Nomen est omen. Van abban valami, hogy a név kötelez. A világ legrondább állatainak Citrom díjára joggal pályázó, esztétikum terén jelentős kihívásokkal küzdő jelölteknek valahogy általában már a neve borzolja az idegeket. Sehogy sem hangzik jól az, hogy kalapácsfejű repülőkutya, véznaujjú maki, bluggyhal vagy csupasz földikutya. És akkor ez utóbbi név még csak egy szolidabb körülírása az egyébként romlásnak indult, szottyadt szafaládéra emlékeztető kopasz patkányfajnak.
A ronda állatoknak is vannak nagyon hasznos tulajdonságai
A szőrtelen, rózsaszín bőrű, kiálló hörcsögfogú, egérlábú, csupasz patkányfajzat, ez a kutyának csúfolt kisállat, Kenyában, az anyaföld jótékony takarásában él. A 10 centis undormányka mellett egyetlen érv szól, nevezetesen az, hogy szervezete különlegesen ellenálló a rákos megbetegedésekkel szemben. Ezért a vele való kísérletezés még tartogathat az embereknek is kedvező fordulatot a daganatos megbetegedések kezelésében. Vagyis, ronda külső ide vagy oda, bánjunk vele tisztességesen, igen nagy hasznunkra lehet.
Mexikó egyik ronda szalamandrafajtája, a harcsafejűnek és gyíktestűnek tűnő, de a nyakából szőrős, tarantellapóklábakra emlékeztető micsodákat növesztő axolotl ugyancsak különleges képességekkel bír. Ez a furcsa fajzat ugyanis képes a végtagjai, gerincvelője, de még szíve és más szervei regenerálására is. Mindezek miatt az állatian csodás tulajdonságai miatt az orvostudománynak ő is nagy hasznára lehet még.
Az állatvilág veszélyeztetett fajai: a rondábbakra kevésbé figyelünk
"Jól csak a szívével lát az ember." Ezt is hiába fogalmazta meg A kis herceg írója, és úgy látszik, mi is hiába véstük bele illatos filccel gyerekkorunkban minden valamirevaló emlékkönyv lapjára, mégis elfelejtünk e szerint élni.
Különben nem történhetne meg az, ami épp történik, hogy ugyanis, egyes tudományos tanulmányok figyelmeztető sorai szerint
a veszélyeztetett fajok között jóval több a "cuki" állatka, mint a rondább egyedek.
A látványra ugyanis kedvező, zabálni való édesdedek sokkal több figyelmet kapnak, gyakrabban szerepelnek propagandaanyagokban is, így rájuk sokkal jobban figyelünk, mint azokra a förtelmes kis lényekre, amelyek létezésére a tápláléklánc vagy az ökológiai egyensúly szempontjából pont ugyanakkora szükség van, mint cuncimókus társaikéra.
A galéria első képére kattintva elindul ronda válogatásunk az állatvilág különös példányairól.
A látszat néha csal: a ronda állatok is lehetnek régóta az ember hű társai
Na és persze, "ne ítéj, hogy ne ítéltess!" A 4-5 kilogrammosra növő kínai kopasz kutya például hiába olyan ronda, ha mancsain, fején és farka végén növő selymes szörpamacsával és hűséges természetével kompenzálni tudja kritikus mértékűre fejlesztett csúnyaságát. Nemcsak különlegesen kedves a természete, de viselkedéséből még jósolni is képesek voltak Kínában a buddhista szerzetesek, ezért tenyésztették ősidők óta a fáma szerint a csúnyácska kiskedvencet.
Ha érdekelnek az ősállatok, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés