Ma már szinte semmi sem utal arra, hogy a Duna fővárosi szakaszán valaha eggyel több sziget létezett. Pedig a történelem során a Fürdő-sziget nagy jelentőséggel bírt: a római kortól fogva egészen pusztulásáig használták.
Szabad szemmel manapság lehetetlen megállapítani, hogy hol helyezkedett el valaha a Fürdő-sziget, ám műszerekkel lehetséges. Köszönhetően annak, hogy a szigeten több termálforrás is eredt. Ezt használta ki pár évvel ezelőtt az Interspect kutatócsoportja, melynek tagjai speciálisan átalakított repülőgépükről vizsgálták meg műszereikkel a Dunát, és beazonosították a régvolt sziget termálforrásainak helyét.
A Fürdő-sziget létezését azonban történeti dokumentumok is alátámasztják. Például régi térképeken is jól látszik, hogy a Margit-szigettől északra egy másik apró földdarab is megbújt a Dunán. Valahol a folyónak azon a részén helyezkedett el, ahol a Rákos-patak a Dunába ömlik, vagyis a Dagály fürdő mellett.
Rómaiak fürdőzhettek a szigeten
Már a római korban is fölismerték jelentőségét, hiszen a folyó akkori medrének közepén helyezkedett el, így két fahíd segítségével könnyen összeköthették Aquincumot és Transaquincumot, vagyis a Duna két oldalát. Stratégiai fontossága miatt őrtornyot is építhettek ide: Zsigmondy Gusztáv mérnök 1857-ben 4 római hídpillér cölöprács alapozására bukkant. A régészeti kutatások szerint a rómaiak bizonyára fürdőként is használták a szigeten eredő termálforrásokat: Rómer Flóris régész az 1850-es években régi római romokat talált, és hasonló következtetésre jutott pár évvel később Szabó József geológus is. Éveken át végzett mérései szerint
a mindössze 540 méter hosszú és 108 méter széles szigeten 50-60 termálforrás fakadt – a legmelegebb 58,8 Celsius-fokos.
A sziget sorsa és hasznosítása a középkorban nem ismert, ám az feltételezhető, hogy a törökök is használhatták fürdőnek, egyes források pedig azt említik, hogy a Fürdő-szigeten különíthették el a margitszigeti apácák a leprásokat.
Legyalulta a jégár
Ekkoriban a Fürdő-sziget Lorberer Árpád Ferenc és Tóth Tamás tanulmánya szerint a Duna közepén helyezkedett el, így a hajók bármelyik oldalán elhaladhattak. Csak a későbbi folyószabályozás hatására változott meg a meder helyzete (ekkoriban a mai Népfürdő utca mentén húzódott):
ezen a területen a pesti oldalt töltötték föl, így egy mai térképen egészen a keleti part közelében kellene keresni a szigetet.
1775. február 15-én azonban szörnyű árvíz pusztított Budapesten. A jeges ár Pesten, Budán és Vácott összesen 611 lakóházat tett tönkre – ezután építették a váci nagytöltést (a mai Nyugati tér és Lehel tér között), a soroksári gátat (a Boráros tértől a Haller utcáig), valamint a fagátat a mai Közraktár utca vonalában a Fővám térig. Az árvíz a Fürdő-sziget sorsát is megpecsételte: tulajdonképpen legyalulta, minden épületet, romot és növényzetet, köztük fűz- és nyárfákat is elpusztított. (Szörnyű munkáját a 1811-es és az 1813-as magas, jeges árvíz tette tökéletessé.)
A jeges árhullám olyan alapos munkát végzett, hogy a sziget zátonnyá változott: ettől kezdve csak alacsonyabb vízállásnál bukkant elő. Emiatt fogalmazhatott Szabó József így:
„A fürdősziget valódi tünemény; csak akkor látni, ha a Duna állása csekély.”
Még tél idején, nagy hidegben utaltak jelek a sziget jelenlétére. „…legföljebb a bőven emelkedő vízpára, vagy ha különben a folyamot jég borítja, itt a jégnek hiánya mutatja a helyet, melyen Dunánknak e nevezetessége fekszik” – írta a geológus.
Egyszerűen elkotorták a budapesti szigetet
Mindezek után valamelyest érthető, hogy amikor a 19. század közepén felmerült, hogy a szinte évről évre ismétlődő, pusztító árvizek miatt szabályozni kellene a Dunát, és ki kellene mélyíteni a medrét, nem sokat töprengtek a sziget sorsán. A mederrendezésre végül 1871 és 1875 közötti került sor:
a szigetet a hajózási útvonalak biztosítása érdekében 1874-ben egyszerűen elkotorták.
A mai feltételezések szerint az egykori Fürdő-sziget helyén Budapest legnagyobb kihasználatlan termálvízkészlete rejtőzik – erre utal, hogy 1939-ben Vígh Gyula a sziget környékén végzett 8,5 méter mélységű fúrást – a csőből 40 Celsius-fokos meleg víz tört föl, ám mivel a főváros nem kívánta azt hasznosítani, a lyukat betömték. Mindezek alapján feltételezhető, hogy ezek az úgynevezett szökevényforrások (valamilyen felszíni víz szintje alatt eredő források) ma is a meder alján ömlenek a folyóba.
Ezt bizonyította be a már korábban említett kutatócsoport, Bakó Gábor és szerzőtársai, amikor a többi között hosszúhullámú hő- és nagy felbontású, nagy érzékenységű mérőkamera-rendszerrel pásztázták a Fürdő-sziget feltételezett helyét. Méréseik eredményei egyértelműek, megfelelő körülmények között ma is kimutathatóan melegebb vízforrások törnek maguknak utat a víz alatt az egykori Fürdő-sziget helyén.
A Fürdő-sziget mellett egy budai patakról sem sokan tudnak – ennek oka, hogy a 19. század végén egyszerűen befedték.1
