A padlóba épített ledvilágítástól olyan, mintha a csillagok közt lebegne, és ha kedvet kapott hozzá, akár meg is csinálhatja.
Tovább folytatódik a Nébih horrorja, most egy illegális bőrfeldolgozót találtak, ami úgy néz ki, mint egy sorozatgyilkos bunkere.
A nagyvárosokban is lehet a természet közelében élni, vagy legalább gondoskodni arról, hogy ne legyen mindenhol csak beton és kő.
Többek között az világhírű Guggenheim múzeum és az 1936-ban épült Vízesés ház is, de megmutatjuk a többit is.
Ön venne Prada lisztet, Bvulgari vajat, esetleg Nike narancsot? Itt egy csomagolástervező gondolatkísérlete, hogyan is néznének ki ezek a termékek.
Kiderült hova érdemes járni dolgozni, vagyis melyek Magyarország legmenőbb dizájnú munkahelyei.
Kipróbáltunk néhány testre és arcra tervezett szőrtelenítőt. Kiderült: epilálni nem rémálom, és mutatunk valamit, ami a táskája elengedhetetlen kelléke lesz.
A karkötő mintáját egy applikáció segítségével bármikor megváltoztathatja, sőt sajátot is tervezhet.
Nézze meg, hogy milyen átalakításon esett át Charles Dickens egykori illusztrátorának viktoriánus otthona!
Ez nem egy horror művészfilm, ez a Nébih egyik fogásáról készült videóval, ami annyira bizarr, hogy simán nyerne filmfesztiválokon. Kár, hogy egy baranyai húsfeldolgozó üzem aktuális állapotát mutatja.
A különleges épületet az egyetem kapta, 35 milliárd forintba került, és Ausztrália kormányzója szerint ez a legszebb gyűrött papírzacskó, amit valaha látott.
A légiesen karcsú ebédlőasztal különleges belső szerkezete miatt törékeny megjelenése ellenére is jól terhelhető, a minimalista lakások dísze lehet.
Elmentünk a Baumaxba és lefotóztuk, hogy miért érdemes még hosszú órákat sorban állni. Nagyjából semmiért, de idő előtt be is zárt.
A frankfurti rendezvényen kiderült, hogy milyen színekre és mintákra vadászunk majd a jövőben.
Azt hitte, hogy a nagyvárosban nem lehet üvegházi termesztéssel egyszerre több ember zöldségellátását megoldani? Pedig lehet, ráadásul igen kis helyen, és szinte munka nélkül!
Lakásfelújítók figyelem, olcsón lehet hozzájutni mindenhez, csak győzze kivárni a sorát!
Tényleg azt hiszi, hogy a Burger King amerikai, a Jaguar pedig angol? Akkor ebben a kvízben érhetik meglepetések!
Úgy, hogy reklámfiguraként megtízszerezte egy biofarm látogatóinak számát.
A közel 400 négyzetméteres, családi mintaháznak készült épület ma már a MoMa gyűjteményének részét képezi.
Pedig megnyugodhat, tényleg feloldódik. Videóval teszteltük, mi történik vele, ha víz éri.
Párologtató és párásítók helyett tartson jó nagy levelű növényeket!
Feltéve, hogy mintákat keresgél épp. Ebben a tapétaminta-kollekcióban viszont a műkörmös és a csomagolástervező is fog magának nyalánkságokat találni.
Sikerült hagyományos különleges magyar termékké nyilváníttatni a tradicionális magyar édességet, ezzel talán kivédető, hogy Románia beelőzzön bennünket.
Szavazzon a világ legszebb könyvtárára, második helyen egy magyar bibliotéka áll!
A csomagológép meghibásodása miatt alumíniumdarabok kerültek a felvágottakba Németországban. Utánajártunk: a hazai termékek nem érintettek.
Két fiatal magyar dizájncég bútorai kerültek a bécsi ENSZ-székházba. Nézze meg, milyenek!
A pályázatot a Stephen King könyvét ihlető legendás coloradói szálloda tulajdonosa írta ki, mellyel az épület és a könyvből készült Kubrick-film több évtizedes évfordulója előtt tiszteleg.
Az egyiknek 2000, a másiknak 1100 forint a kilós ára. Ön melyiket venné meg?
Vége az uniszex székeknek, egy spanyol bútorstúdió piacra dob egy fotelpárost, amelynek tagjai feminin és a maszkulin vonásokat hordoznak.
Nem létező márkákkal és sosem alkalmazott ajánlott fogyasztói árakkal vezetik meg a matricás hűségakciók, ha hagyja magát. Mi most utánanéztünk, mit is kap a pénzéért, és azt is kiszámoltuk, mennyivel drágábban kapja.
Ha ön is szeretne egy olyan előszobafalat, amihez nem kell falat fúrnia, sőt még csak csavarozgatnia sem, akkor íme, a
Bár nem a bolygónk védelme motivál minket, spórolni mindig jó.
Nem állnak meg a gyerekméretű vécénél.
A NÉBIH szakemberei több mint 3,5 tonna jelöletlen, tiltott módon lefagyasztott húst foglaltak le.
Tudja, miért raknak 200 éve mindig valami burkolatot a betonra? Azért, mert anélkül ronda.
A 15 éve működő alapítványnál világszerte pro bono dolgoztak az építészek a katasztrófák utáni újjáépítéseken; most csődbe mentek.
Ajtófestés helyett textilbevonat, zöldségesládákból polc, szigszalaggal feldobott mosógép. És még egy rakás egyéb tipp képekkel!
Mikor a nagy cégek csomagolást vagy logót választanak, pontosan tudják melyik színt kell használni, hogy azt gondolja róluk, amit ők szeretnének.
Ha önnek is fontos a környezetvédelem, és irodában dolgozik, akkor ezt a műanyag palackokat újrahasznosító térelválasztó rendszert szeretni fogja.
Ma már dollármilliókat ér a 24 éves brazil lány közösségi oldala, amin egymás idejével lehet barterezni.
A Loch Ness-i szörny márpedig létezik, és nagyon jó a konyhában.
Koncepciót váltott az eddig személytelennek gondolt szállodalánc. A stílusváltást pedig egy menő francia lámpatervező-illuzionistára bízták.
A továbbértékesítés reményében kint gyerektápszert is lopnak, itthon alkohol, kávé és csoki kerül ki fizetés nélkül a boltokból.
Az Armstrong Fénycsapda nevű világítótestet a Hold kráterei ihlették, fényét hangulattól függően saját magunk szabályozhatjuk.