Ez utóbbira nincs semmi bizonyíték, az azonban tény, hogy a vizelet nemcsak egy, a szervezetből kiválasztott felesleges anyag. Meglepő, hogy tulajdonságainak köszönhetően milyen sokféleképpen felhasználható. Ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat, melyek, bármennyire is hihetetlennek tűnik, de sokszor hozzájárultak az emberiség fejlődéséhez.
Antibakteriális hatása miatt fertőtlenítésre is használták
A vizeletet legalább kétezer éve használják antiszeptikumként. Az antiszeptikumok olyan anyagok, amelyek mikroorganizmusok ellen hatásosak, éppen ezért a gyógyászatban használják fertőzésesély csökkentése érdekében például bőrön vagy nyálkahártyán. A vizelet a modern orvoslás előtt óriási segítség volt akkor, amikor egy kisebb seb vagy sérülés akár valakinek az életébe is kerülhetett.
A korabeli feljegyzések szerint vizeletet használtak skorpiócsípés, kígyómarás, veszett kutya harapása, különféle vágott és szúrt sebek, égési sérülések és még sok más betegség kezelésére is.
A vizelet fertőtlenítő hatása tudományosan is igazolt.
Antibakteriális tulajdonsága összefügg a karbamid, vagyis a vizelet fő metabolitjának koncentrációjával. A karbamidkoncentráció növekedése fokozza az antibakteriális aktivitását. Emellett szerepet játszik még a vizelet antibakteriális hatásában a benne lévő oldott részecskék száma, a pH-érték és az ammóniumkoncentráció is.
A rómaiak vizelettel tisztították ruhájukat
A karbamid szén-dioxidra és szúrós szagú ammóniára bomlik. Ez utóbbi a modern háztartási tisztítószerek egyik fő összetevője is. Ez magyarázza azt, hogy az áporodott, állott vizeletet gyakran ruhatisztítóként is használták a Római Birodalomban, ahol szinte minden utcasarkon vizeletgyűjtő edényeket helyeztek el, Vespasianus császár pedig még adót is vetett ki a begyűjtésre. Néhány római mosoda pedig közvetlenül a nyilvános piszoárokból szerezte be a vizeletet, amit három napig állni hagytak, mielőtt a piszkos ruhákat megtisztították volna vele. A vizelettel átitatott és kimosott ruhát végül vízzel öblítették ki.
Az első világháborús katonák pedig vizelettel átitatott zoknit kötöttek az arcukba, védekezésül a vegyi hadviselés ellen.
A meddőséget is gyógyítja
A vizeletben lévő két hormonból készült az a meddőségi gyógyszer is, amit a Vatikán közreműködésével fejlesztettek ki. Piero Donini, a Serono olasz gyógyszergyár – melynek a Vatikán volt a fő részvényese – tudósa az 1940-es években két hormont vont ki posztmenopauzás nők vizeletéből. Az FSH és az LH hormonokat végül klinikai vizsgálatok során tesztelték, hogy felhasználhatók-e a meddőség gyógyítására. A legnagyobb kihívás azonban a kutatáshoz szükséges több ezer liter, posztmenopauzás nőtől származó vizeletet begyűjtése volt. Ebben Olaszország posztmenopauzás apácái segítettek, akik naponta gyűjtötték a vizeletüket egy „szent ügy” érdekében. A termékenységet segítő gyógyszerek végül elkészültek, és a mai napig használják.
A vizeletből készült a puskapor
A puskapor 75 százalékban kálium-nitrátot, más néven salétromot tartalmaz, de kis részben kén és szén is van benne. A 19. század közepéig a salétromot vagy Indiából importálták, vagy állott emberi, illetve állati vizeletből állították elő.
Ez utóbbi volt a legegyszerűbb és a leggyorsabb módja a puskapor előállításának. Az állandó készlet biztosítása érdekében az 1625-ben trónra lépő I. Károly angol király parancsba adta, hogy az istállók padlójába szivárgott vizeletet vissza kell nyerni, majd 1627-ben királyi kiáltványa arra kérte alattvalóit, hogy „kényelmes edényekbe és tartályokba” gyűjtsék a vizeletet.
Már az ókorban terhességi tesztként használták
Egy i. e. 1350-ből származó papirusztekercsen szereplő leírás alapján már az ókori egyiptomiak a terhesség kimutatására, sőt a születendő gyermek nemének megállapítására is használták a vizeletet. Azt, hogy a gyermek fiú lesz vagy lány, a hiedelem szerint a vizelettel öntözött búza és tönköly árulta el. Ha az egyidejű locsolás során mindkettő megnőtt, az azt jelentette, hogy a nő teherbe esett.
Ha csak a búza növekedett, akkor fiút vártak a szülők, ha pedig a tönköly nőtt, akkor lánygyermekre számíthattak.
A hiedelem valóságalapját a 20. századi tudósok tanulmányozták, és 1963-ban arra a megállapításra jutottak, hogy az ókori egyiptomiak helyesen azonosították a terhességek 70 százalékát. Amikor a szemeket nem terhes nők vizeletével öntözték, nem csíráztak ki. A gyakorlatban egészen 1971-ig, vagyis az első otthoni terhességi teszt piacra kerüléséig alkalmazták ezeket a növényeket.
Az ókori nők kétszer is meggondolták, hogy használják-e a nyilvános illemhelyeket, amire jó okuk volt.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
