoz, a kutatók elképzelhetőnek tartják, hogy az új klád szép csendben már elkezdett terjedni Szingapúrban és a világ más részein.

„Nem tudják, hogy ez a verzió különbözik-e abból a szempontból a többi kládtól, hogy képes nagy járványokat okozni. De tekintettel a világszerte növekvő járványkitörésekre, egyértelmű, hogy a C. auris veszélyt jelent a közegészségügyre” – közölték a kutatók, megjegyezve, hogy további erőfeszítéseket kell tenni a fertőzések mielőbbi észlelése és megfelelő felügyelete érdekében.

Az Egészségügyi Világszervezet eközben egy rezisztens szuperbaktériumra figyelmeztet, amellyel szemben szintén tehetetlenek vagyunk. Erről itt olvashatsz bővebben.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek