Milyen útravalót adhatunk a gyerekeinknek szülőként? Erre nagyon sok válasz adható, és persze mindannyian szeretnénk megtalálni A legjobb választ. De mi az? Létezik egyáltalán? Erről kérdeztük dr. Kádár Annamária pszichológust, meseterapeutát, számtalan könyv szerzőjét - és két gyerek édesanyját.
Ha szeretnél a témáról még többet megtudni, hallgasd meg Kádár Annamária előadását szeptember 29-én, a Hatszín Teátrumban, a Jókai utcában.
Dr. Kádár Annamária
Marosvásárhelyen született. Pszichológusi oklevelének megszerzése után az ELTE Kognitív Fejlődés programján végezte doktori tanulmányait, amivel párhuzamosan a BME-n szerezte meg munka és szervezetpszichológusi szakképesítését. Ezután a családterápia valamint relaxáció és szimbólumterápia irányába fordult.
Hiszi, hogy a fejlődés igazi mozgatórugója a komfortzóna elhagyása, hogy a legfontosabb személyes érték a hitelesség, a legmélyebb erőforrás a játékosság és a mese, valamint hogy igazi teljesítmény a csapatmunka által érhető el. Ebben próbál segíteni azoknak, akikkel munkája során kapcsolatba kerül.
Kutatási és érdeklődési területei: érzelmi intelligencia, flow-élmény, csoportokkal való munka módszertana, asszertivitás, személyiségfejlesztés, önismeret, narratívumok tartalomelemzése, fogalmazási képesség fejlődése és fejlesztése, olvasóvá nevelés, a mese gyógyító ereje, pedagógusi hivatás-személyiség alakítása, valamint a játék szerepe a gyerek személyiségfejlődésben.
Mit akarjunk adni a gyerekeinknek útravalóul, sikert, pénzt, elégedettséget, boldogságot?
Útravalóként olyan hamuban sült pogácsát adhatunk gyermekünknek, amivel mindezt megteremtheti magának. Annak a képességét is érdemes odaadni, hogyha nincs siker, pénz, boldogság, hogyan tudjon felállni egy nehéz helyzetből, hogyan tudja megkeresni az erőforrásait. Élményekkel emlékekkel, történetekkel tarisznyálhatjuk fel, hogy utazása során meg tudjon küzdeni a hétfejű sárkánnyal.
Szülőként, pedagógusként meg kell adnunk a gyermeknek a lehetőséget arra, hogy belső képei segítségével saját világa varázslójává váljon. Így sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy felnőttkorában bátran, hittel fog küzdeni az életében és környezetében kívánatos változásokért, a saját boldogságáért, a saját sikeréért.
Hogyan ne rontsuk el a gyereket? Mi lehet a sorvezetőnk abban, hogy "elég jó anyák" vagyunk-e?
Írtam egy nevelési tízparancsolatot, amit a gyermekünk képzeletbeli kívánságlistájára írna:
1. Légy gyerekes! Ez sokat segít nekem a felnőtté válásban.
2. Fogd meg-, és engedd el a kezem! Mindegyiket akkor, amikor kell.
3. Élményeink, emlékeink, szertartásaink, rítusaink a legnagyobb közös kincseink. Legyen időd az apróságokra!
4. Kérlek, ne hasonlíts senkihez! Én én vagyok, és így vagyok jó.
5. Higgy bennem, bízz bennem! Hited hamuban sült pogácsaként kísér vándorutamon. Nem a te álmaidat váltom valóra, hanem a sajátjaimat. Tudj örülni ezeknek!
6. Én vagyok a te királylányod, királyfid. Értékes vagyok! Kérlek, szeress feltétel nélkül!
7. A legnagyobb ajándék, amit adhatsz, az idő a véges életedből, és hogy mellettem állsz, amikor szükségem van rád.
8. Mesélj nekem nagyanyámról, nagyapámról, önmagadról, gyermekkori élményeidről! Ahhoz, hogy repülni tudjak, szükségem van gyökerekre is!
9. Mutasd ki az érzéseidet, beszélj róluk, oszd meg velem, mi az, aminek örülsz, mi az, ami fáj. Így én is legyőzhetem a belső sárkányaimat.
10. Legyen türelmed kivárni munkád eredményét! Sokszor úgy gondolod, hiábavaló volt, de ez nem igaz, csak pillanatnyilag tűnik úgy.
+1
Ne aggódj, hogy mi lesz majd velem, ha nem leszel! A meséiden, történeteiden, emlékeiden keresztül mindig élni fogsz bennem.
Lehet-e, szabad-e teljesen figyelmen kívül hagyni a versenyképesség-ipart, a teljesítmény nyomást? Végül is a világ is ilyen, nem?
Nem lehet figyelmen kívül hagyni. De érdemes megállni, fellélegezni, időnként kiszállni a mókuskerékből.
Mit tartasz anyaként a saját legnagyobb erényednek, és mi a gyengeséged?
A legnagyobb erényem, hogy derűs vagyok, sokat nevetek, hogy bele tudom szeretni a világot gyermekem szívébe. Hogy át tudom neki adni azt az alapérzést, hogy a világ az egy jó hely, ahova érdemes volt megszületni, ahol érdemes elindulni, ahol érdemes küzdeni dolgokért. Hogy örök gyermek maradok.
Gyengeségem, hogy sokszor szeleburdi vagyok, szétszórt, néha öntörvényű. Olyan, mint Harisnyás Pippi, aki a valóság helyett a képzelet világában szárnyal.
Hogyan választod szét, hogy mi az, aminek a megváltoztatásáért kell dolgozni, és mi az, amit el kell fogadni? Tanulható ennek a bölcsessége?
Nem véletlenül fohászkodik így Assisi Szent Ferenc: "Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet. És adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."
Ez a a kiegyensúlyozottság legfontosabb titka. Mindenki saját tapasztalatán keresztül tanulja meg elengedni a lényegtelen dolgokat. Nem egyszerű, sokszor hosszú és nehéz út vezet el eddig.
Mitől leszünk anyaként rugalmasak?
A gyermek az egyik legjobb EQ fejlesztő. A rugalmas alkalmalmazkodóképességünk úgy fejlődik, hogy belekerülünk rengeteg élethelyzetbe, kényes nevelési szituációba, amely, ha akarjuk, ha nem, rugalmasabbá tesz. Mire megszokunk egy egyensúlyi állapotot, az másis felborul. Folyamatosan kell alkalmazkodunk, alakulnunk, újjászületnünk.
Mit adunk a gyereknek a meséléssel?
A legtöbbet, amit adhatunk: a belső képteremtés művészetét. Ezzel álmodja meg égigérő álmait, szelidíti meg vágyait, győzi le félelmeit. A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot.
Mesehallgatás közben nagyon intenzív belső munkát végez, elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. A mesélővel való személyes kapcsolata segíti abban, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.
Neked melyik a kedvenc meséd/mesetípusod? Változik-e?
Kedvenc mesém a Kisködmön. Főhősének, a jómódú parasztembernek volt egy lánya és egy felesége. Egy nap érkezett hozzájuk háztűznézőbe egy legény, s az apa leküldte a lányát a pincébe, hogy legyen mivel megkínálniuk a vendéget. A lánynak ekkor szemébe ötlött a pince oldalához támasztott káposztáskő. Erről az jutott eszébe, hogy ha majd férjhez megy, és kisfia születik, vesz neki egy ködmönt a vásárban – de ha a kisfiát agyonüti a káposztáskő, akkor kire marad majd a kisködmön...?
Ezen úgy elkeseredett, hogy bánatában sírva fakadt. Mivel sokáig nem tért vissza, hamarosan lement utána az apja és az anyja is, s meghallva a nagy problémát, mindketten rázendítettek a sírásra. A kérő épp csak hanyatt nem vágta magát, olyan jóízűt nevetett, és azt mondta: ha még három ilyen bolondra akad, mint ezek, elveszi a lányt feleségül.
El is indult, s az út során hamarosan találkozott egy emberrel, aki a diót vasvillával hányta fel a padlásra. A legény vett egy vékát, és fél óra alatt felhordta benne a diót. A következő ember, akibe beleütközött, teknővel hordta be a világosságot a házba. A legény rajta is segített: fejszével vágott két ablakot a falba, s mindjárt világosabb lett. Harmadjára egy asszonnyal hozta össze a sorsa, aki a csirkéket akarta a kotló alá dugni, de ez nem sikerült neki. A legény megmagyarázta neki: ha jön a héja, akkor a kotló dugdosás nélkül is maga alá veszi a csibéit. Miután továbbállt, azt gondolta magában: hála Istennek, megtaláltam mind a három bolondot! Hazament, és két hét múlva megülték a lakodalmat. Lett nekik egy kisfiúk, vettek is neki egy ködmönt, de a káposztáskő nem ütötte agyon. Itt a vége, fuss el véle.
Nem változott, gyermekkorom óta ez egyik kedvencem. A mese a nem megfelelő problémamegoldási stratégiákról, az önbeteljesítő jóslatok erejéről szól.
Ha szeretnétek többet tudni, hogyan neveljünk boldog gyermeket, gyertek el erre az előadásra, ahol Kádár Annamária segít megtalálni mindenkinek a saját útját ehhez!
