Az egyetlen olyan előadó, akinek közel 30 éve töretlen a karrierje, úgy, hogy közben évekre eltűnt, tizenöt évig nem volt hajlandó turnézni sem, ráadásul nyíltan kiállt a világ elé, és felvállalta, hogy meleg. A bulvárlapok szinte állandóan botrányaitól hangosak, folyamatos drogproblémákkal küzd, 2010-ben pedig hetekig ült börtönben, amiért betépve egy londoni üzletbe hajtott.
Azonban ezek a botrányok sem tudják kikezdeni tehetségét, illetve a tényt, hogy évtizedek óta a nemzetközi zenei élet egyik meghatározó alakja, aki hosszabb-rövidebb hallgatás után mindig előáll valami egészen elképesztővel. Most például nagyzenekarok előtt énekelve járja körbe a világot, és hétfő este Budapesten is fellép, természetesen teltház előtt.
Pár éve kijelentette, hogy nem lesz több turné. Miért gondolta meg magát?
Igen, mondtam olyat, hogy nem fogok többet turnézni, de ezt inkább a nagy arénaturnékra értettem. A 2006-os, eredetileg három hónaposnak indult turné - amivel meg akartam köszönni a rajongóimnak, hogy a tizenöt koncert nélküli évet is elnézték nekem - végül három éves lett, és ennek egyetlen egyszerű oka volt: rájöttem, hogy szeretem csinálni.
Egy egészen új oldalát tapasztaltam meg a színpadi létnek, óriási meglepetés volt számomra, hogy mennyire más érzés. Mert hát úgy kiállni a színpadra, hogy 25 év dalaiból válogathatsz, teljesen más volt, mint egy lemezbemutató, az egésznek nagyon ünnepi hangulata volt, sokkal inkább, mint ahogy erre számítottam. Olyan ragaszkodás áradt a közönségből, ami felbátorított.
De eljött az a pont, amikor egyszerűen nem tudtam elképzelni magam, amint még egyszer kiállok, és egy újabb koncertet adok a legnagyobb slágereimmel. Soha nem történt még velem olyan, hogy felmentem a színpadra, és csalódottan jöttem le onnan, ezért remélem ez nem is fog változni.
Miért pont most döntött úgy, hogy jöjjenek a szimfonikusok?
Mindig is szerettem volna nagyzenekari kísérettel énekelni, hogy igazán használhassam a hangom, és ne arra kelljen közben figyelnem, hogy több ezer embert szórakoztassak két és fél órán keresztül. Amikor megjelent a Songs from the last century című lemezem, tulajdonképpen logikus lett volna egy grandiózus koncertet adni a Royal Albert Hallban, de úgy gondoltam, hogy 37 évesen még túl fiatal vagyok, hiszen az ilyen megmozdulások nagyrészt azokat az előadókat jellemzik, akik a karrierjük végén járnak. Én pedig akkoriban nagyon is messze jártam a karrierem végétől, és még most sem vagyok azon a ponton, hogy feltegyem a koronát az életművemre, hiszen a mostani turné alatt és a szüneteiben készítem a legújabb lemezemet, ami nagyon őszinte lesz, és stílusában nem is állhatna messzebb a szimfónikus, nagyzenekari hangzástól.
Mit ért azon hogy nagyon őszinte lesz a lemez?
Hűebb leszek önmagamhoz a szövegek tekintetében, és a zenei világa is sokkal közelebb van ahhoz, amit nyíltan homoszexuális férfiként hallgatok már tizenhárom vagy tizennégy éve. Remek dolog, hogy a house zene, amely mindig is a meleg közösség egyik összekötő stílusa volt, ennyire bekerült a mainstream zenei világba, köszönhetően nagyban például Lady Gagának, de megemlíthetném Rihannát is.
Szeretnék meleg, vagy meleg-barát zenészekkel dolgozni...mondjuk aki velem dolgozik, az eleve meleg-barát, nem? (nevet). Van már néhány címötletem, de alapjában véve ez egy melegeknek szánt összeállítás lesz, némelyik számot én énekelem, a többit mások, szeretnék lehetőséget adni fiatal, lehetőleg ismeretlen meleg előadóknak is. De már most egy fantasztikus zenei anyag van a kezemben, és számos dance producerrel együttműködve egy nagyon klassz lemez lehet.
Generációs gyűjtemény?
Nyilván nem tudom elfelejteni a tényt, hogy negyvenhét éves vagyok (nevet). Sőt mire a lemez megjelenik, negyvennyolc leszek, és a popszakma egy bizonyos kor felett kiveti magából az embert. Ez persze egy természetes folyamat, de egy meleg férfi kapcsolata a dance műfajjal nem abban a korban ér véget, mint egy heteroszexuálisé általában. Tehát számomra ez nem egy 'na kipróbálom milyen' élmény, hiszen ez a zenei stílus hosszú ideje meghatározó része az életemnek, és azt hiszem egy zenésztől elvárható, hogy olyan zenét készítsen, ami őt is izgalomban tartja. Szóval remélem még nem vet ki magából a szakma.
2010 kemény év volt, börtönben is volt, meglepte, hogy a rajongói ennyire kitartottak ön mellett?
A 2010-es évet nem emelném ki, hiszen voltam már bajban jó néhány előző alkalommal is... Hogy meglepődtem-e? Nem, úgy értem a támogatás mértéke, amit különböző módokon kaptam, meglepett, de az én rajongóim mindig is hihetetlenül lojálisak voltak hozzám. Kevés zenész mondhatja el magáról, hogy a rajongótábora annak ellenére kitart mellette, hogy akár nyolc évet is várnia kell egy új lemezre, vagy tizenhét évet egy koncertre, de engem soha nem hagytak el. Lenyűgözött és meghatott az a támogatás, amit az elmúlt tíz hónapban kaptam, de igazából nem kellett volna, hogy meglepjen, hiszen ilyen csodálatosak a rajongóim.
Aki a nyolcvanas években rajongott George Michaelért, az most teljesen más zenét és hangulatot kap. Soha nem is félt attól, hogy elidegeníti a rajongókat?
Természetes, hogy amikor újfajta zenét készítesz, vagy megváltoztatod a stílusodat, akkor néhányan elfordulnak tőled. Ezt én annyira nem veszem komolyan, ha nem fedeznék fel állandóan új területeket, akkor gyakorlatilag csak magamat ismételgetném, amitől mindig is féltem. Ha valóban félnék attól, hogy rajongókat veszítek, akkor sokkal több könnyen fogyasztható popszámot írtam volna. Tudom, hogyan tudnám megnyerni teljes mértékben azt a közönséget, akik a nyolcvanas években hallgattak engem. Számomra azonban a könnyebbik út egyszerűen értelmetlen.
Az elidegenedés egyébként más területeken is megtörténhet, gondolom senki nem vonja kétségbe, hogy jó néhány komoly ellenséget szereztem már magamnak az elmúlt években, és számtalanszor hoztam már magam olyan helyzetbe, amely miatt sokan elfordulhatnak tőlem. De nem tudok másfajta zenét készíteni, mint ami engem inspirál, és nem tudok másfajta életet élni, mint amiben hiszek.
Az új lemezen más zenészek is közreműködnek, mint ahogy egész karrierjét végigkísérte a közös munka emblematikus zenészekkel. Kivel volt a legjobb együtt dolgozni?
Nem szívesen emelek ki senkit, mert mindegyik hatalmas élmény volt. De ami igazán meghatározó volt, az például a Queennel való közös munka, a Freddie Mercury búcsúkoncerten, ami egyszerre volt inspiráló és tragikus élmény a számomra. Nagyon megviselt lelkileg, amiatt, ami akkoriban történt a partneremmel. (A zenész élettársa, Anselmo Feleppa a koncert idején már AIDS-ben szenvedett, egy évvel később, 1993. márciusában halt meg - a szerk.).
A másik meghatározó élmény Aretha Franklin, aki egy beteljesült álom a számomra. Már 1983-ban megkeresett, hogy írjak neki valamit, és legyek a projekt zenei producere, de bevallom húsz évesen beijedtem a lehetőségtől, hiszen nagyon bizarr gondolat volt, hogy én utasítgassam Arethát a keverőpult mögül. Négy évvel később azért összejött a dolog, de akkor is csak énekesként voltam jelen. Az új lemez közreműködőiről még nem szeretnék semmit elárulni.
Csak az önazonosság az oka, hogy ennyire hangsúlyozottan a melegekre koncentrál ezen a lemezen?
Igazából azon gondolkoztam, hogy mivel járulhatnék hozzá melegként a közösségemhez. Nagyon bánt a tény, hogy akárhányszor elkövetek egy hibát, akárhányszor csalódást okozok magammal kapcsolatban, azt érzem, hogy a fiatal, meleg srácokat is cserbenhagyom, hiszen ők is tapasztalják a rám zúduló homofóbikus megnyilvánulásokat. Én úgy gondolkozom, hogy az életben kiegyenlítődnek a dolgok, ha történik valami rossz, akkor is van valami jó, amit ki tudsz hozni belőle.
Van néhány tervem, hogyan segíthetnék a meleg srácokon, meleg gyerekeken. Azt hiszem, mi melegek notóriusan rossz közösség vagyunk, ha arról van szó, hogy a meleg gyerekek problémáival foglalkozzunk. Talán azért nem vagyunk ebben erősek, mert nincsenek saját gyerekeink. Megpróbálom helyrehozni azokat a károkat, amiket a bulvársajtóban felkapott ügyeim okoztak.
És a saját magának okozott károkat mi hozza rendbe?
Egy nagyon hosszú fájdalmas, és önpusztító időszak után az ember végül rájön, hogy egyetlen dolog segíthet hosszú távon a jó úton maradni, mégpedig az, ha ezt csinálod, amit igazán szeretsz. Így aztán biztos voltam benne, hogy inkább előbb, mint utóbb újra turnézni fogok. Mert életben kell tartanom azt a lendületet, ami rávesz, hogy törődjek magammal, hogy értékeljem, azt, amim van, és kevés lenyűgözőbb dolog van annál, mint látni a hatást a közönségeden: ennél értékesebb dolgot azt hiszem soha nem adhatnék másoknak.
Úgy tűnik Isten erre a feladatra szánt, hiszen kaptam ezt a hangot, és kaptam hozzá kitartást is, ami az én koromban már legalább olyan fontos (nevet).
Az interjút köszönjük a Live Nationnek.
