élet halhatatlan

Ugyanis a technológia fejlődése olyan új ablakot nyitott meg, amelyeket a sci-fi filmekben láttunk; képzeld el, hogy a halálod után továbbra is képes lennél beszélgetni a szeretteiddel, megosztani a gondolataidat, vagy éppen válaszolni a felmerülő kérdéseikre – ám mindezt úgy, hogy fizikailag nem lennél jelen. A digitális halhatatlanság világában már ez is lehetséges: a chatbotok, vagyis a szoftveralkalmazások segítségével egyfajta virtuális örökkévalóságot nyerhetünk magunknak.

Hogyan lehet tovább élni az online térben?

A digitális halhatatlanság teóriája nemcsak a tudományos-fantasztikus elképzelés, hanem mára már valódi kutatásokon és technológiai fejlesztéseken alapul. Napjainkban már léteznek olyan algoritmusok és mesterséges intelligencia (MI) alapú rendszerek, amelyek az elhunytak személyes adatait, korábbi beszélgetéseit és online tevékenységeit elemzik, majd egy virtuális avatárt hoznak létre belőlük.

Hátborzongató vagy elképesztő?

Be kell ismerni, az ötlet egyszerre megdöbbentő, ugyanakkor lenyűgöző is. Gondoljunk csak bele: az egyik legnehezebb dolog az életben az, amikor elveszítjük a szeretett személyt. Az emberi viselkedés természetes velejárója, hogy ilyenkor igyekszünk minél többet megőrizni a személyből, belekapaszkodni az emlékekbe, késleltetni a valódi veszteséget.

A digitális halhatatlanság viszont lehetőséget kínál ahhoz, hogy a szeretett személy ne csak az emlékeinkben vagy fényképeken, esetleg videókon keresztül éljen tovább, hanem egy interaktív megoldással nyújtson megnyugvást a gyászolóknak. A halottal folytatott beszélgetések így részeivé válhatnak a gyászfeldolgozásnak. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy etikus-e egy ilyen technológiát alkalmazni, ha azzal akadályozzuk a természetes elengedést, és fenntartunk egy mesterségesen generált kapcsolatot úgy, hogy a valóságban ez már megszűnt?

A morális kérdés

Ez a MI-chatbot által kínált lehetőség több kérdést is felvet: etikus-e egy chatbot által életben tartani egy szerettünk emlékét? Ez a fejlett technológia lehetővé teszi az emberi viselkedés mintáinak és szokásainak másolását, azonban soha nem lesz képes arra, hogy teljes mértékben rekonstruálja egy szeretett személy emberi lényét, lényegét. A deadbot vagy griefbot (chatbot) nem képes arra, hogy döntést hozzon egy etikailag kényes kérdésben, sem arra, hogy intuitív módon reagáljon az érzelmekre.

Nem fogja megérteni, hogy mit jelent az empátia, az együttérzés, hiszen a chatbot egy olyan automatizált rendszer, amely több sor algoritmusokon alapszik.

Ezzel ellentétben az emberi lélek sokkal több, mint néhány parancssor és adatpont összessége. Bár a mesterséges intelligencia sok mindent képes feldolgozni rólunk, azonban visszaadni mindössze csak a töredékét tudja. Ezek a deadbot vagy griefbot inkább egyfajta mankót adnak, amivel az elhunytból meg lehet ragadni néhány szeletkét, de teljesen nem tudják visszahozni a szeretett személyt.

Segítség vagy inkább nehézség?

A chatbotok által életben tartott emlékek felvetik azt a kérdést is, hogy vajon ezek az interaktív emlékek segítenek-e a gyászfeldolgozásban, vagy éppen ellenkezőleg, és inkább megnehezíti azt? A pszichológusok már régóta tisztában vannak azzal, hogy a gyász egy olyan folyamat, amely több időt igényel, hiszen minden ember másképp éli meg a halált, főleg a nehezebb részét: el kell engednie az elhunytat. Ha azonban folyamatosan kapcsolatban maradunk az elhunyttal – virtuálisan – valóban el tudjuk-e engedni őt?

A legtöbb szakember attól tart, hogy ezek a deadbotok vagy griefbotok sokkal inkább káros hatással lehetnek az érzelmi feldolgozásra. A gyászolók megrekedhetnek a gyász feldolgozásának szakaszain, ha folyamatosan kapcsolatban állnak a halottal, vagy akár függővé is válhatnak. Az elengedés folyamata éppen ezért sérülhet, ami hosszabb távon akár komoly pszichés problémákhoz is vezethet. Ugyanakkor azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy bizonyos esetekben a chatbotok való vigaszt nyújthatnak, különösen akkor, amikor valaki tragikus vagy hirtelen módon vesztette el szerettét, és nem tudott elbúcsúzni tőle, vagy még nem áll készen az elválásra.

További morális dilemmát jelenthet, hogy vajon mennyire etikus, ha az elhunyt hozzájárulása nélkül használják fel az adatait egy ilyen avatar létrehozására? Az elhunyt személy jogai ilyen esetben vajon megszűnnek a halállal, vagy továbbra is fenn kell tartani az ő autonómiáját?

Természetesen ezek egyelőre költői kérdések, hiszen a deadbotok, griefbotok technológiája még mindig gyerekcipőben jár. Az biztos, hogy a jövőben egyre több ilyen lehetőséggel fogunk majd találkozni, és a társadalomnak egyre inkább szembe kell nézni ezekkel az érzelmi, pszichológiai és morális következményeivel. Lehet, hogy egy napon valóban úgy gondolunk majd vissza az életre és a halálra, amely nem ér véget a fizikai elmúlással, ám az is lehet, hogy ez csak illúzió lesz, amit a technológia teremtett számunkra.

Vajon akarjuk-e a halhatatlanságot?

A legfőbb kérdés tehát nem az, hogy képesek leszünk-e tovább élni a virtuális világban, hanem hogy vajon akarjuk-e ezt? Az emberiség világéletében kereste a halhatatlanság titkát, azonban el kell fogadnunk, hogy a halál az élet része.

Vagy inkább arra kellene koncentrálnunk, hogy a jelenben, a való világban éljünk meg mindent? Hiszen bármit is hoz a jövő, az emberi kapcsolatok minősége mindig fontosabb lesz annál, hogy különféle technológiai eszközökkel meghosszabbítsuk őket. A valódi emlékeinket nem tudja senki sem helyettesíteni. Az igazi halhatatlanságunk nem abban rejlik, hogy egy mesterséges intelligencia leprodukálja a szavainkat, válaszainkat, hanem abban, hogy milyen hatást gyakorolunk a világra, amíg ebben a földi paradicsomban vagyunk.

A mesterséges intelligencia most átlépte az utolsó határt is. Kíváncsi vagy rá? Olvasd el a cikket ide kattintva.