sövegjártó áron

Legalábbis ezt igazolja Sövegjártó Áron munkássága. A színész egyedülálló brandépítése mára meghozta gyümölcsét, így több százezres internetes követőtáborral és több tízmilliós videómegtekintéssel büszkélkedhet. Sövegjártó Áronnal beszélgettünk.

A színészmesterség művészet vagy szolgáltatás? Hol van a kettő között a határ?

Számomra az első számú prioritás az, hogy az embereket kiszolgáljam. Ha ezt egy vidám műfajjal teszem, akkor szórakoztatás, ha komoly, drámai műfajjal, akkor pedig sokkal inkább az elgondolkodtatás a célom. A lényeg az, hogy úgy menjen haza a színházból, hogy a hátizsákjában több van, mint amikor belépett oda. Nekem a színészettel nem önmagam megvalósítása a cél, hanem az, hogy a darabot magamon átfuttatva, ezáltal egy kicsit megszínezve vagy érthetőbbé téve adjak valamit. Ez az én ars poeticám.

Ebben a folyamatban mi a fontosabb, a művészet vagy a közönség igénye?

Azt gondolom, hogy egy színésznek kutya kötelessége a legmélyebbre ásni, még akkor is, sőt, leginkább akkor, amikor valami könnyű vígjátékot próbál. Hajlamosak lehetünk arra, hogy ilyenkor azt gondoljuk, ez csak egy kis vígjáték, és elviccelődünk. De ha van egy jó rendező és egy komoly művész, akkor mindketten tudják, hogy ezt ugyanolyan véresen komolyan kell venni, mint egy Csehovot vagy egy Shakespeare-t, különben bohóckodás lesz az egész. 

Olvastam a weboldalán, hogy szolgáltatásként vállalja, hogy elmondja a mások által alkalmakra megírt verset, dalszöveget. Honnan jött ez az ötlet?

Először volt egy igény, és utána jöttem én. Egyszer egy tizenéves fiú azzal keresett meg, hogy az édesapja ötvenedik születésnapján mondjam el a kedvenc dalszövegét. Korábban ilyet még nem csináltam, de a kérése felkeltette az érdeklődésemet.

Ez a személyre szóló ajándék valahogy kikerült az internetre, és utána nem sokkal azzal a kéréssel keresett meg egy édesanya, hogy írjak a gyerekének egy verset.

Kértem tőle egy jellemzést és egy életvonalat a gyerkőcről, ami alapján írtam egy nagyon jó sírós-nevetős verset, ami csak a gyermekről és csak neki szólt. Ez a szolgáltatás aztán futótűzként terjedt, és azóta már száznál is több kérést teljesítettem. Úgy tűnik, nagyon szeretik az emberek, amikor egy olyan verset kapnak ajándékba, ami csak nekik íródott, amiben minden benne van, ami nekik fontos, és azt egy művész mondja el, akit ráadásul még ismernek is az internetről. Ők ezt nagyon szeretik, én pedig imádok alkotni, hiszen nemcsak előadom, hanem én is írom meg a verseket.

Ön igen aktívan jelen van a világhálón. Saját honlapja van, számos közösségi felületen megtalálható. Fontos szerepe van napjainkban egy művész életében a digitalizációnak?

Óriási szerepe van, én is annak köszönhetem az ismertségemet. Húsz évig voltam úgy színész, hogy számos főszerepet játszottam sok színházban, az ország minden részén, emellett énekeltem külföldön is, és ennek ellenére három hónap alatt nagyobb ismertséget hozott nekem a TikTok és a többi közösségi platform, mint a húsz év színház. Lehet arról vitatkozni, hogy ez jó vagy rossz. Azon is lehetne mérgelődni, hogy miért nem jön több ember a színházba, és miért nem néznek meg egy este kétszázezren. De nem tudnak megnézni kétszázezren, ellenben van olyan videóm, aminek 200-300 ezer, sőt egymilliós megtekintése volt másfél nap alatt. Ezt a lehetőséget pedig ki kell használni, és nyilván jó dologra kell használni.

Én nagyon odafigyelek arra, hogy valóban értéket adjak az embereknek, és ők ezt észre is veszik, és nagyon hálásak ezért, úgy látom.

Ez a tiktokos siker hozott a konyhára az önálló est népszerűségét illetően is?

Abszolút. Nem is tudott volna megszületni az önálló est, hogyha nincs ez a közösségi platformos népszerűség. Ha nekem nincs 50 milliós megtekintésem és 200 ezer követőm, akkor hiába mondom azt, hogy van egy önálló estem. Így pedig az emberek kíváncsiak rá, és jönnek. Ez az önálló est egy régóta dédelgetett álmom volt. Ebben nemcsak verset és dalszöveget mondok, hanem énekelek és prózát is mondok, ráadásul rengeteg improvizáció van az előadásban, aminek van stand-up része, és igen interaktív. Olyan ez a műsor, mint egy összművészeti Áron-fesztivál, hiszen minden, ami én vagyok, az ott megjelenik. Ez nagyon-nagyon jó nekem is, és a visszajelzések alapján a közönségnek is nagyon tetszik. 

Kik tartoznak az Ön célcsoportjába, kiket tud megszólítani? Ezt azért kérdezem, mert a színházba járó közönség leginkább az X és az Y generáció, míg a digitális bennszülöttnek nevezett Z generáció sokkal inkább otthon van az internet világában. 

Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, hogy az egész családot meg tudom szólítani, éppen a generációs különbségek miatt. Vannak a nagyon fiatalok, akik a TikTokról ismernek, míg a szüleik az Instagramon figyeltek fel rám, és vannak a nagyszülők, akik pedig facebookoznak. Miután van, hogy egy egész család tudja, ki vagyok, az is megtörténik, hogy a színházba, az önálló estjeimre együtt jönnek el, ami számomra végtelenül megtisztelő. Vannak, akik csak azért jönnek el egy rendezvényre, például egy könyvbemutatóra, ahol verseket mondok, mert a közösségi médiából ismernek. Ez óriási dolog és nagy felelősség nekem. Megmondom őszintén, erre nem gondoltam az elején.

Jól látom, hogy Ön egy tudatos brandépítésbe kezdett? Mennyire fárasztó ez? Mennyire veszi el az energiát a valódi művészettől? 

Egyedül indultam, vagyis teljesen egyedül találtam ki, hogy mit dolgozzak fel, egyedül vettem fel a videókat egy kis telefonnal, egyedül vágtam meg, egyedül tettem fel az internetre, egyedül válaszoltam a kommentekre, és ez így ment néhány hónapig. Aztán jött egy menedzsment, amely most is mellettem van, és levette a vállamról az operatív szervezéssel és tevékenységgel járó terheket, és így nekem marad időm a művészeti résszel foglalkozni. Ez nagyon fontos volt, mert amikor beindult a TikTok-csatorna, azt éreztem, hogy a művészeti rész rovására megy, hogy én e-mailekre és kommentekre válaszolgatok, vagy fellépésekről egyeztetek. A brandépítésem pedig valóban tudatos volt.

Mindenképp olyat szerettem volna alkotni, ami egyrészt nincs, másrészt pedig meg tudom magam mutatni olyannak, amilyen én vagyok.

Éppen ezért tudatos volt már az elején az öltönyválasztás is, bár az, hogy fekete-fehér lett, az épp a véletlen műve, mert színtévesztő vagyok. De a névválasztás, hogy „Vers minden Áron”, az már tudatos volt, hiszen hajaz a Vers mindenkinek című műsorra, és benne van a nevem is. De tudatosan mentem ellene a divatos TikTok- és Insta-trendeknek is, ezért nem csillog-villog és ugrál a videóm. A látvány mellett nekem fontosabb volt a tartalom, mégsem vagyok összetéveszthető senkivel. 

A Véletlenül írtam egy könyvet című legújabb magyar film nemcsak azért érdekes, mert sok aktuális társadalmi kérdést és problémát feszeget, hanem a főszerepet játszó Demeter Villő is figyelemre méltó alakítást nyújt, aki első filmfőszerepéért nemzetközi díjat is nyert. A Ninát alakító Villő a Díványnak elmondta, felnőttként is szívesen vállalna még filmszerepeket.