Ez a világ 10 legbámulatosabb vasúti hídja

vasút híd viadukt
Olvasási idő kb. 9 perc

A vasúti hidak sokféle építészeti bravúrt mutatnak be: hol a megvalósításuk egyedi, hol a természeti környezetüktől áll el a lélegzetünk.

A vasút varázsa különleges világot tár elénk: az ablak túloldalán elfutó hegyek, folyók és völgyek szinte filmszerűen bontakoznak ki, ahogy a vonat zötyögve, kattogva halad előre. Az utazás ilyenkor nem feltétlenül csak céltól célig haladás – a vasúton töltött idő lehet maga az élmény, a táj és az út gyönyörködtető része. Ez az élmény még inkább fokozható, ha egy nosztalgiavonat kocsijában ülve valamilyen lélegzetelállító hídon átkelve pillantjuk meg a világ csodáit. Ahol a vasút és a természet összefonódik, és nem csupán közlekedünk, hanem utazunk – az igazi, lélekemelő értelemben.

A vasút hidak nélkül nem is lenne igazi

Ha a Keletiben vonatra szállunk, sokszor döcögünk át a Duna fölött, máskor meg autóból nézzük a szomszédos Rákóczi hídról a párhuzamosan futó szerelvények vonulását a nem túl fantáziadús összekötő vasúti hídon. Persze ez is tiszteletet parancsoló mérnöki alkotás, mégis ki ne érezte volna már, hogy a szíve gyorsabban kalapál egy nemcsak műszakilag, de esztétikailag is lenyűgöző vasúti híd láttán? A világ minden táján épültek ilyen csodák, ahol a szerkezet szinte eggyé válik a hegyekkel és folyókkal, miközben ámulva nézünk le az alattunk tátongó mélységbe vagy fel a fellegeket ostromló pillérekre.

A lágymányosi vasúti híd még a MOL-torony tetejéről sem különösebben szemet gyönyörködtető látvány
A lágymányosi vasúti híd még a MOL-torony tetejéről sem különösebben szemet gyönyörködtető látványWolf Géza

Most bemutatunk tíz olyan ikonikus vasúti hidat, ahol egy-egy átkelés varázslatos utazás is egyben, és visszahozza azt az izgalmat, amit valaha első vonatozásaink alkalmával éreztünk.

1. Göltzschtal híd – Németország

Ez a világ legnagyobb téglahídja, amely több mint 26 millió téglából épült fel 1851-ben. A híd 570 méter hosszú és 78 méter magas, impozáns négyszintes boltíves szerkezete a német mérnöki bravúr iskolapéldája.

A négyszintes német vasúti híd világrekorder
A négyszintes német vasúti híd világrekorderAnimaflora / Getty Images Hungary

A Göltzschtal híd a német vasúthálózat fontos része, és rendkívüli kilátást biztosít a vogtlandi tájra. Ezt a látványt élvezheti ott minden utas, nem kell hozzá különleges jegyet váltani.

2. Landwasser viadukt – Svájc

Ez talán a legfestőibb híd Európában, amit az is jól mutat, hogy az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította. 1902-ben épült a svájci Alpokban, és hat boltívből áll, amelyek közvetlenül egy sziklafalhoz csatlakoznak.

A világörökség részét képező svájci vasúti híd havas téli környezetben a leglátványosabb
A világörökség részét képező svájci vasúti híd havas téli környezetben a leglátványosabbRoberto Moiola / Sysaworld / Getty Images Hungary

A híres Bernina Express vonatok haladnak át rajta, útvonaluk végig festői vidékeken visz keresztül Svájc és Olaszország között.

3. Cize-Bolozon viadukt – Franciaország

A Rhône-Alpes régióban található kétszintes híd egyszerre szolgálja a vasúti és közúti közlekedést: felül járnak a vonatok, alul pedig a közúti forgalom halad a pillérekben kialakított árkádok alatt. Felújítása óta még a francia szuperexpresszek is használhatják.

A vasúti és közúti forgalom előtt is nyitva áll a francia Alpok hídja
A vasúti és közúti forgalom előtt is nyitva áll a francia Alpok hídjapassimage / Getty Images Hungary

Az Ain folyó fölött húzódó szerkezet 60 méter mély szurdokot hidal át. 1875-ben építették, hogy a vasúti közlekedést biztosítsa az Alpok meredek és nehéz terepein keresztül. 

4. Goteik viadukt – Mianmar

Ez Ázsia egyik leglátványosabb, de egyben legfélelmetesebb hídja. 1901-ben az amerikai Pennsylvania Steel Company emelte, és a kontinens legmagasabb viaduktja volt. Építésekor jókora kihívások elé állította a mérnököket. 

A mianmari vasúti híd Ázsia legmagasabbjaként épült a múlt század elején
A mianmari vasúti híd Ázsia legmagasabbjaként épült a múlt század elejénbluesky85 / Getty Images Hungary

Bár napjainkban is aktívan használják, a Goteik viadukt szerkezete igencsak megkopott, a mianmari hatóságok nem igazán foglalkoznak a karbantartásával. Ahogy a vonat lassan áthalad rajta, a csikorgó fémhangok és az alatta tátongó mélység némi nyugtalanságot is csempész a szédületes látvány mellé.

5. Kinzua híd – Egyesült Államok

Ez viszont már tényleg Pennsylvania, a hídépítő vállalat is ugyanaz. 1882-ben létesült, eredetileg a világ legmagasabb vasúti hídja volt. 2003-ban azonban olyan erős tornádó pusztított az amerikai államban, hogy a híd 20 tartóoszlopából 11-et kidöntött, emiatt az átkelő középső szakasza összeomlott.

A világ legmagasabb vasúti hídját egy tornádó döntötte romba
A világ legmagasabb vasúti hídját egy tornádó döntötte rombaredtea / Getty Images Hungary

A Kinzua híd megmaradt részeit azok helyreállítása után látogathatóvá tették, egy üvegből készült kilátóról lehet letekinteni a mélybe és a híd romjaira. Ez nemcsak lehetőséget ad megtapasztalni az építmény egykori méreteit, de emléket is állít a másfél évszázaddal ezelőtti mérnöki csodának.

6. Polvorilla viadukt – Argentína

Az argentin vasúti híd 1932-ben épült több mint 4200 méteres magasságban. Az „El Tren a las Nubes”, magyarul a Felhővonat nevű híres turisztikai látványosságnak enged utat, amely a világ legmagasabban fekvő vasútvonalán jár.

Az Andokban emelt hídon közlekedik a világ legmagasabban járó vasútja
Az Andokban emelt hídon közlekedik a világ legmagasabban járó vasútjaEdith Polverini / Getty Images Hungary

A híd látványa a szó szoros értelmében is lélegzetelállító, ugyanis ezen a magasságon a levegő oxigéntartalma már csak 60%-os a tengerszinten mérthez képest. Nem csoda, hogy leginkább azok a bátrak utaznak ide, akik az Andok vad, érintetlen tájait szeretnék bejárni. 

7. Forth Bridge – Egyesült Királyság

Az 1890-ben épült átkelő a világ legelső, tisztán acélból készült vasúti hídja. Az Edinburgh melletti Firth of Forth-on ível át, és a viktoriánus kori mérnöki tudásról tanúskodik. Hatalmas háromszög alakú tartóelemei egyedülálló látványt nyújtanak, és különleges acélszerkezete máig lenyűgözi a látogatókat.

A skóciai híd az első, amelyet tisztán acélból készítettek már a 19. században
A skóciai híd az első, amelyet tisztán acélból készítettek már a 19. századbanRamchander Pamidimukkala / Getty Images Hungary

Története azonban tragédiákkal kezdődött, több mint 60 munkás vesztette életét az építése közben. Ma ez is az UNESCO Világörökség része, jóllehet, máig használatban van, naponta vonatok tucatjai szelik át.

8. Keurig híd – Dél-Afrika

Ez a híd Dél-Afrika Garden Route nevű festői táján található, és a híres Outeniqua Choo-Tjoe vonat halad át rajta. Bár a normál vasúti forgalmat már nem szolgálja ki, az időről időre induló nosztalgiaszerelvények előtt továbbra is nyitva áll.

A dél-afrikai hídon már csak nosztalgiavonatok kelhetnek át, amelyeket jellemzően gőzmozdonyok húznak
A dél-afrikai hídon már csak nosztalgiavonatok kelhetnek át, amelyeket jellemzően gőzmozdonyok húznakFranz Aberham / Getty Images Hungary

A híd egy szurdokon ível át, ahol az alatta kanyargó folyó és a mögötte hullámzó óceán mesés látványt nyújt. A lenyűgöző háttér és a vadon közelsége miatt ez Afrika egyik legkedveltebb vasúti fotós látványossága.

9. A Viktória-vízesés hídja – Zimbabwe és Zambia között

Ha valakinek még a tengernyi víz látványa is kevés, annak ott van Afrika legnagyobb vízesése, amelyen másodpercenként 3 ezer köbméternyi víz zubog le. A vízesés körben több mint 1700 méter széles, és magassága is meghaladja a 100 métert, ami lenyűgöző látványt nyújt.

A Viktória-vízesés vasúti hídja két országot köt össze
A Viktória-vízesés vasúti hídja két országot köt összeIgnacio Palacios / Getty Images Hungary

A Viktória-vízesés hídja 1905-ben épült, és a gyarmati korszak egyik legfontosabb vasúti összeköttetése volt. A híd a Zambézi folyó fölött ível át, összekötve Zimbabwét és Zambiát. A vízesés közelsége miatt a vonatok áthaladása közben a vízpára is felkúszik a hídra, ami varázslatos légkört teremt az utazóknak.

10. Pamban híd – India

India déli partján a Palk-öböl felett halad két kilométer hosszan a legrégebbi olyan vasúti híd, amely tengerre épült. 1914-ben készült el, és különleges nyitható része lehetővé teszi, hogy a nagyobb hajók is áthaladjanak alatta.

Indiában a tenger közepén vezették át a vasúti hidat
Indiában a tenger közepén vezették át a vasúti hidatLalam / Getty Images Hungary

Maga a híd itt kevésbé látványos, az utazás viszont annál inkább, mivel a vonat közvetlenül a víz fölött halad. A helyszín varázsát növeli, hogy az átkelő a tenger közepén fut, így mindkét irányba nézve a végtelen kékséget látni.

Még ha valaki amúgy nem is szívesen vonatozik, annak is érdemes ezeket a helyeket vasúton felkeresnie, mert másképp alig vagy csak nagy kerülők árán közelíthetők meg. És az így feltáruló látvány minden esetleges kényelmetlenséget elfeledtet. 

Ha arra is kíváncsi vagy, hogy milyen volt Kádár János vonata, arról ide kattintva olvashatsz.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek