Tampon vagy betét helyett elég egyetlen bugyi a mensturációhoz

Olvasási idő kb. 3 perc

Mit szólna, ha azt mondanánk, hogy többé nem kell tampont vagy betétet vennie, sőt semmilyen menstruációs felszerelést, hanem elég mindezek helyett egyetlen bugyi? Egy különleges, de egyáltalán nem pelenkára emlékeztető bugyi, ami első pillantásra úgy néz ki, mint bármelyik másik, közben pedig menstruáció alatt kiváltja a tampont vagy a betétet, nem szivárog, nem hagy foltot, és ugyanúgy mosható, mint kevésbé spéci társai. 

A világ legtermészetesebb dolga a menstruáció, a nők többsége mégsem csak a hormonok változása miatt érzi magát ilyenkor szörnyűen, hanem mert kényelmetlen a betétet viselni, aggódik a foltok vagy szagok miatt, vagy csak utálja, hogy egy fél drogériát kell magával hurcolnia (a nyilvános vécékben történő tamponcseréről már nem is beszélve).

Ha ön erree azt mondja, hogy de hát a menzeszkor szükséges higiéniai eszközök beszerzése nem nagy kunszt, csak leszalad a boltba és megveszi, akkor ön szerencsés helyre született. Ám egy felmérés során kiderült, hogy az ugandai lányok például az iskolás éveik 11%-át hiányzással töltik, mert nem jutnak megfelelő mennyiségű tamponhoz vagy betéthez, így nem tudnak iskolába menni.

A tampon 1931-es feltalálása óta nem igazán sikerült bármilyen forradalmi eszközt bevetni a lecserélésére. Most azonban a mic.com-on olvastuk, hogy egy testvérpár és egy barátnőjük olyan menstruációs fehérneműt fejlesztett ki, ami alapjaiban változtat meg mindent. A négyrétegű THINX QuadTECH bugyi legfelső rétege elvezeti a nedvességet, a második réteg anti-mikrobiális, ami a baktériumokkal veszi fel a küzdelmet. A harmadik a nedvszívó réteg, ez 2-6 teáskanálnyi nedvességet tud felszívni (ami két tampon mennyiségének felel meg), az utolsó pedig egy bombabiztos szivárgásmentes réteg, amivel fehér nadrágban is biztonságban érezheti magát. Egy Thinx bugyi ára 24 és 34 dollár között mozog és három különböző típusát lehet megvenni, azaz nagyjából 6700 forint körüli összegért juthat hozzá a mosható fehérneműhöz. Arról nincs szó, hogy meddig bírja egy ilyen bugyi, mint ahogy egyelőre azt sem látjuk sokkal praktikusabbnak, hogy betét vagy tampon helyett cserebugyit hordjunk a zsebben, meg mit csináljon az ember a használt bugyijával, ha éppen nem otthon éri el a limitet....?  

A vásárlással viszont jótékony célokat is támogat, ugyanis minden egyes eladott bugyi után hét mosható betétet kap az AFRIpads, ami a rászoruló afrikai nőkhöz juttat betétet, hogy ne kelljen emiatt kimaradniuk az iskolából vagy a munkából. 

The THINX Story from Thinx on Vimeo.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek