A pornóval kapcsolatos egyik leggyakoribb aggodalom, hogy átalakítja a férfiak szexuális viselkedését. A triplaikszes videókon megjelenő gyakran erőszakos, durva jelenetek, a gépiesített mozdulatok és újonnan szerzett igények azután egyre rendszeresebben elevenednek meg a hálószobákban. A szexből kikopnak az érzelmek, az egymásra hangolódást felváltja az orális szex, a női orgazmus az együttlét csúcsélményéből egyfajta teljesítménymutatóvá válik. A folyamatot jól értjük, és ezzel párhuzamosan kibontakozóban is van egyfajta társadalmi tudatosság is a témában. Legalábbis a pornót illetően.
A nagy Ő
A probléma ugyanis a torz ábrázolás, a szupernormális ingerek, a filmeken burkoltan megjelenő viszonyulás a nőkhöz és a férfiakhoz. Ez pedig korántsem csak a pornóban van így. Semennyivel sem valóságosabb például a romantikus filmek vagy a szappanoperák világa sem. Az első látásra fellobbanó szerelem több-kevesebb vicces vagy komoly bonyodalom után beteljesedik, a szerelmesek egymáséi lehetnek, és itt többnyire vége is a filmnek. A szereplők általában itt is szépek, a nők karcsúak és a férfiak a jóindulatú szexizmus teljes skáláját felvonultatják.
Az igazán erős csúsztatás azonban éppen a ki nem mondott, meg nem jelenített dolgokban mutatkozik. Ilyen például a rejtett sorsszerűség: akik egymásnak vannak teremtve, előbb-utóbb bizony egymásra is fognak találni. De ilyen csúsztatás az is, hogy a történet véget ér, amikor a pár összejön. A jelenet maga valóságos, de ugyanakkor hiányos is. Semmi nem jelenik meg például a kapcsolatok működéséből, az együttélés örömeiből és nehézségeiből, a közös sikerekből és kudarcokból. Az üzenet így az, hogy a sikeres párkapcsolat szinte teljes egészében azon múlik, rátalálunk-e a nagy ő-re, és elég erős-e a kezdeti vonzalom ahhoz, hogy leküzdjük a beteljesülés elé gördülő akadályokat.
Ami a filmekből kimarad
A tartós párkapcsolati boldogsághoz azonban rengeteg más dologra is szükségünk van az összehangolódástól a krízisek megoldásán át egészen odáig, hogy mind egyénként, mind párként közös irányba tudjunk fejlődni. Tudni kell például szeretni. Tudni kell jól kommunikálni, közös élményeket megélni, konfliktusokat megoldani, és az sem baj, ha a szex is jól működik. A filmek erről azt mondják, hogy ha megtalálod az igazit, eláraszt a szeretet és a szeretettség élménye, minden könnyedén megoldódik. Akkor közös nyelvet beszéltek majd, és nem lesznek konfliktusok sem. Akkor a szex a kezdetektől Földön túli élményt nyújt majd. És ez gyakran így is van. Az üzenetben azonban ott lappang az is, hogy ha bármi ezekből nem tökéletes, ha valamiért dolgozni kell, az intő jel arra, hogy talán mégsem a nagy ő-vel vagyok, hiszen vele alapból tökéletes lenne minden. Valaki tehát vagy az igazi, vagy nem. Pont.
Egy amerikai kutatásban ennek kapcsán azt találták, hogy akik a párkapcsolat ilyetén sorsszerűségét vallották, szignifikánsan alacsonyabb elköteleződést mutattak párjuk felé egy-egy konfliktust követően, mint azok, akik a kapcsolat közös építésében hittek. Hasonló eredményeket közölnek egy idén megjelent tanulmányban a szexualitással kapcsolatban is. A beszámoló szerint kevésbé elégedettek a szexszel azok, akik nem hisznek az összehangolódásban, mondván, hogy vagy összeillünk, vagy nem. Szignifikánsan elégedettebbek voltak viszont azok, akik a közös fejlődésben (is) gondolkodtak. Összességében tehát úgy tűnik, mind a szex, mind a kapcsolat szempontjából borzasztó káros hiedelem az eleve elrendeltetés. Ennek alapján ugyanis egy eredetileg kisebb probléma felbukkanásával az egész kapcsolat és az abba fektetett energia létjogosultsága kérdőjeleződhet meg. Egy kapcsolatért pedig nem csak lehet, de kell is tenni ahhoz, hogy hosszú távon boldogok legyünk benne.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy illúzió volna a felhőtlen boldogság vagy a magával ragadó szerelem élménye. Nem jelenti, hogy ne volna szükség arra, hogy különlegesnek éljük meg a másikat, és a kettőnk kapcsolatát, hogy úgy érezzük, minden sorsszerűen megy magától. Mindez azt jelenti, hogy rátalálni a szerelemre és közösen dolgozni egy kapcsolaton nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A romantikus film sztorija a valóságban is megélhető csodás élmény. A csúsztatás csak annyi, hogy nincs végig megírva. Ahol a történet véget ér a vásznon, ott kezdődik az élet, onnantól mi vagyunk a rendező. Onnantól rajtunk múlik, hogy ne csak addig legyen szép, amíg minden magától működik.
