Az idei nyár kifejezetten forró, a héten újabb hőségriasztásokat adtak ki. A hőség okozta rosszullétek veszélyesek, sőt akár halálosak is lehetnek, ezért komolyan kell venni a forró időjárást. Könnyű megfeledkezni a hőguta vagy a napszúrás veszélyéről, amikor egy medencés partin vagy a tóparton kapcsolódunk ki, de ezek a súlyos állapotok bármikor bekövetkezhetnek.
A hőséggel összefüggő betegségek és azok tünetei
A hőbetegség (más néven hőséggel összefüggő betegség) egy gyűjtőfogalom, amelyet több olyan állapot leírására használnak, amely a hőmérséklet emelkedésekor a szervezetben felléphet. Ilyenek például:
- Hőséggörcsök: ezek lehetnek a hőbetegség első jelei, és általában fájdalmas izomgörcsökkel járnak, amelyek a lábakban és a hasban jelentkezhetnek.
- Melegkiütés: ez egy bőrirritáció, amely akkor fordulhat elő, ha sokat izzadunk a forró, párás napokon. Vörös pattanásszerű foltok, amik legtöbbször a nyakon, a mellkas felső részén, az ágyékon, a mellek alatt és a könyökhajlatban jelennek meg.
- Hőkimerülés: a szervezet válasza a túlzott víz- és sóveszteségre, amely általában a sok izzadás miatt következik be. Tünetei a fejfájás, hányinger, szédülés, gyengeség, ingerlékenység, szomjúság, erős izzadás, megemelkedett testhőmérséklet és a szokásosnál kevesebb vizeletürítés.
- Hőguta: ez a legsúlyosabb hőbetegség. Akkor következik be, amikor a szervezet már nem tudja szabályozni a hőmérsékletét. A verejtékező mechanizmus leáll, és a szervezet már nem képes lehűlni. A hőguta maradandó fogyatékossághoz vagy halálhoz vezethet. Tünetei a zavarodottság, megváltozott mentális állapot, érthetetlen beszéd, az eszméletvesztés, a forró, száraz bőr vagy túlzott izzadás, a rohamok és a nagyon magas testhőmérséklet.
Mit kell tenned, ha hőbetegség tüneteit észleled?
A hőbetegség típusától függ, mennyire veszélyes. A hőkiütés és a hőséggörcs általában csak kellemetlenséget okoz, ha alapvetően egészséges vagy. Ezek a legtöbbször nem súlyosak. A hőkimerülés és a hőguta azonban már veszélyes lehet az egészséges emberekre is. A hőguta esetén szervi problémák, veseelégtelenség, szívproblémák és stroke-szerű tünetek alakulhatnak ki, amibe bele is lehet halni.
Az orvosok azt javasolják, hogy ha nem érzed jól magát, minél hamarabb menj be a hőségről. A ventilátor használata felgyorsíthatja az izzadság párolgását, és segíthet lehűlni, de magasabb hőmérsékleten ez nem túl hatékony. A szakemberek azt ajánlják, hogy ne használj ventilátort, ha a hőindex, amely a hőmérséklet és a páratartalom kombinációja, 37 Celsius-fok felett van.
Melegben a megfelelő hidratáltság biztosítása és az elvesztett verejték vízzel pótlása kritikus fontosságú. Az elektrolitok segítenek elkerülni a vér nátriumszintjének csökkenését.
Ha rosszul érzed magad, vedd le a felesleges ruhákat, és használj nedves törülközőt, az is segíthet, ha vizet permetezel a testedre. Ha a hőguta tüneteit érzékeljünk, azonnal hívjunk orvost. Amennyiben a hőséggörcsök egy óránál tovább tartanak, hányással járnak együtt, illetve ha a hőguta tünetei súlyosbodnak, vagy egy óránál tovább tartanak, mindenképpen hívni kell a mentőt.
Hogyan segíthetsz még magadon a hőségben?
A sok víz fogyasztása nyilvánvaló választás lehet, de szakértők szerint figyelj a vizeleted színére is. Ha inkább halványsárgának tűnik, akkor hidratált vagy. Ha viszont sötétsárga, narancssárga vagy barna, az a dehidratáltság elsődleges jele. A csuklóra, nyakra és bokára tett hűvös, nedves ruhák is segíthetnek a hőmérséklet alacsonyan tartásában.
Ha tudod, kerüld el, hogy a szabadban legyél a legmelegebb napszakokban − jellemzően délelőtt 10 és 15 óra között. Mindig legyen nálad egy üveg víz, hogy biztosan jól hidratált maradj. A hordozható ventilátort is bedobhatod a táskádba.
Ha arról is olvasnál, melyek a legveszélyesebb területek a hőstressz szempontjából Magyarországon, kattints ide!
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés