Bíró László

Újságíró, festő, szobrász, hipnotizőr, grafológus, vámhivatalnok, tőzsdeügynök, autóversenyző és feltaláló – sokak számára több élet sem lenne elegendő ahhoz, hogy ennyi mindennel foglalkozzanak, Bíró Lászlónak viszont hosszú élete során mindez sikerült. Választott hazájában, Argentínában születésnapja lett a „feltalálók napja”, itthon mégis kevésszer hallunk erről a zseniális magyar tudósról, akinek – többek között – a golyóstollat és az automata sebességváltót is köszönhetjük.

Egy nap alatt tanult meg vezetni

A kalandos életű feltaláló 1899-ben született Budapesten, Schweiger Mózes Mátyás fogtechnikus fiaként. Gyerekkorában szeretett fúrni-faragni, fogász édesapja maga is újító szellemű volt: eszkábált például olyan szekrényt, amely világított, ha kinyitották az ajtaját. Lászlót (akárcsak bátyját, Györgyöt) szülei orvosnak szánták, de csak öt szemesztert hallgatott: érdeklődése hamar más irányba fordult. Előbb illóolajokkal kísérletezett, majd hipnotizőrnek (!) állt, ezután pedig vámügyintéző, biztosítási ügynök grafológus és autóversenyző lett (ez utóbbit úgy, hogy a verseny előtti napokban tanult meg vezetni). Ekkor találta fel az automata sebességváltót, amelynek szabadalmát a Generali Motors vette meg. De egyéb találmányai kapcsán is írtak róla az újságok, 1930-ban például ilyen szalagcímmel:

Egy pesti medikus tizenkét apró vasdarabból motort szerkesztett, amely üzembiztos, pehelykönnyű, kicsi, potom, olcsó, és megoldáshoz segíti a helikopter problémáját.

Tehetséges festő volt

A 30-as években Bírót leginkább a művészetek érdekelték: szobrai és festményei sikerrel szerepeltek különböző kiállításokon. Ő maga így nyilatkozott erről a Budapesti Hírlapban: „A legtöbb pénzt a szobraimmal kerestem. Portrékat gyúrtam és eladtam. (…) A művészet tehát többet hozott a konyhámra, mint a praktikus, prózai foglalkozások. Üzletembernek általában nagyon rossz vagyok.” A „szőke fiatalember” azt is elárulta az újságírónak, hogy szívesen olvas orvosi és természettudományos könyveket, ezenkívül izgatja az atomelmélet és az atomrobbantás kérdése.

Ezután az újságírás kezdte foglalkoztatni: a kultuszminisztérium államtitkárával beszélgetve megemlítette, hogy „a magyar kultúra és a művészet szélesebb körben való megismertetése végett (…) többnyelvű folyóiratot kellene kiadni.” Így lett előbb a Hongrie-Magyarország-Hungary című művészeti folyóirat szerkesztője, majd az Előre, a Pesti Napló és a Pesti Hírlap munkatársa.

Utálta a töltőtollat

Bírónak újságíróként sok bosszúságot okozott a töltőtoll: vagy pecsételt, vagy kifogyott belőle a tinta. Amikor a nyomdában meglátta a nyomdagépek rotációs hengereit, azon kezdett töprengeni, hogyan lehetne ezt a technikát „kicsiben” is megcsinálni. Nekiállt hát a tervet megvalósítani, de első próbálkozásai kudarcra voltak ítélve: sem a töltőtoll tintája, sem a nyomdafesték, sem a pecsételő párna festéke nem hozta meg a kívánt eredményt. Bíró már sejtette, hogy olyan tinta kell az új szerkezetbe, amely a toll testében nem, a papíron viszont gyorsan szárad.

De honnan tudná a tinta, hogy a tollban vagy a papíron van-e éppen?

Bíró még egy vegyészprofesszort is felkeresett, hogy megoldja a dilemmát – eredménytelenül. Aztán saját készítésű tintával kísérletezett, és 1938 áprilisában benyújtotta szabadalmát, „pépes halmazállapotú tinta és hozzá tartozó töltőtoll” néven. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy találmánya nem volt előzmény nélküli: az amerikai John Loud, a német Wilhelm Braun és a cseh Wenzel Klimes egyaránt kísérletezett olyan tollal, amelynél a tintát golyó vitte át a papírra. Egy hibája azonban mindegyiknek volt: csak néhány napig lehetett velük írni.)

Így került Bíró László Argentínába

Bíró 1938 nyarán az Adrián tartózkodott, ahol saját tollával töltött ki egy táviratot. Ez feltűnt a mellette álló férfinak, aki biztatta: költözzön Argentínába, ott segíteni fogják a találmány továbbfejlesztésében.

Később kiderült: a férfi az argentin elnök, Agustín P. Justo volt.

A feltaláló 1938. december 31-én látta erre elérkezettnek az időt, és elhagyta Magyarországot, éppen időben: másnap már bevezették a szabad szellemi tulajdon kivitelének tilalmát.

Bíró László előbb Párizsban, majd Argentínában próbált szerencsét, ahová Magyarország hadba lépése után sikerült a családját is kijuttatnia. A golyóstollat végül Argentínában tökéletesítette: rájött, hogy rugós dugattyú nélkül is működik a szerkezet, a felül nyitott tank miatt, a hajszálcsövesség elvén. Ezt újra kellett szabadalmaztatnia, de sikerült eladnia a szabadalmi jogot kétmillió dollárért az amerikaiaknak.

Az első, rendszeres eladásra gyártott golyóstollak Eterpen néven kerültek forgalomba. Érdekes módon az amerikai és angol légierő volt az új találmány legnagyobb megrendelője:

ez volt az egyetlen íróeszköz, amit nagy magasságban is használhattak a pilóták.

A hatvanas évektől kezdve a Föld szinte összes országába eljutott a golyóstoll, Bíró pedig időközben megalkotta a golyós dezodort is. Egészen 1985-ben bekövetkezett haláláig új találmányokkal kísérletezett, amelyek között szerepelt például a nyomdai tükör, berendezés a tenger hullámaiból történő energia kinyerésére, palackcímke-nyomtató vagy együtemű belső égésű motor.

Nem volt üzleti érzéke

Hiányzó üzleti érzéke miatt a feltaláló nem lett milliomos. Ő maga így vallott erről: „Pedig nem is akármilyen méretű vagyon kecsegtetett, hanem olyan, amely még amerikai viszonylatban is kimagaslóan jelentősnek számított. Kevesen tudták, hogy ebből a mesés vagyonból nekem jelentéktelen morzsák jutottak… Ha most visszagondolok, hogy ha csak valamivel is több pénzügyi érzékem van, milyen mérhetetlen vagyonhoz juthattam volna a találmányommal, semmiféle elégületlenséget nem érzek. Annyi éven át küzdöttem, és annyi küzdelem árán sikerült diadalra vinnem az elgondolásomat, melyből a ceruzát és a töltőtollat jóval túlszárnyalva – a világ legelterjedtebb írószerszáma lett, és ez a tudat minden meg nem szerzett vagyonért bőségesen kárpótol.”

Ha szívesen olvasnál még magyar tudósokról, ezt a cikkünket is ajánljuk.