Idén már csak ezeken a napokon tudsz ügyet intézni a kormányablakokban

D MTZ20180613005
Olvasási idő kb. 2 perc

Rendkívüli nyitvatartással készülnek az ünnepek előtt, valamint karácsony és szilveszter között a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok. A korlátozott ügyfélfogadás miatt érdemes a sürgős, halaszthatatlan ügyeket december 23-ig elintézni.

Fontos információ, hogy december 24-én és 27-én zárva lesznek a kormányablakok és a kormányhivatalok, hiszen ezeket a munkanapokat már december első két szombatján a legtöbb munkahelyen ledolgozták.

Nem a megszokott rendben zajlik majd az ügyintézés

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) közleménye szerint a két ünnep között is csak korlátozottan lesz ügyfélfogadás, ezért, ha valakinek régóta halogatott és fontos ügye van, jobb, ha nem halasztja a jövő hétre. 

A személyi okkmányok ügyintézésére még az idén lesz lehetőség
A személyi okkmányok ügyintézésére még az idén lesz lehetőségMáthé Zoltán / MTI

A munkanap-áthelyezések és az igazgatási szünet miatt december 30-án és 31-én országszerte 22 kormányablak fogadja az ügyfeleket 8 és 12 óra között, ezeken a napokon 18 vármegyeszékhelyen egy-egy, a fővárosban három, Pest vármegyében pedig a Dunakeszi kormányablakban lesz ügyfélfogadás. 

December 30-án és 31-én a személyi okmányokkal és a lakcímmel kapcsolatos ügyintézés mellett a digitálisállampolgárság-regisztráció, a diákigazolvány (NEK), a TAJ-kártya és az európai egészségbiztosítási kártya igénylése intézhető a kormányzati ügyfélszolgálatokon.

A két ünnep között a Központi Okmányirodában (1133 Budapest, Visegrádi utca 110-112.) csak személyazonosító okmányokkal kapcsolatos ügyintézésre, valamint a sürgősségi és azonnali (3, illetve 1 napon belüli) útlevelek átvételére lesz lehetőség.

Idén ezeket az ügyeket már nem lehet elintézni

A fentieken túl 2025. január 3-ig szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatali műszaki vizsgaállomásokon és a földhivatalokban is.

A korlátozott nyitvatartási rend ellenére a kormány- és járási hivatalok a halaszthatatlan hatósági feladatokat az igazgatási szünetben is ellátják, de az online beérkezett kérelmek és a folyamatban lévő eljárások határidejébe ez az időszak nem számít bele.

Arról, hogy melyik kormányhivatal és melyik kormányablak fogad ügyfeleket a két ünnep között, a kormányhivatalok honlapján lehet tájékozódni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek