Az angliai zöld bőrű gyerekek rejtélye: mi okozta a bizarr jelenséget, amibe egyikük bele is halt?

Az egyik legismertebb középkori angol legenda szerint egy kelet-angliai falucska lakói különös teremtményekre bukkantak: egy zöld bőrű kislány és kisfiú látogatta meg őket. Mi lehet a furcsa történet magyarázata?

Az eset, melyet két korabeli krónikás is lejegyzett írásban, a 12. század első felében, Anglia délkeleti részén történt, a Suffolk megyei Woolpit faluban, melynek neve a környéken portyázó farkasok elleni védekezésként ásott árokcsapdákra („wulf-pytt”, vagyis „wolf pit”) utal. Egy nap a falu környékén dolgozó földművesek két gyereket találtak az egyik árokban. A kislány és nála kicsivel fiatalabb öccse zavartnak tűntek, láthatóan elvesztek, nem tudták, merre járhatnak. A gyerekek érthetetlen idegen nyelven beszéltek, furcsa kinézetű és színű ruhát viseltek (melynek anyagát a parasztok képtelenek voltak azonosítani), és ami a legkülönösebb: a bőrük színe zöldes árnyalatban játszott.

Idővel kifehéredtek

A döbbent falusiak a környék köztiszteletben álló nemes urához, Sir Richard de Calne-hoz vitték a zöld bőrű gyerekeket. A lovag befogadta őket a házába és elrendelte, hogy lássák el bőséges ennivalóval a megviseltnek és éhesnek tűnő kislányt és kisfiút. A gyerekek azonban egy falatot sem ettek, minden eléjük tett ételt rettegve utasítottak vissza, mintha mérgezők lennének. Napokkal később viszont, már az éhhalál szélén véletlenül megpillantottak egy rakomány éppen leszüretelt zöldbabot, és arra azonnal rávetették magukat és jóízűen belakmároztak belőle. Hónapokig kizárólag zöldbabot voltak hajlandók enni, míg aztán később Calne sikeresen rá nem szoktatta őket a rendes étkezésre. Ennek következtében bőrük idővel kifehéredett, és eltűnt a furcsa zöld árnyalata.

Házigazdájuk angolul is megtanította a gyerekeket, akik elmesélték, hogy Szent Márton földjéről érkeztek, ahol a szüleik pásztorkodással foglalkoznak. Ők ketten éppen egy birkanyájat őriztek, amikor hatalmas, mennydörgő robaj csapta meg a fülüket, teljesen elborítva a tudatukat. Zavartságukban egy barlangba vagy föld alatti alagútba tévedtek, és mire észbe kaptak, már az idegen falu közelében jártak, ahol a helyiek éppen a szántóföldet kaszálták. Még különösebb, hogy a gyerekek eredeti lakhelyüket olyan különös vidéknek írták le, ahol sosincs nappal vagy éjszaka, hanem a kettő közötti, folyamatos alkonyzónában található.

Elveszett gyerekek – Randolph Caldecott 19. századi illusztrációja
Elveszett gyerekek – Randolph Caldecott 19. századi illusztrációjaFotó: Randolph Caldecott / Wikimedia Commons

Calne a helyi templomban megkereszteltette a gyerekeket, de a kisfiú, aki megérkezése óta betegeskedett, nem sokkal később meghalt. Nővére, aki a keresztségben az Agnes nevet kapta, sikeresen alkalmazkodott az új életkörülményekhez, a nemes úr szolgálójaként – más források szerint fogadott lányaként – egészséges felnőtté cseperedett, és hozzáment egy környékbeli előkelő bíróhoz, Richard Barre-hoz, és gyerekük is született.

Flamandok vagy földönkívüliek?

Az esetet megörökítő két krónika semmilyen kommentárt vagy magyarázatot nem fűzött a történtekhez, de a nép fantáziáját azonnal beindította és évszázadokig ámulatban tartotta a különös sztori. A legtöbben tündéreknek vagy manóknak gondolták a zöld gyerekeket, akik Tündérországból kerültek át véletlenül az emberek világába. Később természetesen a földönkívüli-magyarázat is előkerült, az ufóhívők szerint idegen civilizáció képviselői lehettek az eltévedt kicsik. Megint mások a párhuzamos dimenziók létezésével próbálták magyarázni az esetet, szerintük Agnes és öccse egy dimenziókapun zuhantak át véletlenül, így kerültek a mi világunkba.

Természetesen nemcsak a földöntúli jelenségek rajongói, hanem a modern történészek is megvizsgálták az esetet, és az általuk talált magyarázatok jóval valószerűbbnek hatnak. A legvalószínűbb magyarázat, mellyel Paul Harris történész állt elő az 1990-es években, hogy a kisfiú és a kislány flamandok voltak. Flamand bevándorlók tömegesen érkeztek Angliába a 12. században, ahol ellenséges fogadtatásban részesültek, sőt később, II. Henrik király uralkodása alatt jelentős üldöztetést szenvedtek el. Nyelvük az angol parasztok számára kétségkívül különösnek, érthetetlennek hatott (ugyanakkor kérdés, hogy a művelt, nagy tudású Sir Calne miért nem ismerte fel), és a ruházatuk is merőben eltért az angol vidékeken viselt öltözetektől: a flamandok kiváló gyapjúszövők hírében álltak, az őslakosok számára ismeretlen, fejlett technikákkal készítették ruháikat.

Harris szerint a gyerekek a Woolpittől 16 kilométerre található, Tours-i Szent Mártonról elnevezett Fornham St. Martin faluból származhattak, a dörgedelmes robaj pedig a közelben lévő Bury St. Edmunds város templomának harangja lehetett. A környéken jelentős bányászat folyt, ezért számos alagút vezetett át a föld alatt, melyekben könnyen elveszhettek a szülőfalujukból elkóborolt gyerekek. Mások azt feltételezik, a gyerekek árvák lehettek, szüleik az angolok és a flamandok közötti összecsapások során vesztették életüket, a magukra maradt kicsik pedig zavartan kóboroltak a vidéken. Megint mások úgy vélik, talán nem is voltak flamandok, csupán egy olyan tájszólást beszéltek, melyet a Suffolk megyében élők nem értettek.

Woolpit falu útjelző táblája napjainkban.
Woolpit falu útjelző táblája napjainkban.Fotó: Diane Earl / http://gallery.nen.gov.uk/

A gyerekek által említett különös alkonyzóna-jelenséget a legtöbb történész a gyermeki fantázia szüleményének tartja, melyet talán a ködös, felhős, gyakran esős angliai időjárás ihletett. Szintén nincs magyarázat arra, hogy miért féltek annyira a gyerekek az ételektől, és miért csak zöldbabot voltak hajlandók enni. A kutatók szerint talán annyira furcsának tűnt számukra az angol falusiak által feltálalt étkek kinézete az otthon megszokottakhoz képest, hogy ehetetlennek, sőt mérgezőnek hitték azokat.

Vérszegénység okozhatta a zöldülést

De mi okozhatta a gyerekek furcsa bőrszínét? Az egyik magyarázat szerint a kislány és a kisfiú arzénmérgezéstől szenvedhetett, és talán szándékosan hagyták őket magukra a szüleik, nehogy megfertőzzék a közösséget. Az őket befogadók viszont nem betegedtek meg, így ez a teória könnyen elvethető. Sokkal valószínűbbnek hat a Derek Brewer történész által vallott elmélet, mely szerint a gyerekek súlyos vashiányos vérszegénység miatt zöldültek be. A betegséget a középkorban a „hajadon lányok nyavalyájaként” ismerték, ugyanis gyakran jelentkezik serdülőkorban, a menstruációs vérveszteség miatt, és leggyakoribb kiváltó oka az elégtelen, vasban szegény étrend, tünetei között pedig a bőr zöldes elszíneződése is szerepel. Értelemszerűen amikor a gyerekek átszoktak a megfelelő táplálkozásra, a tünetek megszűntek, a bőrük színe is újra normális lett.

Akárhogy is, a különös legenda sokak fantáziáját megihlette, több regény, sőt még opera is született a történetből, a napjainkban kétezer lelket számláló Woolpit falu határát jelző, 1977-ben készített táblán pedig a farkas és a helyi templom mellett a két kószáló gyermek alakja is szerepel, mint a község legismertebb jelképeinek egyike.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.