Csányi Vilmos: Hiedelmek nélkül szétesne a kultúránk

Minden élőlény tart valamilyen kapcsolatot a környezetével, a legfejlettebbek ebben az állatok. Már genetikai adottságaik is felkészítik őket arra a világra, amelyben megszületve majd élni fognak, de segíti ebben őket a tapasztalat, amely a saját életük során tanultakból alakul ki. Az ember ebben is tovább lépett, a beszélt nyelv segítségével közösségeiben környezetéről hiedelmeket konstruál, amelyek segítik az életét, szaporodását. Abban különbözünk az állatoktól tehát, hogy nemcsak a saját tapasztalataink segítenek az életben, hanem a közösség gazdag hiedelemkészlete, amely nem csak a közvetlen tapasztalatokat, hanem a társakét, de még az ősök tapasztalatait is tartalmazhatja, hiedelmek formájában.

Csányi Vilmos biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár a hétvégi Budapesti Pszichológiai Napokon, a Pszinapszison tart előadást A hiedelmek szerepe a közösségekben címmel. A professzort előadása témájáról kérdeztük.

Mik azok a hiedelmek és hogyan segítenek bennünket az életben? 

A hiedelmek természetét több mint másfélezer éve Szent Ágoston fogalmazta meg a legpontosabban. Az ember hiedelemkészítő lény. Én is így tanítom az egyetemen: „ Fontolóra vettem ugyanis, milyen tömérdek dologban hiszek, habár sohasem láttam őket, és megtörténtüknél sem lehettem jelen. Mennyi esemény akad a népek történetében, mennyi minden itt-ott, helyeken, városokban, és sohasem láttam őket. Milyen sokat hittem a jó barátaimnak, tömérdek dolgot az orvosaimnak és annyi különféle emberi szájnak. Ámde ha mindezeknek nem adnánk hitelt, a kisujjunkat sem mozdíthatnánk meg ebben a földi életünkben. És elvégre alapos szilárdsággal elhiszem, hogymiféle szülőktől származom, holott tudomásom erről sem lehetne, ha a hallomásnak nem adnék hitelt.”

Rövid, tökéletes meghatározás, ma is érvényes.

Szent Ágoston ebben az idézett bekezdésben kétféle hiedelemről beszél, az egyik a látható, hallható, szagolható, tapintható valamik osztálya, amelyeket érzékszerveinkkel észlelünk. Van valami a külső világban, ami látható, tapintható, esetleg szagolható vagy hallható – hogy az a dolog milyen, mire jó vagy miért kerülendő, arra vonatkozik a hiedelem; valamiféle ismeret, magyarázat, gondolat ezekről a dolgokról.

A másik hiedelemféle Ágoston szerint a történet. Egy eseményről, amit valaki vagy esetleg többen is láttak, hallottak, szagoltak, elmesélik a tapasztalataikat. A történetnek szereplői vannak, és akkor a legizgalmasabb, ha ezek a szereplők emberek, de szólhat a történet kecskékről, autókról, bármiről, ha azáltal született, hogy az időben valami megváltozott, mozgott, szaglott, elhangzott, vagyis valami történt.

Szent Ágoston a továbbiakban említ egy harmadik fajta hiedelmet is, amit kellő tisztelettel hitnek nevezhetünk. Ez olyan hiedelem, amit sok ember tapasztalata, meggyőződése alakított ki, ilyen például az istenhit, amihez nem társul közvetlen tapasztalati bizonyíték még Szent Ágoston szerint sem, mégis sok ember számára elfogadható.

Érdemes ezeket a gondolatokat kiegészíteni a modern tudomány szemléletével: az emberi hiedelmek a világról megszerezhető tudásunkat tartalmazzák.

Az ember az egyéni tapasztalathalmazon felül a közösségtől temérdek hiedelmet kap, amelyek eredeténél persze mindig ott van valakinek a tapasztalata, de a sok ráaggatott elképzelés is. A közösség nagyon ügyel arra, hogy a tagjai ellenőrzött, elfogadott hiedelmekkel éljenek. A hiedelmek felismerhető együttesekbe sorolhatók, és csak azokat fogadjuk el a valóság leírására, amelyek együttesét már ismerjük – az, hogy milyen ételeket tartunk fogyaszthatónak, milyen módon gyógyítjuk a betegségeinket, mit hiszünk el a gyógyszerekről, mind ilyen hiedelemegyüttesek szabályozása alatt állnak. A hiedelem egyéni tapasztalatok alapján születik, de mindig egy közösség szentesíti, és segíti elő a terjedését.

Mondana példákat azokra a hiedelmekre, hiedelemrendszerekre, melyek a modern világról való elképzeléseinket alakítják? 

Ha egy pillanatra elképzeljük, hogy az ember nem rendelkezik hiedelmekkel, beláthatjuk, hogy az egész kultúránk azonnal szétesne. Senkit semmi nem kötelezne, hogy a kultúrájára jellemző módon viselkedjen, félje a rosszat, elfogadja a jót. Ha elhisszük, milyen ősök leszármazottai vagyunk, egyben a saját magunk helyét is kijelöltük a világban. Ezekhez a leszármazottakhoz tartozunk, értük sok mindent megteszünk, de idegenekért keveset vagy semmit. A családi kötelék, kötelesség alapulhat közvetlen érzelmi kapcsolatokon: azért teszek meg valami fontosat a családom tagjainak, mert ismerem, szeretem őket, ez a természetes. Valóban az, az állatoknál is így van, ha van családjuk. De a nagyobb emberi közösségeket csak a közös hiedelmek képesek összetartani. Mindannyian a „fehér sastól” származunk, és aki az ő leszármazottja, azért akkor is mindent megteszünk, ha nincs vele közvetlen érzelmi kapcsolatunk. A hiedelmek helyettesíthetik az állati érzelmeket. Roppant fontos embertulajdonság a hitre való képesség.

A modern világ is a hiedelmeken alapszik. Mindennapi életünkben apró gyakorlatias hiedelmek segítenek, de komoly hiedelemrendszerek is kiépülnek, amelyek belső hierarchiájuk révén elrendezik számunka a világ dolgait. Ha valaki, mondjuk, liberális nézetek hívője, azt gondolhatja, hogy mindenki teljes mértékben felelős magáért, és az államnak nem kötelessége segíteni azokon, akik valamilyen okból lemaradtak, kevésbé kulturáltak, nincstelenek. Egy konzervatívan gondolkodó ember azt gondolja, hogy fontos az egyén, de még fontosabb a közösség, elsősorban a család; aki nem teljes családban nő fel, az csökkent értékű ember, tehát a társadalomnak minden eszközzel támogatnia kell a családokat. De fontosak számára a család feletti közösségek is, és nem talál abban kivetnivalót, ha a közösség érdekében az egyént háttérbe szorítják.

A modern hiedelmek nagy része jól szervezett rendszerekben jelenik meg. Például a homeopátiában való hit egy régebben élt német orvos téves kísérletén alapszik, de ez a hívőket nem rendíti meg, sok-sok pénzt fizetnek a tiszta vízért, amelyet valamilyen hatékony szer higított formájának mondanak. Nem ártalmas, de gyógyító hatása csak a hiedelem következménye, placebohatás. A valódi gyógyszerek, amelyeknek számos káros mellékhatása is lehet, a szervezet élettani, biokémiai folyamataiba avatkoznak és ilyen módon hatnak.

A modern társadalom egyik létfontosságú hiedelme a pénz és a piac körül alakult ki. Egy bizonyos összeg érmében, papíron vagy elektronikus formában történő átnyújtása valakinek valamilyen konkrét tárgyért vagy szolgáltatásért, annak a hiedelemnek az alapján történik, hogy a pénzt, bármilyen formában is kaptuk, később mi is használhatjuk hasonló módon: szolgáltatást, javakat kapunk majd érte. Ez rendkívül erős és fontos hiedelem, noha a pénz „értéke” még elméletileg is nehezen meghatározható, a gyakorlatban pedig állandó ingadozások jellemzik. Ha adott pillanatban ez a hiedelem az egész világon egyszerre megszűnne, a modern társadalmak napok alatt elpusztulnának.

Mennyiben különböznek a hiedelmek kultúránként, és hogyan befolyásolják a különböző kultúrákból érkező emberek közötti interakciót? 

Minden kultúra számtalan rá jellemző hiedelem funkcionálisan összehangolt rendszere. Más kultúrákból származó hiedelmeket ritkán lehet „átültetni”: ez volt a jellegzetessége a kultúráknak sokszázezer évig. A globális társadalmakban roppan bonyolult szabályozó folyamatok indultak, hogy a különböző eredetű hiedelmeket összehangolják. Ezen múlik az emberiség jövője.

Csányi Vimos hiedelmekről szóló előadását április 18-án, szombaton 15 órától hallgathatja meg a Budapesten, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.