trauma generáció

A trauma nemzedékeken átívelő hatása egy olyan jelenség, amely során a családban átélt megrázkódtatások nyomai tovább öröklődhetnek. Amikor valaki gyermekként nehéz körülményeket élt át, vagy olyan eseményeken ment keresztül, amelyek mély sebet ejtettek egy közösség lelkén, e tapasztalatok nem csak az ő életére nyomják rá a bélyegüket.

A trauma lenyomata – akár a gének által, akár a viselkedésmintákon keresztül – átadódhatnak a következő nemzedékeknek is. Ennek eredményeként a gyermekek és unokák körében gyakrabban jelenhetnek meg olyan lelki nehézségek, mint a lehangoltság, depresszió, szorongás vagy az állandó készenlét érzése. Ez a jelenség rávilágít arra, hogy a múlt eseményei hogyan befolyásolhatják a jövő generációinak érzelmi és mentális jóllétét. De vajon ezek a múltbéli sérelmek hogyan hatnak a te életedre, és hogyan szabadulhatsz meg tőlük? A témában Lázár Gergely klinikai szakpszichológust kérdeztük.

Mik az örökölt traumák, és milyen jelei lehetnek?

Az örökölt traumák (vagy transzgenerációs traumák) olyan traumás élmények, amelyek nemzedékeken keresztül továbbadódnak, még akkor is, ha a későbbi generációk nem élték át az eredeti traumát.

Példaként említhetjük a háborúk, üldöztetés, családi erőszak hatásait, vagy más intenzív érzelmi és fizikai traumákat, amelyek genetikai, pszichológiai és szociális úton is továbböröklődhetnek. 

Többféle jele is lehet ezeknek a mindennapokban, például elképzelhető, hogy az illető egy nehezen meghatározható szorongással küzd, érzelemkifejezési nehézségei vannak, túlreagál helyzeteket, esetleg olyan fizikai tünetei vannak, melyek esetében nem megállapítható szervi ok, de akár különböző álmok, hiedelmek formájában is megjelenhetnek a traumás élmények. 

Kiegészítve az előzőeket, akinek például folyamatos pénzügyi szorongása van, miközben egyértelműen látható, hogy nincs anyagi problémája, vagy bizalmatlan az emberekkel úgy is, hogy őt magát súlyos bizalmi sérülés nem érte, esetleg a családjában felfedhető az, hogy a párkapcsolatok mindig egy adott módon romlanak el, ott érdemes ezt a transzgenerációs szempontot is megvizsgálni.

Hogyan befolyásolhatnak a traumák genetikai szinten?

Az epigenetika olyan változásokat jelent, amelyek a gének működését módosítják, de nem változtatják meg a DNS-szekvenciát. Három fő mechanizmus játszik szerepet ebben: a DNS metilációja, a hisztonfehérjék módosulása és a nem kódoló RNS-ek szabályozó szerepe. 

Például a DNS metilációja „elhallgattathat” géneket, ami növelheti az utódok szorongásra vagy depresszióra való hajlamát. A hisztonmódosulások szintén befolyásolhatják, hogy egy gén hozzáférhető-e, míg a nem kódoló RNS-ek módosíthatják a fehérjetermelést, megváltoztatva az idegrendszer és a hormonrendszer működését. Ezek a változások generációkon átörökítve hajlamosíthatják az utódokat fokozott stresszválaszra, szorongásra vagy érzelmi problémákra. 

A trauma hatása nem mindig állandó, az epigenetikai módosulások bizonyos környezeti tényezők hatására reverzibilisek lehetnek. Tehát a pozitív környezet és a gyógyulás képes változtatni ezeken a mechanizmusokon. 

Van-e mód arra, hogy megelőzzük a traumák továbbörökítését?

Alkalmazhatunk olyan pszichoterápiás módszereket, melyek bizonyítottan hatékonyak a traumafeldolgozásban, ezek segíthetnek az érzelmi stabilitás helyreállításában és a trauma hatásainak csökkentésében.

A tudatos kommunikáció a családban, a hatékony stresszkezelés, a mindfulness, a jóga, vagy a testmozgás segít a kortizolszint szabályozásában, míg a szeretetteljes családi kapcsolatok biztonságot nyújtanak. 

A tudatos szülői szerep és a pozitív családi minták szintén mérséklik a trauma továbbörökítését. Emellett az egészséges életmód, például a megfelelő táplálkozás és testmozgás, tovább erősítheti a védekezést. Közösségi traumák esetén a kollektív gyógyulás is kulcsfontosságú. 

Milyen gyakori tévhitek vannak a transzgenerációs traumákról?

Az egyik gyakori félreértés, hogy a trauma örökítése elkerülhetetlen és megváltoztathatatlan, pedig az epigenetikai hatások dinamikusak, és a pozitív környezeti tényezők, akár terápiák csökkenthetik a hatásukat. Ilyen hiedelem az is, hogy a trauma mindig közvetlenül megjelenik a következő generációkban. Valójában a trauma hatásai finomabb formában, például viselkedési mintákban vagy stresszreakciókban is jelentkezhetnek. Sokszor feltételezik, hogy csak nagy történelmi traumák öröklődnek, holott a kisebb, személyes traumák is továbbadhatók.

Milyen kapcsolat van a családi történetek és az örökölt traumák között?

A családi történetek és az örökölt traumák között szoros kapcsolat van, mivel a generációkon átívelő traumák gyakran rejtetten jelennek meg a családokban elmesélt történetekben, viselkedési mintákban. Gyakran ezek a történetek érzelmi hárítás, elfojtás hatására „elfelejtődnek”, de az események feldolgozatlansága gyakran a következő generációkban újra felszínre tör, például szorongás, depresszió vagy egyéb érzelmi nehézségek formájában. 

A családtörténet feltárása segíthet a traumák felismerésében, mivel rávilágíthat az ismétlődő mintákra és azokra a titkokra vagy elhallgatott eseményekre, amelyek mélyebb hatással lehettek a családtagokra, bár ez a gyakorlatban számtalan akadályba ütközhet, mivel az érintettek gyakran érdekeltek a titok fenntartásában, miközben a történetek megosztása és feldolgozása lehetőséget ad arra, hogy megszakítsuk az érzelmi öröklődés láncolatát, és tudatosan dolgozzunk a trauma hatásainak csökkentésén.

Milyen hatással lehet az örökölt trauma a párkapcsolatokra vagy a szülő-gyermek kapcsolatra?

Jelentős hatással lehet ezekre. A traumát hordozó személyek hajlamosak lehetnek túlzottan kontrollálni a kapcsolataikat (például bizonyos témákat tiltanak, erőteljesen hárítanak, igyekeznek meghatározni, hogy miről lehet beszélni és miről nem), szoronganak az elhagyástól, elutasítástól (ha például kiderülnek információk), vagy érzelmileg elzárkóznak és ezzel elmagányosítják magukat. Párkapcsolatokban gyakori, hogy a trauma miatti bizalmatlanság vagy félelem az intimitástól konfliktusokhoz, diszfunkcionális megoldásokhoz vezet, megnehezítve az egészséges kötődést.

A szülők, akik nem dolgozták fel saját traumáikat, gyakran akaratlanul is továbbadják ezeket a félelmeket és mintákat gyermekeiknek (például a szülő túlaggódó módon indirekt módon a gyermekébe „ülteti” azt a hiedelmet, hogy a világ veszélyes). Nem ritka az sem, mikor a szülők nem képesek megfelelően reagálni gyermekeik érzelmi szükségleteire, mivel saját traumájuk gátolja őket ebben (például „majd abbahagyja a sírást”, a gyermek szenvedésének a mértéke nem éri el a szülő „ingerküszöbét”).

Milyen szerepet játszik az önismeret és az önreflexió a traumák kezelésében?

Az önismeret és az önreflexió kulcsszerepet játszanak a traumák kezelésében, mivel segítenek felismerni és megérteni a saját érzelmi mintázatainkat, viselkedésünket és reakcióinkat. Az érzelmi minták tudatosítása, például a szorongásra, elkerülésre vagy dühre adott válaszok felismerése, lehetőséget ad arra, hogy ne automatikusan reagáljunk a múlt traumái alapján, hanem tudatosan válasszuk meg reakcióinkat. Ez az önismereti folyamat segíthet megelőzni, hogy továbbvigyük a traumákból eredő negatív mintákat a kapcsolatokban. Az érzelmi mintázatok tudatosítása segít abban is, hogy jobban megértsük mások reakcióit, és empatikusabbá váljunk kapcsolati helyzetekben.

Milyen terápiás megközelítéseket ajánlanak az öröklött traumák feldolgozására?

Számos módszer lehet alkalmas, a legelterjedtebbek a pszichodinamikus terápia, a kognitív viselkedésterápia (CBT), az EMDR, de különböző integratív módszerek is hasznosak lehetnek. A pszichodinamikus terápia segít feltárni a mélyebb, tudattalan érzelmeket és mintákat, amelyek a múltbeli traumákból származhatnak. A CBT célja a negatív gondolatok és érzelmi reakciók átstrukturálása, míg az EMDR a traumatikus emlékek újrafeldolgozására összpontosít, lehetővé téve, hogy a páciensek biztonságos környezetben dolgozzanak a traumáikon. Ugyanígy hatékony lehet a családterápia is, ahol például genogram segítségével tárjuk fel a családi történeteket és ezek hatásait értelmezzük az életünkre vonatkozóan.

A férfiak vagy a nők bírják jobban a fájdalmat? Ha kíváncsi vagy rá, olvasd el a cikkünket ide kattintva.