Volt betegség miatt szobafogságra ítélve, mégis nagy utazóvá vált. Volt felszentelt pap, mégis hősszerelmes lett. Volt elismert és tehetős komponista, mégis elszegényedve halt meg. Volt jelöletlen sírban nyugvó elfeledett zeneszerző elveszett kottákkal, de ma Antonio Vivaldi a klasszikus zene egyik legmeghatározóbb alakja, akinek gyógyító melódiáit ma mindenki ismeri és szereti.
Vivaldit borbély édesapja tanította zenélni
Azt minden kétséget kizáróan tudni, ki volt Antonio Lucio Vivaldi és öt testvére édesapja, de arról már zavaros képet festenek a különböző források, hogy a kedves papa, aki biztosan volt a Szent Márk-székesegyház hegedűse, azt megelőzően borbély vagy netán pék lett volna. Antonio zeneszeretete és -értése mindenesetre az édesapától származhatott, aki zenésztársaival gyakran ajándékozhatta meg hat gyermeke közül a legidősebbet templomi zeneszóval és a hegedűjáték szépségeivel.
Betegsége miatt a papi hivatást szánták Vivaldinak, 25 évesen szentelték fel
Vivaldit gyermekkorától kezdve gyötörte egy betegség, melyet ő maga úgy írt le, mint nyomást a mellkasában. Ez az érzés végigkísérte egész életén át, de minthogy már korán jelentkezett, a papi hivatás megfelelőnek tűnt a beteges csemetének szánt jövőül. Teológiai tanulmányait még így is többnyire otthonról folytatta, de nyilván eredményesen, mivel 1703-ban, mindössze 25 évesen már pappá is avatták a vöröses hajú fiatalembert.
Vivaldi, a vörös pap túl szoros viszonyt ápolt lánytanítványaival
Az a bizonyos nyomás a mellkasában annyira akadályozta a mindennapi teendőkben, hogy papként még a misézést sem győzte, így hivatásával hamar felhagyott. Zenetanár és kórusvezető lett belőle Velence árvaházában: a Pio Ospedale della Pieta sokáig foglalkoztatta és fizette szolgálataiért, melyek közé tartozott havi két concertót prezentálni a leányintézetnek, s amennyit lehetséges, együtt is próbálni növendékeivel, akikkel meg is alapította Európa első női zenekarát.
A leányintézet annyira számonkérte Vivaldin a belé fektetett bizalmat és összegeket, hogy folyamatosan munkával látta el még akkor is, amikor az 1710-es évek végére már Európa-szerte hírnevet szerezett zeneszerző vált belőle. De Antonio lelkiismeretesen istápolta tanítványait, olyannyira, hogy egyik növendékével hírbe is hozták. A rosszindulatú pletykák nem voltak alaptalanok, mert a híres énekessé váló Anna Giraud, azaz Girò minden jel szerint romantikus kapcsolatban állt a hit szolgálatától már eltávolodott vörös pappal. Ettől függetlenül még azért az árgus venét tekintetek nem nézték jó szemmel ezt a viszonyt, s hümmögésüket kifejezett rosszallássá duzzasztotta, amikor Anna, aki Vivaldi sok művének előadásában főszerepet is kapott, testvérével együtt beköltözött a mester velencei házába is.
A világhírű zeneszerző nem éppen a szerénységéről volt híres
Az 1725 óta tartó kapcsolat miatt az egyház 1737-ben meg is rótta az addigra híres komponistát, aki egyesek szerint olykor kissé arrogáns módon pergette le magáról a kritikát. A zenei tehetségét illetően legalábbis teljes mértékben tudatában volt kivételes képességeinek, amit egy neki tulajdonított megjegyzés is igazol: „Hamarabb komponálok meg egy versenyművet, mint ahogy egy másoló egyik kottáról a másikra vetné azt.” A szerénytelennek tűnő kijelentés mégis jogos lehet, figyelembe véve, hogy egyik leghosszabb, teljes operáját tartalmazó kéziratán az alábbi kiegészítést tette: „Vivaldi zenéje, elkészült: 5 nap alatt.”
Vivaldi elszegényedve halt meg, jeltelen sírba temették
Attól függetlenül, hogy sokáig elismert zeneszerzőként anyagilag is kényelmes életet élhetett, az 1730-as évek végére bevételei jó részét felélte, zenéje pedig kissé mellőzötté kezdett válni. Ekkor Bécsbe költözött, ahol III. Károly udvari komponistájaként úgy vélte, újra rákacsint majd a szerencse, de ez a számítása nem jött be. A király ugyanis röviddel ezután elhalálozott, így Vivaldi kénytelen volt kéziratait pénzzé tenni, hogy fenntartsa magát. Ez azonban csak egy olyan szerény nívót tett lehetővé számára, hogy 1741. július 28-án bekövetkezett hirtelen és váratlan halála után testét jelöletlen sírba helyezték.
Művei elvesztek, sokáig magát Vivaldit is elfelejtették
Halála után 27 kötetnyi kottájának veszett nyoma, s ezekkel neve is majdnem 200 évre a feledés homályába veszett. Egy jelentős gyűjtemény az 1930-as évek elejére ugyan megkerült, de neve még akkor sem kapta vissza méltó helyét a zene világában, erre a múlt század közepéig kellett várni. Mára azonban nemcsak, hogy újra felfedezték, de videójátékoktól mobiltelefonok csengőhangjáig, szinte elkerülhetetlenül botlunk örökzöld melódiáiba naponta. Ez annál is inkább örvendetes, mert nemcsak a fülnek, de a léleknek is jót tesznek. Műveit ma már gyógyászati célokra is használják a zeneterápiák egyik legharmonikusabb orvosságaként.
Ha érdekel egy nagyon izgalmas művészeti, terápiás koncepció, mely ráadásul magyar fejlesztés, ezt a korábbi cikkünket is olvasd el.
