Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szendi Gábornak mindenről van véleménye, ahogy egy modern polihisztorhoz illik. Ugyanúgy képes állást foglalni az egészséges táplálkozás terén, érintve a nyugati életmódot és a civilizációs betegségeket, akárcsak Isten, és a lelki rezdüléseink világában vagy éppen a H1N1 sokat vitatott jelenségében. 2009-ben újra rajthoz állt a népi tanítók futóversenyén és két új könyvvel is előrukkolt.
Ha egy orvoshoz sok beteg jár, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy őt vajon ki fogja kezelni, ha esetleg szükség lesz rá? Mennyire ragad át az orvosra a sok negatív hatás? Ez ugyanaz a buta költői kérdés, mint a „Ki vágja a fodrász haját?”
Paleolit táplálkozás című műve 2009 novemberében látott napvilágot a Jaffa kiadó gondozásában. A szerző szerint a kötet sokéves gondolkodás és vizsgálódás terméke. A világon rengeteg felvilágosult gondolkodású kutató van, akik már egy új paradigmát képviselnek. Ez a könyv rengeteget merített a munkásságukból. Minden paradigma ideológiai sajátosságokkal is bír, vagyis adott korban nem pusztán tudományos érvek, hanem érdekek hálózata tartja fenn.
„De vajon a civilizáció, mint megbetegítő tényező, hogyan ragadható meg? – kérdi tőlünk a szerző egyik írásában. „A civilizáció mely aspektusa az, amely a betegségekért felelős? A sűrű népesség? A mesterséges anyagok és a szennyezett környezet? Mind lehetséges. Én azonban a kutatások alapján úgy vélem, hogy a civilizáció megbetegítő hatásának fő csapása a táplálkozás és a nap kerülése.”
Hogyan írjunk Szendi Gábort?
Vegyünk egy viszonylag egyszerű tézist, amire senki se gondol, hogy veszélyt hordozhat (barnacukor, gabona, margarin, reformolaj). Tegyünk egy súlyos kijelentést, járjuk körbe és győzzük meg az olvasót, hogy eddigi elképzelési hiányosak, és bőven hagynak kívánnivalót maguk után. Támasszuk alá külföldi példákkal és sok számadattal. Sűrűn használjuk a túlfogyasztás, évmilliók, civilizáció és statisztika szavakat. A bevezetésben rövid és hatásos mondatok álljanak. Érthető legyen és egyszerű, lehetőleg sokat kalandozzunk a múltban, alátámasztandó a felsorolt adatokat, hogy anno mennyire más volt minden. Ezt követően éles váltással csapjunk az aktualitásba és ügyeljünk arra, hogy egyfajta hullámzó, novellisztikus mozgás domináljon a szöveg egész szerkezetében. Ne legyenek benne fölösleges, dagályos töltelék-mondatok, és sűrűn éreztessük az olvasóval a személyes meggyőződésünket, valamint azt, hogy jót akarunk neki, és fogadjon minket barátjává. A recept már több ízben bevált: Fliegauf Benedek filmje, a Van élet a halál előtt? hasonló eszközökkel hódít. A film Feldmár András állandó önvizsgálatra sarkaló, rendkívül nyugtalanító gondolatkörét dokumentálja. Mindeközben megismerünk egy folytonos önvizsgálatot tartó, nyugtalanító módon gondolkodó embert: „Mindannyian folyamatosan hipnózisban élünk, és azok az emberek, akik felébrednek az álomból, és elkezdik a saját életüket élni, nagyon megijesztenek bennünket." – hangzik a mély (és veszélyes) igazságot rejtő kijelentés.
Vissza a természethez (?)
Sokan megfogalmazták már ezt a "vissza a természethez" elvet, de legtöbbször tudományosan nem megalapozottan, inkább csak érzelmi alapon. A legtöbb nosztalgikus irányzat ősinek a pár száz, maximum egy-két ezer éves életmódot tekinti, ami bizonyára jobb, mint a mai életmódunk, de elvileg nem más. Ami a mai reformtáplálkozásban a modern életformára válaszként született, az mélyen magában hordozza lenyomatként a 20. századi nyugati étrendet. Nem szakít vele, hanem csak megreformálja.
A barna cukor semmivel nem egészségesebb, mint a fehér cukor - az ember alig ötszáz éve ismeri a cukrot. A teljes kiőrlésű gabona csak hajszállal jobb, mint a finomított fehér liszt. A gabonafogyasztás igazi ellentétje a gabona nem fogyasztása. Az evolúció során az ember évmilliókig egyáltalán nem élt gabonával. Hasonlóképen, a hidegen sajtolt olajak némiképp egészségesebbek, mint a transzzsírokkal szennyezett hidrogénezett sütőolajak, de valójában a „reformolaj” csak ugyanúgy omega-6 túlfogyasztást jelent, mint a modern táplálkozás általában. A táplálkozás igazi reformjának nem a nyugati étrendből kell kiindulnia, hanem abból, hogyan táplálkoztak őseink, mire adaptálódtunk évmilliók alatt.
„A táplálkozás megreformálásához modellként itt vannak a természeti népek. Bár a civilizáció csápjai lassan őket is elérik, ahol még háborítatlanul élik hagyományos életüket, ott ismeretlenek a civilizációs betegségek, mint szívbetegség, rák, autoimmun betegségek. Az evolúciós orvoslás és evolúciós táplálkozástudomány az ő tanulmányozásukkal többet tud meg az emberi szervezet egészséges működéséről, mint az orvostudományi kutatások együttvéve.”
Aki kicsit is beleássa magát az orvostudományi kutatásokba, megdöbbenve tapasztalhatja azt a hihetetlen technikai és elméleti tudást, amellyel molekuláris szintig lejutva képesek a kutatók elemezni az emberi szervezet működését. A gond csak az, hogy minél mélyebbre jut valaki a test működésének megértésében, annál inkább szem elől téveszti a globálisabb keretek fontosságát. A nyugati táplálkozás paradigmáját a modern orvostudományi kutatások alapvetően soha nem vizsgálták, és nem kérdőjelezték meg. Öröktől adottnak tekintették az ember kialakult étrendjét, és a civilizációs betegségek okát maximum az arányok eltolódásában keresték. Ahogy egy kutató találóan megfogalmazta: ha mindenki dohányozna, azt gondolnánk, a tüdőrákot valami genetikai eltérés okozza. Mert a dohányzás olyan természetes volna, hogy senki nem vizsgálná, vajon mi lenne, ha nem dohányoznánk. Így vagyunk a nyugati táplálkozással is. A kutatások fő irányát meghatározó paradigma meg sem kockáztatja, hogy firtassa a gabonafélék fogyasztásának egészségességét. A gabonafogyasztás olyan, mintha mindenki dohányozna.
Divatos megmondó emberek
Mennyire hiteles az, akinek mindenről van véleménye? Szendi Gábor tanácsai már-már szuggesztív módon keltik fel az ember figyelmét, és összességében használható dolgokat mond. Ami leginkább megkapja az olvasót – és sikerének záloga - az az emberközelisége, és a fehérköpenyes zord orvosi kép megtörése – nem bújik érthetetlen szakzsargon mögé, és nem igyekszik kiszolgáltatott helyzetbe hozni az olvasót. A hozzáfordulókat nem arra ösztönzi, hogy végre fogyjanak el belőle a kérdések, hanem újra és újra gondolkodásra sarkallja őket.
Szendi Gábor szembe úszik az árral, a klinikai pszichológiai módszerekkel, mellyel újra és újra kivívja a kortárs orvosok nemtetszését. Ő az a bizonyos „nemkívánatos” másik oldal, aki soha nem adja fel, aki mindig jelen lesz, aki mindig elmondja azt, amit helyesnek gondol.
Manapság divat a megmondó emberek mellé állni, akiknek mindenre van válaszuk, bátrak, kitartók és nevük jól cseng a lapokban. Mindenhez hozzá tud szólni és éppen ezért – ha netán a szerző a közelmúltban kifogyna a témából - tudunk javasolni egy jelenleg divatos címet, egy esetleges következő kötethez: „2012 olyan lesz, mint az Y2K”.
Folytatjuk
Szendi Gábor pályája
Szendi Gábor programozó matematikusként végzett, majd filmes, forgatókönyvíró lett. Saját írásaiból egy játékfilm és két tévéfilm készült, majd könyvkötésből élt, mielőtt jelentkezett volna a pszichológia szakra, amelyet 1993-ban kiváló minősítéssel elvégzett. Klinikai szakpszichológusként a SOTE Magatartástudományi Intézetében a szorongásos és depresszív zavarokban szenvedőket kezelte, kutatóként a test-lélek problematika területén írt összefoglaló tanulmányokat. A gyógyszeripar és a pszichiátria összefonódásáról vallott nézetei (és Depresszióipar című könyve) miatt az állásából elbocsátották, most honlapján foglalkozik a pszichiátria mítoszaival, és magánrendelésen fogadja a pácienseit.
Az év tanítói sorozat eddigi hősei:
• Müller Péter túltöltött lelki optimizmusa és mestermunkái
• Az egykori indiai színész hányattatott sorsa, regényes gyerekkora, és magyarországi karrierjének krónikája, azaz Joshi Bharat és Süsü sárkány kapcsolata
