A pszichológus szemével úgy látszik, mintha ugyanaz a történet játszódna le újra és újra, csak
a szereplők, a családok változnak. Megszületik két-három gyermek, a szülők boldogok, aztán
eltelik néhány év (kinél több kell, kinél kevesebb), mire észbe kapnak: idejét sem tudják,
mikor töltöttek el időt kettesben, mikor beszélgettek egy jót, mikor szeretkeztek önfeledten.
Jól működnek, mint család, de megszűntek, mint házaspár.
Vajon szükségszerű, hogy így legyen? És egyáltalán baj? Vannak olyan emberek, elsősorban családanyák, akik úgy vélik, természetes, hogy szülőként mindenestül megváltozik az életük, szerepük a családban, és már nem is cél, hogy külön egységet (is) képezzenek házastársukkal.
Tökéletesen kielégíti őket, hogy négyesben-ötösben tölti a család a hétvégét, együtt kirándulnak, együtt látogatják meg a nagyszülőket. Ezzel önmagában nem is lenne baj, de ritkán érzi így mindkét fél. A házastárs (aki jellemzően inkább a férj) egy darabig finoman próbálkozik kétszemélyes programjavaslatokkal, amelyeket a társ általában ésszerűnek tűnő, praktikus okokkal hárít el.
Maradjunk kettesben? De mi lesz a gyerekkel?
„Mi lenne akkor a gyerekekkel, ők úgy éreznék, kimaradnak valamiből.” „Nem ugráltathatjuk mindig anyámat, a bébiszittert meg nem engedhetjük meg magunknak.” Ezek mögött meghúzódhatnak tudattalan félelmek, akár az, hogy kiderül, nem vagyunk minden pillanatban elengedhetetlenek a gyermek számára, akár az, hogy ha egy idegen segítségét vennénk igénybe, úgy éreznénk, szülőként nem vagyunk elég jók.
De sokszor csupán a prioritások megállapítása nem esik egybe a feleknél: a gyermekfelügyeletet, közös kikapcsolódást adott esetben tényleg nehéz megoldani, és ha valaki nem érzi, hogy ez szükséges a házasság életben tartásához, nem szívesen hozza meg az anyagi, szervezésbeli áldozatot.
A következmények azonban súlyosak lehetnek
A kezdeményezőbb hajlamú fél idővel feladja a próbálkozást, mert nyomasztónak érzi a folyamatosan visszautasítást. Először talán keres valamilyen elfoglaltságot, amivel elterelheti figyelmét, később sajnos könnyen beléphet a képbe egy harmadik. Sokan csak ennél a fázisnál fogalmazzák meg maguknak, valamit nagyon hiányoltak házasságukból évek óta, de maguk sem mondták ki, vették észre, milyen nagy a baj. Ha azóta évek teltek el, nem biztos, hogy sikerül helyreállítani a kapcsolatot, ami szülőtársi kapcsolatként ugyan remekül működik, de házastársiként lassan elsorvadt.
Valójában olyan egyszerű lenne ezt a folyamatot megelőzni,
ha tudnának róla a párok, mire fontos odafigyelniük. Persze, el is hangzik a figyelmeztetés: „ha megszületik a gyerek, akkor se hanyagoljátok el egymást”, de sokan hajlamosak ezt üres fecsegésnek tekinteni, konzervtanácsnak, aminek különösebb súlya nincs. Pedig heti egy közös este is sokat jelent, de ha az nem megy, kéthetente egy is segít! Persze csak akkor, ha a kétszemélyes estén nem végig a gyerekekről van szó, és egyik fél sem telefonál haza négyszer-ötször, hogy minden rendben van-e. Beszéljük meg a nagyival, barátnővel, bébiszitterrel, hogy rögtön szól, ha valami baj lenne, egyébként pedig egyszer elég jó éjt kívánni a telefonban, amíg egészen kicsik a gyerekek (sőt, olyankor általában az a legjobb megoldás, ha a gyerekben nem is tudatosítjuk, hogy nem vagyunk ott). A gyerekmentes randi úgy a legjobb, ha egyszerre jelent új közös élményt, ami lehet például egy színházi előadás, és marad idő a beszélgetésre is. Sajnos nem felel meg a célnak, ha az előadás alatt idegesen ellenőrizgetjük telefonunkat, nem érkezett-e vészjelzés otthonról, majd sietve hazamegyünk anélkül, hogy párunkkal egy szót is válthattunk volna.
A szexnek is vége
A másik terület, amit könnyű hanyagolni a gyermekek születése után, a szex. A nő nemi vágya ingadozhat a terhesség alatt, a szoptatás időszakában is, és a babás teendők miatti kialvatlanság sem kedvez az együttléteknek. A szexre ugyanaz igaz, mint más programokra: ha adott pillanatban sürgetőbbnek is tűnne elmosogatni, rendet rakni, ezt-azt elintézni, jó, ha hosszútávon is gondolkodunk, és eltűnődünk, vajon tudjuk-e majd onnan folytatni, ahol abbahagytuk, ha közben eltelik néhány, szinte szexmentes év... Mivel a szex célja a kölcsönös örömszerzés, természetesen senkit sem biztatok arra, hogy olyasmit erőltessen magára, ami az adott időszakban nem esik neki jól. De arra igen, hogy keressék a párjukkal, mi az, amihez mindkettőjüknek kedve van, és éljenek azzal, ami az adott időszakban kellemes számukra.
Lehetnek olyan időszakok, mikor tényleg semmire nincs idő. Beteg a gyerek, egzisztenciális
válságban a család, vagy éppen építkezik, költözik. Jó, hogy egy-egy ráérős ölelés vagy csók
nem kerül semmibe. Szerencsés az a pár, aki nem feledkezik meg erről sem.
Cziglán (Bujdosó) Karolina,
pszichológus
