Csótányinvázió fenyeget: tömegesen jelennek meg a magyar otthonokban a rovarok

rovar-otthon-1972624008
Olvasási idő kb. 3 perc

Az elmúlt évekhez képest egy-két hónappal korábban jelentek meg nagy tömegben az erdei csótányok. Noha veszélyt nem jelentenek ezek a rovarok, otthon senki sem szívesen találkozik velük nagy számban.

Eredetileg városokban, házakban nem fordult elő az erdei csótány, hanem – a nevének megfelelően – csak a természetben, fák között találkozhattunk vele. Sőt tulajdonképpen ott is „betolakodónak számít”: mintegy 40 éve fedezték föl Észak-Amerikában, onnan terjedt át az ember közreműködésével Európába. Más csótányfajokkal ellentétben nem veszítette el repülési képességét, valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy ilyen rövid idő alatt el tudott terjedni szinte az egész kontinensen. Ma már Magyarországon is nagy számban él, olyan jól alkalmazkodik a különféle környezetekhez, hogy már nemcsak az erdőkben, de a legnagyobb városokban is gyakran találkozhatunk vele – írja az Agrárszektor.

Nem terjeszt otthonainkban betegséget a rovar

Noha az erdei csótány rokonaihoz hasonlóan nem valami kellemes látvány otthonainkban, a kifejezetten urbánus német csótánnyal ellentétben nem jelent közegészségügyi és járványügyi kockázatot Kovács Tamás, a Nova-Tox Profi Kft. ügyvezető igazgatójának elmondása szerint. A kértevőirtással foglalkozó szakember elmondta: az erdei csótányok megjelenése a városokban nem megszokott, sőt, ellentmond biológiai szükségleteiknek. Ez abból is látszik, hogy

amennyiben épületen belülre jutnak, a legtöbb esetben irtás nélkül is pár napon belül elpusztulnak.

A természetben hasznos rovar, az otthonainkban azonban nem látjuk szívesen
A természetben hasznos rovar, az otthonainkban azonban nem látjuk szívesenJasius / Getty Images Hungary

Az persze más kérdés, hogy csótányról lévén szó – ezek a rovarok az alkalmazkodás mesterei –, mikor alkalmazkodik a faj az épített környezethez. „Az erdei csótányok hazánkban az elmúlt években szeptember-október hónapokban mutatkoztak egészen szórványosan és csekély mennyiségben. Viszont az időjárási viszonyok változása és a csótányok rendkívüli alkalmazkodó képessége miatt ma már augusztus elején is tömegesen jelennek meg” – mondta Kovács Tamás.

Alapvetően nem szükséges irtani őket a szakember szerint, kivéve, ha nagyon nagy tömegben jelennek meg. Ilyenkor a sűrű növényzet irtószeres kezelésével lehet (mint a szúnyoggyérítésnél). Hatásosak ellene az épületen belül a csótánycsapdák is. Szakembert akkor kell hívni, ha zavaróan nagy számban jelennek meg. Ez azonban nem olcsó mulatság: egy irtás ára kiszállási távolságtól függően 30 és 150 ezer forint között mozog. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek