Bajban a fokhagyma, emelkedik ennek a zöldségnek az ára
Kevés fokhagyma terem a világon, az egyik legjelentősebb termelő, Spanyolország mind a termés, mind a termőterület tekintetében komoly visszaesést mutat – írja az Agroinform. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2023-ban 5,26 ezer tonnát takarítottak be, ez 4 százalékkal volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi.
A KSH adatai szerint a fokhagyma behozatala 14 százalékkal 724,2 tonnára csökkent 2024. január és július között az előző év azonos időszakához képest. Spanyolországból (–11 százalék, 273,3 tonna), Törökországból (–70 százalék, 44,7 tonna) kevesebb, ugyanakkor Hollandiából (+58 százalék, 221,8 tonna) több érkezett. Ebből a zöldségből évente 400–680 tonna az export, ami főleg a szomszédos országokba irányul, a legutóbbi adatok szerint itt is jelentős a visszaesés.
Az AKI PÁIR adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a fokhagyma termelői ára 22 százalékkal volt magasabb (1414 forint/kilogramm) 2024 22–43. hetében az előző év azonos időszakához képest.
Hogyan alakult kedvelt zöldségünk termelése Európában?
Az Eurostat adatai szerint az EU-ban 19 százalékkal kevesebb (324 ezer tonna) fokhagymát termeltek 2023-ban az egy évvel korábbihoz képest. Spanyolországban 194 ezer tonna termett 2023-ban (–31 százalék). Az unió belső piacán a legtöbb friss zöldséget ebből Spanyolország értékesíti, amely a legfrissebb adatok szerint 7 százalékkal kevesebb (51,3 ezer tonna) fokhagymát szállított a közösség piacára 2024 első hét hónapjában, összehasonlítva az előző év azonos periódusával.
Kínából 14 százalékkal (30,4 ezer tonna), Argentínából 285 százalékkal (13,2 ezer tonna) több fokhagyma érkezett. Egyiptom volt a harmadik legjelentősebb beszállító, ahonnan 10 százalékkal több (9,4 ezer tonna) fokhagymát szállítottak az Unióba.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés