STÍLFŰRÉSZ, A DÍVÁNY KULTÚRBLOGJA

Peter Brook csatamezején mindenki megmérettetett

maze 2016. december 25., vasárnap 14:07

Peter Brook Csatamező című előadása harminc évvel ezelőtti bemutatásakor akkorát szólt, mint Tarr Béla Sátántagója (tíz évvel később), és bár ez esetben a párhuzam inkább a két produkció hosszára értendő, színház- és filmtörténeti jelentőségük mégse emiatt érvényes a mai napig. Ám míg Tarr a vásznon megváltoztathatatlan alapokat rakott le, addig Brook 9 órás Mahabharatája – egy utazó előadás követelményeihez igazodva – mindössze 75 percesre zsugorodott (de aggodalomra nincs ok, az eredeti előadásból készült egy hat órás film is). Így érkezett el december közepén a Trafó színpadára.  

photo 1
Fotó: Caroline Moreau
Távolról sincs vége, olvasson még »

Végre egy magyar sorozat, ami nem érhet véget!

maze 2016. december 25., vasárnap 12:38

Hivatalosan is befejező epizódjához érkezett az HBO hazai gyártású sikersorozata, az Aranyélet. Ha a kritikusok és a közönség az első évadról ódákat zengett, akkor nem túlzás állítani, hogy erről a másodikról szuperlatívuszokban beszéltek – különösen a híres ötödik rész óta. Ebben az epizódban lövöldözésekkel vegyített autósüldözéses meglepetéseket kapott az arcába a néző, amin annyira meglepődött, hogy gratulációkkal árasztotta el a közösségi oldalakat. És bár elég szomorú, hogy még mindig képes önmagában az is meglepetéseket okozni, ha egy hazai dolog mindössze "jól meg van csinálva", azért talán nem lenne hiábavaló utánajárni annak, mitől működik az Aranyélet. 

Hogy rögtön a kályhától induljunk, mindenek előtt meg kell említenünk, hogy az Aranyélet ötlete az HBO fejéből pattant ki, ők pedig szerencsések abból a szempontból, hogy nagyjából azt csinálnak, amit akarnak. Van elég pénzük, így megengedhetik maguknak, hogy olyan dologról forgassanak, ami érdekli őket, és ami még inkább lényeges: ami a nézőiket érdekli. A nézőt pedig az érdekli, ami körülötte van, ha mégoly elrugaszkodott módon is. 

13
Fotó: Huszti István / Index

Legfontosabb tehát a jó forgatókönyv (vezető író: Tasnádi István) volt, és be is jött, hiszen az első évad gyakran kiszámítható és szájbarágós jeleneteit a másodikra egy bevállalósabb stílus váltotta. Ám a földtől elrugaszkodás mellett a sorozat rengeteg ismerős helyzettel ajándékozta meg az x generációból érkező nézőt – nagyon helyesen. Ennek oka a szereplők múltjának megismerésében rejlik (az időutazás mindig jót tesz egy sztorinak), az Aranyélet kellékesei pedig gondosan ügyeltek arra is, hogy a két idősík közötti váltás pillanatában előkerüljön elő egy Sony walkman, vagy bármi, ami a nagyon konkrétan utal a korra, így nem csak a hülye frizurákból következtethettünk arra, hányat is írunk valójában

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Nincs köztünk semmi különbség"

Farkas Edina Lina 2016. december 22., csütörtök 17:24

Az analóg technikával dolgozó fotós, Kóti Réka egy berlini szemináriumon kapott rálátást arra, hányféle lehet a nemi identitás – és ekkor döbbent rá arra is, hogy milyen kevés információval rendelkezik az ezzel kapcsolatos tudatos gondolkodásról és sztereotípiákról. Következő projektjének témájául pont ezért a queer kultúrát és a nemi identitás sokféleségét választotta, hogy aztán New Yorkban, Berlinben és Budapesten ismerje meg és fotózza e szubkultúra tagjait. A sorozat darabjait láthattuk itthon a TOBE Gallery falain, a belőlük összeállított, Wonderland című kiállítás pedig egész decemberben megtekinthető a berlini Triq nevű transz/queer edukációs és kulturális központban is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Minden, amit tudni akart a Radnóti-házaspárról

Dívány 2016. december 22., csütörtök 10:20

Vajon miért van olyan nagy reneszánsza a Radnóti-házaspár tragikus életének? Radnótiné született Gyarmati Fanni 2014-ben halt meg, még abban az évben kiadták a naplóját (amiből színpadi feldolgozás is készült), és biztos hozzájárult az újrafelfedezéshez a Nyáry Krisztián által újra a köztudatba emelt síelős fotó, majd az újra felfedezett történetek, amik kettejük nem is olyan egyszerű kapcsolatáról szóltak. 

Úgy gondoltam, Fanni naplójának publikálása után már nem nagyon maradt olyan szegmense az életüknek, ami újat mondhatna. De az irodalomtudósok mindig meg tudják lepni az embert: a 2016-os év második felében, fura módon egymástól függetlenül két olyan kötet is megjelent, amik (főként) eddig nem publikált dokumentumokra támaszkodnak. A Könyvvel üzenek néked és az Árnyékban éles fény vagy olyan betekintést nyújtanak Radnóti és örök társa, Gyarmati Fanni életébe, mint eddig soha más.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Meghalt Gábor Zsazsa

Edicsek 2016. december 19., hétfő 00:36

99 éves korában, szívrohamban halt meg a magyar származású Gábor Zsazsa, akit legtöbben minden idők legnagyobb celebjének tartanak. Gábor Zsazsa a második világháború idején menekült az Amerikai Egyesült Államokba, majd 1954-ben ismerte meg Hollywood. Több mint 70 filmben szerepelt, de a legtöbben mégis a fényűző életéről ismerték. Sokak szerint ő volt minden mai celebritás ősanyja, aki gyakorlatilag azért volt híres, mert híres volt, illetve mert kilencszer házasodott. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

Kukkantson be Terry Gilliam elméjébe!

Miklya Anna 2016. december 18., vasárnap 16:52

Ritkán van olyan, hogy leszólítanak egy könyv miatt, de a Gilliamesque-el megtörtént. A kedvenc kávézómban kezdtem el olvasgatni, mikor azt vettem észre, hogy a fiatal, tetovált karú, hosszú hajú pincérfiú egyre közelebb somfordál. Végül rászánta magát és megkérdezte, belekukkanthat-e a könyvbe. Az enyhe sokk után, ami elfogott, hogy valóban a könyvem érdekli és nem én, szívesen odaadtam neki, ő pedig leült a szomszédos asztalhoz (nem volt még bent rajtunk kívül senki), és vagy egy fél órára belemerült. Még jó, hogy volt nálam más olvasnivaló, hagyhattam neki, hogy olvasgassa.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Betonkeverőt minden buliba!

(va) 2016. december 17., szombat 17:33

Az ötletes és humoros alkotásairól ismert francia művész, Benedetto Bufalino ismét meglepő installációval állt elő: betonkeverő teherautót alakított át óriási diszkógömbbé, amivel egycsapásra tökéletes bulihelyszínné varázsolta Lyon utcáit.

A közel 3500 darab apró tükörrel burkolt betonkeverő megalkotásában Benoit Deseille világítás-tervező segédkezett. A guruló diszkógömb a lyoni Fények Fesztiválja alkalmából készült, december 8. és 10. között járta a francia város utcáit bulizásra csábító zenétől hangosan, a különleges látványosságokra nyitott helybéliek és a turisták nagy örömére.

Terry Gilliam a Radnótiba költözött

cukorka 2016. december 16., péntek 16:05

Ifj. Vidnyánszky Attila rendező, mintha valamiféle személyes bosszú vezérelné, a Radnóti Miklós Színházba álmodta meg Mihail Bulgakov: Iván, a rettenet című darabját Vecsei H. Miklós átiratában. Erre abból következtettünk, hogy egy amúgy is fojtogató térben ez az előadás sokkal könnyebben megszülethet és adhat gyomrost a nézőnek, mint mondjuk a Vígszínházban. 

Na, de nem is ez a lényeg, hanem az áramszünet, ami elindítja azt a két és fél órás őrületet, amit utána az aprónak (némi csalásnak köszönhetően) egyáltalán nem mondható színpadon látunk. A kényszerzubbonyos főhős (Szergej Tyimofejev - Rusznák András) molyol egy falakkal leválasztott apró térben, körülötte a tárcsás telefonok között az időgép, amit sehogy sem sikerül összeraknia. Olyan, mint Gogol őrültje, csak ő nem a szerelem megszállottja, hanem találmányáé. A társasházban mindenki a rendszert szolgálja, mindenki besúgó és báb, élükön Iván Vasziljevics (László Zsolt) házmesterrel, aki remek karmesterként vezényli a társaságot. Az első felvonás végére aztán beindul az időgép, Ivánból cár lesz, a lakóközösség pedig teljesen elveszti a lába alól a talajt. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A budapestiek is szeretik a könyves trollkodást a metrón

Divany.hu 2016. december 14., szerda 13:28

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt, mint minden minőségi trollkodás magyarországi felügyelő és megvalósító szervezete, azonnal lecsapott a pár hete reneszánszát élő New York-i metrós kultúrtrollkodós videóra (ha meg épp a mi cikkünk kapcsán tették volna, annál nagyobb megtiszteltetést elképzelni sem tudna a szerző). Az eredeti akció célja az volt, hogy egy kis elgondolkodásra és mosolyra kényszerítsék a tömegközlekedésen utazókat a provokatív (és természetesen nem valódi) könyvcímekkel: Hogyan rejtsd el Isten elől az erekciódat?, Tinder-trükkök totyogóknak, és hasonlók. A Kétfarkúék természetesen a budapesti tömegközlekedésre adaptálták mindezt, egész pontosan a budapesti tömegközlekedés leghírhedtebb, lángoktól ölelt elemére: a 3-as metróra. Az utasok pedig vették a lapot.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Magyar Nemzeti Galéria hobbiadventjénél nincs cukibb

Dívány 2016. december 13., kedd 18:19

A Magyar Nemzeti Galéria egy igazán kedves gondolattal rukkolt elő az adventi szezonra: 24 nap, 24 munkatárs, 24 szenvedély címszóval az Instagramra mindennap feltöltenek egy képet egy-egy kollégáról, amint éppen a hobbijának hódol a galéria falain belül. Aggódni nem kell, a fotózás alatt egyetlen műtárgy sem sérült meg, pedig szemmel láthatóan a Magyar Nemzeti Galériában sokan szeretnek sportolni. 

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Zsákbamacska, hogy kiből lesz világklasszis balerina"

Farkas Edina Lina 2016. december 12., hétfő 17:54

A Győri Nemzeti Színház próbatermében 8-14 éves kis balerinák készülnek első meghatározó színházi élményükre, a Diótörőre. Bár a a Diótörő az Arénákban című előadássorozat fontos lépés számukra, és már az is nagy szó, hogy idáig eljutottak, ők maguk is tudják, hogy közülük csak nagyon kevesen fognak prímabalerinaként a világ leghíresebb színpadain táncolni.

Velük, a szülőkkel, és a rendezővel, ifj. Harangozó Gyula Kossuth-díjas táncművésszel beszélgettünk a gyerektáncosok mindennapjairól, a balett zárt világáról, és arról, hogy a róluk szóló filmek és sztereotípiák mennyire fedik a valóságot. Elöljáróban csak annyit: nagyon is.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Egy rongyszedő fiából lett legendás ökölvívó, Van Gogh és Spartacus

Brownie 2016. december 9., péntek 11:07

Eleinte gyakran alakított lázadó, a társadalommal szemben álló figurákat és kemény fickókat, de a civil életben is nehezen kezelhető, öntörvényű ember hírében állt. A legmélyebb nyomorból küzdötte fel magát a csúcsra: hatvan éves színészi pályája alatt több mint 90 nagy sikerű filmben szerepelt és a huszadik század mozifilmjeinek egyik halhatatlan alakjaként ünneplik. Kirk Douglas egy ideje már visszavonultan él Beverly Hills-i otthonában és ma, 2016. december 9-én ünnepli századik születésnapját. A nosztalgiázás kedvéért bestsellerré vált önéletírásaiból és interjúiból idézzük fel a színész legkedvesebb emlékeit.

Távolról sincs vége, olvasson még »

"Minden régi hernyós erre kattant rá"

Farkas Edina Lina 2016. december 8., csütörtök 14:21

Ma mutatják be a CirkoGejzír Moziban Horváth Balázs, az Index videósának Dizájneren című dokumentumfilmjét, ami egy intravénás szerhasználó srác, Geri mindennapjait követi hónapokon keresztül. A filmen először a Verzió Fesztivál műsorlistáján akadt meg a szemem, és több okból is kíváncsivá tett. Elsősorban, mert érdekelt, hogyan dolgoz fel egy olyan viszonylag sokat használt, de mégis folyamatos aktualitású témát, mint a kábítószer-függőség. Másrészt az is érdekelt, hogy az újgenerációs drogok vajon csak a hatásukban térnek-e el az olyan "klasszikus" elődöktől, mint mondjuk a heroin, vagy a függőség természetét is megváltoztatják.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Hogyan trollkodj szét egy egész metrókocsit olvasással?

Divany.hu 2016. december 7., szerda 19:14

Ugye ön is meg szokta lesni utazás közben, mit olvasnak tömegközlekedő utastársai? Van aki tankönyvet, nyelvkönyvet bújik, van aki büszkén szépirodalmat, netán kérkedve valami bölcseleti művet olvas (hahó egyetemisták!), meg persze ott a rengeteg bestseller, csomó Trónok harca, skandináv krimi, Harry Potter - Gyűrűk Ura: és persze a trükkösek, akik becsomagolják valami újságpapírba a könyvüket. Vajon csak a borítót védik, vagy ők is tudják, hogy a Szürke ötven árnyalataazért mégiscsak ciki...?

Távolról sincs vége, olvasson még »

Tényleg megér egy nemi erőszakot egy jó jelenet?

Farkas Edina Lina 2016. december 6., kedd 17:54

Nem Maria Schneider az első olyan színésznő, aki arról számolt be a nyilvánosságnak, hogy egy filmforgatáson tárgyként kezelték, kihasználták és megalázták, magyarán valódi erőszakot követtek el rajta. Az sem új, hogy ezekre a történetekre bár fény derül, mégsem történik semmi, az elkövetőket pedig nem vonja felelősségre senki. Ehhez pedig némán asszisztál a mai napig férfiak dominálta filmipar, amelyben még mindig érezhetően eltérő megítélés alá esnek a nők és a férfiak. És sajnos nem lehet elfogadni Bernardo Bertolucci érvelését sem, miszerint ő a valódi érzelmeket akarta kihozni a színésznőből: a drámai hatás eléréséhez nincs szükség arra, hogy valaki valóban erőszakot tegyen egy másik emberen.

Távolról sincs vége, olvasson még »

"A televíziót lebutították, pedig nem kell annak lennie"

Dívány 2016. december 5., hétfő 12:36

Jakupcsek Gabriella az egyik legismertebb magyar műsorvezető, évtizedes szakmai tapasztalattal – még ha most nincs is éppen képernyőn –, jelenleg kommunikációs cégét igazgatja. Annak idején nagy sajtónyilvánosság mellett, nem saját döntéséből jött el az MTV női magazinja, a Ridikül éléről, így amikor pár hónapon belül felröppent a hír, hogy könyvet ír, sokan arra számítottak, hogy egy jó kis szaftos botránykönyvet vehetnek majd a kezükbe, ami lerántja a leplet a média belső működéséről. Azonban nem így történt. Jakupcsek visszafogott intelligenciával írta meg a Megúszhatatlan – Ahogy a gyerekeimnek elmesélem című kötetét, ami egy sztorizgatós, beszélgetős könyv lett, és nem az írójáról szól.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Jó reggelt, Anglia!

cukorka 2016. december 4., vasárnap 16:53

Ken Loach (saját állítása szerint) utolsó filmje, a Én, Daniel Blake elvitte a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálmáját, meg az életkedvemet. És nem, nem azért, mert annyira szívbemarkolóan nagy igazságok lettek volna benne (pedig amúgy voltak), hanem mert ha tényleg elég annyi egy rangos díjhoz, hogy jó színészekkel bemutatjuk, milyen az élet Newcastle-ben, akkor többé nem éri meg filmet gyártani, de dokumentumfilmet meg pláne nem. Mert az Én, Daniel Blake valójában egy gyönyörű dokumentumfilm, fikciós elemekkel, és a fikció ez esetben az emberi, a megértő és a felszabadult pillanatokra vonatkozik. Minden más a valóság. Loach meg úgy tolja a képünkbe, mintha meg kéne ezen most nagyon lepődni. A baj csak az, hogy meglepődni akkor lehetne, ha olyan ember nézi meg a filmet, aki még sosem lépett be egy hivatalba, de még csak ki az utcára sem. 

Kritikusok világszerte ünneplik a filmet, bennem meg felmerül a kérdés: hogyan lehetünk ennyire képmutatóak, hogy a filmvásznon rácsodálkozunk arra, ami körülöttünk van, de azért a Blahán vígan átlépünk egy földön fekvő, kopott ruhájú emberen. Az Én, Daniel Blake főhősének (Dave Johns) ruhája ugyan még nem kopott, de minden esélye megvan rá, hogy azzá váljon, amikor kiderül: bár infarktusa után az orvosa munkaképtelennek nyilvánította, a munkaügyi hatóság szerint azért ő továbbra is keresőképes, így megfosztják a segélytől. Ez volna az alapfelállás, és ha ez önmagában nem volna elég, a későbbiekben Blake még megismerkedik egy két gyermekét egyedül nevelő nővel (Hayley Squires), aki Londonból került a városba, munkája nincs és még meg is büntetik, amiért nem érkezett időben a munkaügyi hivatalba. Innentől pedig kisebb megszakításokkal együtt próbálnak valahogy boldogulni, de már eleve csak Loach munkásságának ismeretében is sejthető, milyen végkifejlettel. Ha meg nem a kő alatt élt valaki az elmúlt tíz évben, akkor még csak filmművészeti jártasság sem kell hozzá.

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Szövetségesek gyönyörű film gyönyörű emberekről, csak minek

Miklya Anna 2016. december 3., szombat 17:04

Amikor kritikát írok, általában az a fajta újságíró vagyok, aki próbál mindenben, a legrosszabban is találni valami jót. Ha filmről írok, arra törekszem, hogy elmondhassam az olvasóknak: ha beülsz erre és erre a mozira, legalább ennyit valószínűleg élvezni fogsz benne. A Szövetségeseknek viszont az a nagy baja, hogy egy olyan ritka időszakban került vászonra, amilyen már rég nem volt: nagyszerű, sőt mi több, lenyűgöző alkotások láthatók plázákban és artmozikban egyaránt, kicsiknek és nagyoknak, könnyedebbek és katartikusak mindenféle műfajban, és őszintén mondom, egyszerűen nem találok okot arra, miért ezt a filmet válassza valaki mondjuk az Éjszakai ragadozók helyett. Pedig a Szövetségesek amúgy nem is egy kimondottan rossz film. Bár az lenne! Akkor legalább lenne valamilyen.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Szex, pia, Wellhello

cukorka 2016. december 1., csütörtök 15:59

Lévai Balázs producer fejéből pattant ki a gondolat, hogy bizonyos értelemben filmet rendez a Wellhello-nak. Azért bizonyos értelemben, mert a #Sohavégetnemérős – Történetek Wellhello-ra valójában nem Fluorról és Diazról szól, hanem hat történetet mesél el, mindegyik a szerelem körül forog és mindegyikben vannak Wellhello dalok, sőt az együttes tagjai is mindig feltűnnek, hogy egyben tartsák a sztorit, míg végül mindenki marha nagyot bulizik a Volton, Sopronban. 

A filmet fiatalok készítették fiataloknak, és ez így nagyjából mindent le is fed, amit írni lehet róla. A fiataloknak tetszeni fog, mert arról van benne szó, ami őket pörgeti, és ehhez jön, hogy ha még szeretik is a Wellhellot, akkor már nincs is miről beszélni, feladat teljesítve. 

 

Távolról sincs vége, olvasson még »

A Szégyen visszatért, és aktuálisabb mint négy éve

cukorka 2016. november 30., szerda 11:56

2012-ben mutatták be, megjárt megannyi külföldi színházat majd hazatért Mundruczó Kornél (és J. M. Coetzee, és a Proton Színház) Szégyene, hogy itthon újra levegye a lábáról a közönséget. És bár a 28-ai elődás immár a 65. volt, a frissessége és sokkoló ereje még ma is pontosan ugyanolyan, mint a bemutatója napján volt, amihez persze az is hozzájárulhatott, hogy hosszú kihagyás után Láng Annamária most vette vissza a főszerepet Tóth Orsitól. 

Mundruczó zsenialitása abban az egyszerűnek tűnő tényben rejlik, hogy úgy sokkol, hogy közben élvezhetővé teszi a látottakat és úgy veszi el a néző életkedvét, hogy közben szórakoztat is. Pedig amit üzen, annak minden pillanata véresen komoly és röhejesen valódi, de amikor sírni kéne, mégsem jönnek a könnyek. 

A J. M Cotzee regényadaptáció főhőse egy, a poszt-apartheid időszakában Cape Townban romantikus irodalmat tanító fehér professzor, David Lurie (Zsótér Sándor), aki viszonyt kezdeményez tanítványával. A lány, Melanie (Wéber Kata) elárulja kapcsolatukat, így a tanárt kirúgják, ekkor felkeresi lányát (Láng Annamária) vidéken. A leszbikus lányt többen megerőszakolják, ráadásul teherbe is esik, de ahelyett, hogy otthagyná szegényes birtokát, inkább marad és magát teszi rabszolgává.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Fabricius Gábor Más bolygóján is szar az élet

cukorka 2016. november 29., kedd 12:25

Fabricius Gábor reklámszakemberből lett íróként kedveli a média-politika-szerelem triumvirátusát abban az értelemben, hogy a Puha neon fejlövés után a Más bolygó is ebben a miliőben játszódik, megspékelve a történetet nem kevés nosztalgiával a rendszerváltás környékéről. Ha igaz, ahogy mondja, és számára a rövidfilm volt az út saját magához, akkor a Más bolygó minden bizonnyal minimum ennek a korszaknak a lezárása kell(ene) hogy legyen. 

Ám úgy néz ki, mégsem találta meg a bölcsek kövét ebben sem a reklámszakember, hiszen a regény valamivel több mint háromszáz oldalán egy útkeresést olvasunk, ami egyben összegzés is. Fabricius szenvtelen főhőse folyamatosan kutat valamit, amit mindig máshogy nevez, de igazából ez mindig ugyanaz: egy jó pszichológus, aki kiveri a fejéből a kisebbségi komplexusokat. És bár erre a főhős nem jön rá, az író mégsem halad rossz irányba.

A Más bolygóban mindehhez rögtön egyben két főhőst is kapunk, mindkettőjük énje pont ugyanolyan elveszett, az öregebb ráadásul egy olyan világban él, ahol a Föld egyre lassabban mozog. Azért van kettő belőle, mert a könyv két idősíkon halad, az egyikben a fiatal, a másikban egy öreg Wunder utazik, de egyiket sem eresztik a gyökereik, meg az hogy egyáltalán nincsenek valódi gyökereik.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Színes hátizsákokról álmodom

hv 2016. november 28., hétfő 12:58

A Toldi Klubban mutatták be a Müskinn és a Zina együttműködésében készült, vadonatúj dizájnerhátizsákokat. És mi közük ezeknek a jövőképhez, a Föld védelméhez és a kultúrához?

A budapesti Toldi Klubba belépve őserdei hangulat fogad minket. A térben hatalmas cserepes növények állnak, rajtuk pedig hátizsákok lógnak. Működik az installáció, ahogyan a hátizsákok is. A müskinn csapata 2015 óta tervez táskákat, a ZINA grafikusai pedig többek között az azonos című című képregény- és rajzantológiát tervezik. A két formáció együttműködésében született meg a Müskinn x Zina hátizsák-kollekció, amelynek darabjain egy fiktív szuperhős-lány, Zina látható különböző akciók és cselekvések közben.

A határokat átszabod

Zina szuperhős, Zina környezettudatos, Zina a jövőből érkezett, vagy talán a jövő felé tart, Zina feminista is meg nem is, Zina vagány és figyel, Zina mindez egyben, és egyik sem, kicsit más, kicsit erős, de semmit nem visz túlzásba és semmit nem vesz túl komolyan. Legfőképpen önmagát nem veszi túl komolyan, ami a legújabb kori szuperhősöknek mindenképpen sajátja.

Mostanában egyre több női szuperhős van, és ez sem véletlen – miért is lenne a szuperhősködés kizárólag a fiúk privilégiuma? Carter ügynök, Jessica Jones és a Wonder Woman mellett pedig itt van nekünk Zina, aki ugyan nem rendelkezik olyan látványos tulajdonságokkal, mint az előzőekben felsoroltak, viszont sokkal közelebb van hozzánk, a szuperhős halandókhoz. Zina olyan, mint mi, vagy legalábbis olyan, amilyenek mi szeretnénk lenni, megfelelő fékekkel és ellensúlyokkal, megfelelő öniróniával, és persze megfelelő színekkel. Zina megmutatja, hogy a szerepek és sztereotípiák igenis változhatnak, ahogyan alakul egy hátizsák íve vagy egy grafika vonala is. A határokat, mint a táskát, átszabod.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Black Mirror: a tükörkép, amit nem jó látni, de nem tudod nem nézni

Miklya Anna 2016. november 27., vasárnap 18:54

Black Mirror az egyik kedvenc sorozatunk, bár lehet, hogy nem kéne sorozatnak nevezni, mert kábé annyira sorozat, amennyire az irodalmi szöveggyűjtemény nagyregény. Ha már irodalmi hasonlatot keresünk, akkor ez antológia: az egyes részek sem történetükben, sem szereplőikben nem kapcsolódnak egymáshoz, sőt az idő, a műfaj, az alapvető szabályok is különböznek egymástól. Van amelyik thriller, van amelyik szerelmesfilm és bosszúdráma elegye, van amelyik szatíra. Egy dolog azonos a részekben: a címadó black mirror, azaz fekete tükör, ami a minden részben szereplő jelenségre, a médiafogyasztásra és az arra alkalmas eszközeinkre utal. A telefonra, tabletre, számítógépre, tévére, amelyek sötét képernyőjén, kikapcsolás után egy pillanatra megláthatjuk a saját tükörképünket. Mely tükörkép sokszor torz és nagyon sötét – feltéve, hogy egyáltalán észrevesszük vagy odafigyelünk rá. A Black Mirror pedig épp erre megy rá: hogy vegyük csak szépen észre és figyeljünk rá oda.

Távolról sincs vége, olvasson még »

Új értelmet nyernek a klasszikusok, ha beléjük fotózunk egy celebet

(sze) 2016. november 26., szombat 15:32

Yahav Draizin tehetséges Tel Aviv-i fotós és művész, jelenleg a reklámszakmában dolgozik, de szabadidejében rendkívül szórakoztató és elgondolkodtató montázsokat készít mindennapi tárgyak, helyszínek vagy épp celebek, valamint a telefonján található fotók egymásba illesztésével. Alább egy kis ízelitő a munkásságából, fotóihoz semmilyen képszerkesztő programot nem használ. „A munkám részeként és a szenvedélyemből adódóan folyamatosan keresem az inspirációt, hogy hogyan fejleszthetném a kreativitásomat. Ezért is imádok olyan fotókat készíteni, amikben van valami kis csavar” - mondta el a Photogristnek.  

💪🏼

Yahav Draizin (@yahavd) által közzétett fénykép,

Ha bejön önnek Dazin játéka a különféle valóságokkal, továbbiakat az Instagram vagy Facebook-oldalán talál!

Hogyan lehet még jobbá tenni a nagy filmklasszikusokat?

(bzs) 2016. november 25., péntek 19:48

A mozirajongók eszement ötletei gyakorlatilag kifogyhatatlannak bizonyulnak, ha kedvenc filmjeikről van szó. Egy angol pár – akikről az IndieWire beszámolójából csak annyi derül ki, hogy Davidnek és Sarah-nak hívják őket – azonban új magasságokba emelte a műfajt: kedvenc macskájukat a főszerepbe emelve rekonstruáltak ikonikus jeleneteket.

Szerencsére nem csak a saját szórakoztatásukra használják a felvételeket, hanem külön Instagram-profilt is csináltak ennek a szenvedélynek Movie Cats felhasználónév alatt. A mellékszerepeket saját maguk alakítják, a főszerepet pedig két macskájuk (illetve többnyire csak egyikük, akit könnyebben rá tudnak venni). Eddig a Ragyogást, A nyolcadik utas: a Halált, az E.T., a földönkívülit, a Ghostot és az Amerikai szépséget játszották újra, azaz feltörekvő négylábú dublőrük helyettesítette már Jack Nicholsont, robbant ki alienként gazdája véres hasából és hempergett szexin rózsaszirmokban.

„Két - szinte teljesen egyforma – macskánk van: Willow és Tara. De majdnem az összes jelenetben Tara szerepel” - mesélték a büszke gazdák a The Dodo állatos híreket gyűjtő oldalnak. „Először a kocsmai kvízünk tévés és filmes kérdéseihez készítettük a fotókat, de olyan jól sikerültek, hogy végül rendszeresítettük őket.”

Macskákkal forgatni ugyanakkor nagy kihívás. Davidék szerint nagyon küzdelmes, hogy összetartsák a gyártási folyamatot és ne csússzanak ki az időből sem. „Elég nehéz rávenni őket, hogy működjenek velünk együtt, de egy csomó praktikánk van, amivel megpróbáljuk lekenyerezni őket. Szóval általában sikerül meggyőzni őket, hogy vegyenek részt a hülyeségeinkben. Szenzációs dolog ezzel tölteni a vasárnapot!”

1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 | 32 | 33 | 34 | 35 | 36 | 37 | 38 | 39 | 40 | 41 | 42 | 43 | 44 | 45 | 46 | 47 | 48 | 49 | 50 | 51 | 52 | 53 | 54 | 55 | 56 | 57 | 58 | 59 | 60 | 61 | 62 | 63 | 64 | 65 | 66 | 67 | 68 | 69 | 70 | 71 | 72 | 73 | 74 | 75 | 76 | 77 | 78 | 79 | 80 | 81 | 82 | 83 | 84 | 85 | 86

Blogok, amiket olvasunk

JÓZAN 7 világsztár, aki szakított az alkohollal

A Harry Potter, a Jóbarátok vagy épp a Szex és New York sztárjait sem kímélte a pia, van, aki azt mondja, a 30-at sem érte volna meg, ha nem változtat.

STÍLER Praktikák, ha minden reggel elkésel

Itt két perc, ott öt, meg még három, és már megint elkéstél? Öt tipp, ha szeretnéd a reggelt jobban kézben tartani, és végre nem utolsóként beesni a munkába.

KETTŐS MÉRCE Vagyonadó: tényleg erre van szükségünk?

A vagyonadó mellett és ellen is lehet érvényesen érvelni, a legjobb talán, ha először is végiggondoljuk, miről beszélünk.
Ajánlok blogbejegyzést

Hirdetés