Horrorsérülése után először adott interjút Varga Barnabás

varga barnabas interju portre
Olvasási idő kb. 2 perc

A FradiMédiának adott interjújában elárulta, hol tart lábadozása most, hogy már egy hete Magyarországon tartózkodik.

Stuttgartban elszenvedett, rémisztő sérülését követően már egy hete szülőfalujában gyógyul Varga Barnabás: itt, Szentpéterfán kereste fel őt a FradiMédia stábja is, hogy arról faggassák, hogyan emlékszik vissza a skótok elleni meccsre, és persze azért is, hogy megtudják, hogy van műtéte óta.

Varga eddig a média egyetlen képviselőjével sem beszélt az esetről, és most is arra kér mindenkit, hogy hagyjon neki időt a gyógyulásra. Ez a még Németországban elvégzett műtét és rövid kórházi tartózkodás után jó úton halad elbeszélése szerint.

A közeljövőben nem szerepelnek interjúk Varga Barnabás tervei közt, szeretne felgyógyulni ijesztő sérülését követően
A közeljövőben nem szerepelnek interjúk Varga Barnabás tervei közt, szeretne felgyógyulni ijesztő sérülését követőenJames Gill - Danehouse / Getty Images Hungary

Varga Barnabás az interjúban nyugalmat kér

„Köszönöm, most már jobban vagyok, a duzzanat is kisebb lett. Hamarosan kiszedik a varratokat, maszkot kell majd csináltatnom, szóval jó úton járok.

Amikor felébredtem a kórházban, egyből szembesültem vele, hogy mennyien aggódtak értem, és érdeklődtek a hogylétem felől. Köszönöm szépen az aggódást, a sok üzenetet mindenkinek!

Megpróbálom meghálálni, és minél hamarabb visszatérni, hogy újra a csapat segítségére lehessek, és minél több sikerrel örvendeztethessük meg a szurkolókat” – fogalmazott az FTC játékosa.

Az interjút július 9-én mutatják majd be, Varga párja is megszólal majd a beszélgetésben, ahol az ígéret szerint a játékos nemcsak arról számol be, hogyan emlékszik vissza a rémisztő balesetre, hanem arról is, mikorra tervezi visszatérést. Azt is megkérdezték tőle, hogy ugyanolyan keményen belemegy-e majd a pályán a helyzetekbe, mint azelőtt, hogy az ijesztő sérülést elszenvedte volna.

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek