Évente 25 ezer magyarral végez ez a függőség: a halálozások ötödét okozza

GettyImages-1321303589

A Magyarországon bekövetkező halálozások ötödéért a dohányzás tehető felelőssé: a felnőtt lakosság közel egyharmada dohányzik annak dacára, hogy tisztában van a cigaretta káros hatásaival. A leszokás hosszú évek óta tartó dohányzás után is nagy előnyökkel jár.

2816 szál cigaretta: ennyit szív el egy átlagos magyar dohányzó egyetlen év alatt a Országos Korányi Pulmonológia Intézet 2019 végén végzett kutatásának tanúsága szerint. A magyarok 17,5 évesen szoknak rá a cigarettára, a dohányzók 92 százaléka napi rendszerességgel hódol ennek a káros szenvedélynek. 53 százalékuk 10-20 szál közti mennyiséget fogyaszt nap mint nap, ami havi több tízezer forintos kiadást is jelent az egészségügyi károsodás mellett.

A legtöbben ugyanakkor pontosan tisztában vannak azzal, milyen hatásai vannak annak, hogy dohánytermékeket fogyasztanak: negyedük meg is próbálta már letenni a cigarettát. Ebben a legfontosabb ok saját egészségük megőrzése, a cigaretta ára csak második helyen áll az indokok közt. Ma, a dohányzásmentes világnapon Tóth Erzsébetet, az Országos Korányi Pulmonológia Intézet Dohányzás Leszokás Támogató Módszertani Központ tanácsadó munkatársát kérdeztük a hazai helyzetről.

Tényleg tudatában vannak a dohányzók, hogy milyen káros a szenvedélyük?

Az évtizedek óta folytatott tájékoztató kampányok hatására a dohányzók többsége tisztában van azzal, hogy dohányzás károsítja az egészségét, sőt, egy idő után meg is tapasztalják a dohányzás egészségre gyakorolt káros hatásait. A dohánytermékeken megjelenő képek és feliratok emlékeztetik őket arra, hogy komoly betegségek lehetnek a dohányzás következményei.

Sokkal kevésbé van ugyanakkor tisztában a lakosság az új típusú nikotintartalmú és dohánytermékek használatának egészségkárosító hatásaival, ellenkezőleg: az elterjedt reklámoknak köszönhetően ezeket kevésbé gondolja károsnak, mint a hagyományos dohánytermékeket.

Többek között ennek köszönhető, hogy e termékek használata világszerte és hazánkban is megsokszorozódott az utóbbi pár évben.

A leszokás sosem kései
A leszokás sosem késeikrisanapong detraphiphat / Getty Images Hungary

Milyen negatív hatásokra számíthatnak a dohányzók?

A dohányzás a nem fertőző betegségek rizikótényezői közt vezető szerepet tölt be: világszerte a halálozások 10 százalékáért, Magyarországon a halálozások 21 százalékáért felelős.

A dohányzás okozta egészségkárosodásért a dohány égetése vagy hevítése során keletkező füst belélegzésével a szervezetbe kerülő vegyi anyagok, illetve a nikotin felelősek.

A hagyományos és új típusú dohánytermékekben, illetve dohányt nem tartalmazó nikotintartalmú termékekben egy dolog mindenképpen közös: a nikotin, amely erősen addiktív hatású stimulálószer, pszichoaktív anyag, mely komplex központi idegrendszeri hatások révén alakítja ki a fizikai-kémia-biológiai függőséget. A nikotinnak a függőség kialakulásában betöltött szerepe mellett ma már számos egészségkárosító hatása is ismert: a legfontosabbak között említendő, hogy befolyásolja a magzati növekedést és fejlődést, az immunrendszer, a szív- és érrendszer, a tüdő, valamint az idegrendszer működését, illetve laboratóriumi vizsgálatok szerint többféle mechanizmuson keresztül hozzájárul a daganatképződés folyamatához. Az anyai dohányzás révén magzati életkorban elszenvedett, illetve a gyermek- és serdülőkori dohányzásból következő nikotinbevitel jelentősen megemeli a később jelentkező szorongásos kórképek és a pánikbetegség megnyilvánulását, illetve növeli az obstruktív tüdőbetegségek kialakulásának kockázatát gyermek- és felnőttkorban egyaránt.

Az égetéssel járó dohányzás következtében több mint 7000 mérgező és legalább 70 ismert karcinogén vegyület jut a szervezetbe, amelyek szinte minden szervrendszerben károsodást idézhetnek elő.

Jelentőségükben kiemelkednek a dohányzás okozta szív- és érrendszeri, légzőszervi megbetegedések és a daganatos elváltozások. Természetesen nemcsak testen belül okoz károkat a dohányzás, de látható nyomait ott hagyja külsőnkön is: a bőrön, hajon, körmökön, fogainkon.

Mi a helyzet az új generációs dohánytermékekkel?

Egyelőre nem bizonyított, hogy az e-cigaretta vagy a hevített dohánytermékek használata hosszabb távon csökkentheti az egészségkárosodás kockázatát a hagyományos cigarettához képest. Annak ellenére, hogy ezek a termékek a cigarettafüstben mérthez képest alacsonyabb mennyiségben tartalmaznak sok káros vegyületet, ugyanakkor más vegyületek – köztük számos mérgező és rákkeltő – nagyobb mennyiségben találhatók meg ezekben. Több olyan vegyület is előfordul továbbá a képződő aeroszolban, amely a hagyományos cigaretta füstjében nem.

Komoly gondot jelent ezért, hogy miközben a hagyományos dohánytermékek fogyasztása Magyarországon nem az elvárt ütemben csökken, az új típusú nikotintartalmú és dohánytermékek világszerte, így hazánkban is terjednek.

Nikotintartalmuk révén ezek a termékek fenntartják a nikotinfüggőséget, tehát használatuk nem jelent leszokást, sokkal inkább átszokást. Megtévesztő az ezekre a termékekre alkalmazott ártalomcsökkentő kifejezés, mert a nikotin- és dohányfüggőséggel való sikeres megküzdés esetén maximalizálható az egyéni és a közösségi egészségnyereség, ezért szakmailag helytelen az átszokás népszerűsítése. Magyarországon a fiatalok és a középkorúak használják leginkább az új típusú eszközöket.

Mi tehet sikeressé egy leszokást?

A dohányzás kettős függés, az addikció a nikotinfüggésből és a viselkedésfüggésből tevődik össze. Akkor lehet sikeres és hosszú távú egy ember leszokása, ha ezt a két függőséget egyszerre kezeljük.

Foglalkozni kell magával a szerfüggőséggel, amit a nikotin okoz, és foglalkozni kell a magatartással, ami pedig a berögzült és tanult viselkedés következménye.

„A fejben dől el” jelmondat használata nagyon divatossá vált a dohányzó emberek körében, akárcsak az „én bármikor le tudom tenni”. Ezek nagyon értékes mondatok: ezeket ragadja meg a tanácsadó, azt mondva, hogy akkor vágjunk bele, segítek. Fontos, hogy a páciens elhatározása legyen erős, és mindig legyenek rövid és hosszú távú céljai is, így akár egyedül is végig tud menni a leszokás útján, de a segítség bármikor elérhető mindenki számára.

Önök hogy tudnak segíteni a leszokni vágyóknak?

Az Országos Pulmonológiai Intézetben 2012 óta működik az Országos Dohányzás Leszokást Támogató Módszertani Központ. 2013-ban hozták létre az ingyenes leszokást segítő telefonos tanácsadást: a telefonos tanácsadás a 06-80-44-20-44 számon bárki számára elérhető.

Ezen szám tárcsázásával a dohányzó páciens egy hatalkalmas, viselkedésváltozást elősegítő terápián vehet rész.

Célunk, hogy a leszokásra motivált dohányzó klienseket hétről hétre átsegítsük a leszokással járó nehézségeken. Az országos lefedettségű tüdőgondozókben és egészségfejlesztési irodákban elérhetők a lakóhelyhez legközelebbi személyes vagy csoportfoglalkozások is, melyek szintén ingyenesen, a telefonos tanácsadásban alkalmazott protokoll mentén működnek. Azoknak is igyekszünk segíteni, akik nem tudnak személyesen részt venni foglalkozáson, vagy nem tudnak telefonhoz kötötten beszélgetni. Legújabb fejlesztésünk az ingyenesen letölthető Gond egy szál se! mobiltelefonos applikáció, melynek 21 napos programja szintén a viselkedésváltozást célozza meg.

A dohányzás új típusú dohánytermékek használata esetén sem lesz egészséges szokás
A dohányzás új típusú dohánytermékek használata esetén sem lesz egészséges szokásFrancesco Carta fotografo / Getty Images Hungary

Kit tekintünk a dohányzásról leszokott személynek?

A leszokással járó előnyök

Több energia

Könnyebb légzés

Kevesebb stressz

Jobb szexuális élet

Jobb ízlelés és szaglás

Frissebb lehelet, szebb fogak

Pénz megtakarítása

Hosszabb élet

Nagyobb produktivitás

Fiatalosabb külső

Egy függőséggel kevesebb

A dohányzás abbahagyható rövid időre vagy egy életre. A vizsgálatok összehasonlíthatósága miatt alkották meg a leszokás mérőszámát, amely szerint hosszú távon leszokottaknak azokat tekintjük, akik az abbahagyástól számított 12 hónap elteltével sem dohányoznak.

Ha valaki évtizedek óta dohányzik, okkal érezheti azt, neki már nincs értelme belevágni a leszokásba?

A dohányzó jellemzően akkor a leghatározottabb a leszokásban, amikor hosszabb dohányos múlt van a háta mögött. Sosem késő abbahagyni a dohányzást, a nikotin- és dohánymentességnek számos pozitív hatása van, amelyek azonban nemcsak az egészségét érintik, hanem például társas kapcsolatait és anyagi helyzetét is. Becslések szerint a dohányzók mintegy tizennégy évvel kevesebbet élnek, ugyanakkor a 40 éves kor előtt történt leszokás csaknem 90 százalékkal csökkenti ezt a veszteséget. Ha 60 évesen hagy fel valaki a dohányzással, akkor is mintegy 40 százalékkal csökken az elvesztett életévek száma.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek