Az önvédelem nem egy olyan tipikus női sport, amit például a jógához vagy az aerobikhoz hasonlóan választ magának az ember. Mégis nagyon sokan járnak hozzátok edzésre. Ők miért döntenek az önvédelmi tréning mellett?
A motiváció szinte kivétel nélkül a félelem. Van, aki nem elég magabiztos, fél, hogy kellemetlen, kiszolgáltatott helyzetbe kerül vagy volt része valamilyen borzalomban: támadás érte, megerőszakolták.
Vagyis mindig valamilyen személyes, vagy közvetett negatív élmény kell ahhoz, hogy megtanuljuk megvédeni magunkat?
Az önvédelemmel az a baj, hogy a legtöbben rögtön a filmekben látott fizikai erőszakra asszociálnak. A nők többsége ezért is ódzkodik attól, hogy felkeressen bennünket. De Magyarországon a tipikus 'velem ez úgysem történhet meg' mentalitás a jellemző. Más országokkal ellentétben a magyar ember biztonságérzete viszonylag nagy, nem törődik a saját védelmével, és ez a nőkre fokozottan érvényes.
De tovább megyek, ha ez a mentalitás a szülőket is jellemzi, akkor a gyermek ezt a példát követi, soha nem tanulja meg megvédeni magát. Pedig a világban nem újdonság, ha elszedik a pénzed, a mobilod vagy erőszakkal letépik rólad a ruhád, a sportcipőd, elveszik a biciklidet. Hatalmas törést okozhat egy gyermek életében, ha nincs felkészítve az ilyen helyzetekre, de fordítva is igaz, hihetetlenül sok energiát, önbizalmat meríthet abból, ha képes elhárítani egy ellene irányuló támadást.
Ha rajtad múlna, kötelezővé tennéd az önvédelem iskolai oktatását?
Meggyőződésem, hogy az önvédelem egy olyan eszköz, amit minden embernek el kellene sajátítania. Ez nem kedvtelésből végzett sport, ez egy komplex tudás, amiben sok minden benne van: erőnlét, technika, mentális felkészültség, beleértve a jogos önvédelemre vonatkozó jogi ismereteket is. Tíz emberből tíznek fogalma sincs arról, hogy mi az, amit megtehet, és mit kell mindenképpen kerülnie.
Sokan nincsenek tudatában annak, hogy joguk van megvédeni magukat. Ez fokozottan érvényes Magyarországon. Itthon a nők sajnos kevésbé öntudatosak, mint mondjuk a nyugati kultúrákban. Önbizalmuk kisebb, ebből szükségszerűen az következik, hogy nem készülnek fel önmaguk védelmére, ennek felelősségét átruházzák partnerükre, aki értelemszerűen nem lehet mindig mellettük. De előfordulhatnak például olyan helyzetek, amikor gyermekükkel kettesben vannak, és ekkor éri őket valamilyen támadás, akkor nekik kell/kellene védelmezőként fellépniük. Legtöbben azonban verbálisan sem képesek megvédeni magukat, nemhogy fizikálisan.
W.H Wolfe Modern Defendo
A második világháborúban a Szövetségesek első amerikai és kanadai kommandós egységei használták ezt az önvédelmi technikát, amit később a rendőrség és a katonaság is átvett. Úgy fejlesztették tovább, hogy mind mentálisan, mind fizikálisan a leghatékonyabb legyen. Kutatásokat végeztek: a rendőrségen több ezer támadást analizáltak ahhoz, hogy az önvédelmi technikát a tipikus támadásokhoz igazítsák. A Defendoban a technika az önvédelemnek mindössze egyharmad része, sokkal fontosabb a pszichés felkészültség, vagyis a konfliktus mentális kezelése, illetve a megfelelő fizikum. Az önvédelmi tréning során a fizikai, a mentális és az elméleti részt együtt oktatják.Létezik tipikus áldozat típus?
A válasz egyértelműen igen. Az áldozatról lerí, hogy rossz napja van, hogy nincs energiája, hogy le van törve, ellenállásra képtelen, ezzel szemben, aki duzzad az erőtől, aki egészséges, jó a tartása, magabiztosságot sugároz, abból ritkábban lesz áldozat. A legtöbb támadó előbb teszteli az áldozatot, hogyan reagál: leblokkol, lesüti a szemét, vagy keményen visszaszól? Áldozattá azáltal válik valaki, hogy gyenge. És ezt érzi meg a támadó.
Aki azonban rendelkezik a megfelelő technikákkal, például tudja, hogyan kell határozottan elutasítani valakit, annak jó esélye van arra, hogy a támadó eláll a támadástól – vagyis a megfelelő reakcióval ki lehet zökkenteni a támadási forgatókönyvéből.
Mit kell tudnunk az elkövetőről?
Megdöbbentő, de az elkövetők többsége az áldozat környezetéből kerül ki, a legtöbb erőszakot (90%) ismerős követi el. A legnagyobb médiahír persze mindig azokból az esetekből lesz, amikor az elkövető ismeretlenül csap le áldozatára. De ez a ritkább. A nőket ért szexuális támadásoknak legtöbbször van egy folyamata, ami támadással végződik: kialakul a vágyakozás, ami találkozások során fokozódik. Mondjuk, a potenciális támadó és az áldozat ugyanabba a boltba jár, ott kezdődik a becserkészési időszak, közeledésre a nő legtöbbször elutasítással válaszol, amit a támadó nem akar elfogadni, elkezd nyomulni és végül fizikai erőszak lesz a vége.
Hogyan épül fel a támadás? Van valamiféle tipikus forgatókönyv?
A támadás jelentős része úgy indul, hogy a támadó beszól, fenyeget. Ez egy tesztelési fázis, amit ha nem tudsz megfelelően kezelni, akkor jön a következő, majd a következő támadás. A beszólásaival tesztel, hogy mennyire vagy gyenge, határozott, hogy mennyire félsz. És itt jön be a verbális defenzíva, ami sok esetben eldöntheti a támadás kimenetelét. Ennek függvényében jön létre vagy hiúsul meg a támadás.
Felmérések szerint, egy átlagos támadás három percig tart, ami egyszerű, fizikai okokkal magyarázható: három percig képesnek kell lenned arra, hogy teljes erőből küzdj az életedért. Ez nem tűnik túl soknak, de próbálj meg három percen át teljes erőből ütni egy párnát, pokoli nehéz. Nem sokan bírják. Ez nem csak erőnléti kérdés, gyakran olyan emberek képesek ezt a feladatot végrehajtani, akik erőnlétileg nem, viszont mentálisan nagyon erősek. Ők fejben vívják meg a küzdelmet.
A három perc során elérkezik az a pont, amikor az ember kezd kifáradni, lassulni, a legtöbben ekkor adják fel, valós támadás esetén ennél a pontnál vesznek el. Önvédelmi tréningen megtanítjuk, hogyan lehet tovább küzdeni, a tartalék energiákat mobilizálni. A legpocsékabb fizikai képességgel rendelkező ember is tízszer, tizenötször annyit képes teljesíteni, mint amennyit magából mutat.
Önvédelem során tehát nem csak technikáról beszélünk, ez az önvédelemnek mindössze egyharmad része, ugyanúgy fontos a pszichés felkészültség, vagyis a konfliktus mentális kezelése, illetve a fizikum. Aki fizikailag nincs formában, az már félig veszített. Hiába tudod a technikát, hiába vagy erős agyban is, ha a védekezés annyira kifáraszt, hogy egész egyszerűen elfogy a levegőd.
Az önvédelmi tréning az élet többi területére is kihat?
Persze. A legtöbb ember, aki belevág a tréningbe az első, amit tapasztal, hogy megszabadul a stressztől. A részvevők általában munka után, testileg, lelkileg kilúgozva jönnek az edzésre, megcsinálják az egy órás fizikai edzést, majd elönti őket a boldogsághormon, és kezdik nagyon jól érezni magukat. A két óra hihetetlenül feltölt, még akkor is, ha előtte egyáltalán volt kedved edzésre menni. Mégis a leghatékonyabb képzéseink az 1-3 napos workshopok, ahol koncentráltan és fókuszáltan lehet átadni komoly mennyiségű elméleti és gyakorlati tudást, és sokszor könnyebb egy hétvégére kiszabadulni mint rendszeresen esténként.
A tréning az ember egész életszemléletét megváltoztatja. Elképesztően jó érzés, hogy amikor már úgy érzed, hogy teljesen kész vagy, hogy nem bírod tovább és menten összehányod magad, akkor mégis képes vagy egy további percet küzdeni, mert mentálisan átvetetted magad az akadályon. Aztán ha jön még egy mélypont, és azt is kibírod, utána jön a hihetetlen felszabadultság. Egész egyszerűen erősnek érzed magad. És ez az érzés nemcsak az önvédelemben, de az élet egyéb területein is kihat. Elmondhatatlan, amit például akkor érzel, ha a munkában is képes vagy vállalni a kihívást, képes vagy teljesíteni.
Ez az érzés sokunkra ráférne.
Igen. Jó lenne az önvédelmi tréninget tömegsporttá fejleszteni, beemelni például az iskolai órarendbe, hiszen a társadalomnak óriási szüksége lenne rá. Pont egy olyan korszakot élünk, amikor az emberek félnek egymástól, elkezdenek szerveződni, akár illegálisan is, de védelmi csoportokba szerveződnek. Az emberek többsége fél, nem mer cselekedni, vagy nem ismer eszközöket, melyekkel megvédheti magát, családját. Természetesen nem az a cél, és nincs is arra szükség, hogy terminátorokat képezzünk, hanem arra, hogy egészséges öntudatot neveljünk az emberekbe, és megtanítsuk őket arra, hogy a konfliktushelyzetekre maguk találják meg a megfelelő megoldásokat.
