világbéke magyar

Az Oscar II óceánjáró békehajóként híresült el, miután Henry Ford iparmágnás útjára indította Európába. Ford neves békeaktivistákat hívott meg, hogy csatlakozzanak hozzá békemissziójában, remélve, hogy elég nyilvánosságot teremt ahhoz, hogy a harcoló nemzeteket békekonferencia összehívására és az első világháború befejezésének mérlegelésére késztesse. A sajtó azonban kigúnyolta ezt a missziót, az Oscar II-t a „bolondok hajójaként" emlegette.

Hogy mi történt a fedélzeten, miért nem ért célba a békehajó üzenete, illetve mit keresett a fő szervezői körben egy a tengerentúlon is ismert magyar feminista, az mind kiderül a békehajó történetéből.

Henry Ford és Bédy-Schwimmer Rózsa találkozása

1915 elején Ford nyilvánosan is kifejezte pacifista érzelmeit, semelyik országnak nem volt hajlandó gépkocsit eladni hadi célokra. Még ugyanebben az évben Louis P. Lochner amerikai békeaktivista (későbbi Pulitzer-díjazott) és Bédy-Schwimmer Rózsa, magyar újságíró azzal a javaslattal kereste meg a ma már általánosan pacifistaként elismert Fordot, hogy indítson amatőr diplomáciai missziót Európába. Schwimmer azzal győzte meg az iparmágnást, hogy elhitette vele, olyan diplomáciai levelezés birtokában van, amely bizonyítja, hogy az európai hatalmak hajlandóak tárgyalni. Ford beleegyezett a békekampány finanszírozásába.

Bédy-Schwimmer Rózsa akkor 37 éves magyar bevándorlóként volt jelen az amerikai közéletben mint szüfrazsett, feminista és – ami a történet szempontjából a legfontosabb – pacifista.

Bédy-Schwimmer 1914-től Londonban folytatta tevékenységét, ahonnan az Egyesült Államokba kényszerült költözni a háború kitörésével. Ugyanebben az évben már Woodrow Wilsonnal, az Egyesült Államok elnökével is találkozott, akinek átnyújtotta a Folyamatos Közvetítés békejavaslatát, de az elnök nem volt hajlandó elkötelezni magát az ötlet mellett. Ez a terv folyamatos tárgyalásokat írt elő a harcoló nemzetek és a semleges országok, Dánia, Hollandia, Norvégia, Spanyolország, Svédország, Svájc, Norvégia, Svédország és az Egyesült Államok között.

A békehajó előpróbája – nők a háború ellen

1915. április 13-án több mint negyven nő, mindannyian a Női Békepárt tagjai, a New Jersey állambeli Hobokenben felszálltak a Noordam nevű gőzhajóra, és elhajóztak a hollandiai Hágában megrendezett Nemzetközi Női Konferenciára. A hajó zászlaján egyszínű fehér alapon nagy kék betűkkel egyszerűen csak a „BÉKE” felirat szerepelt.

Senki sem áltatta magát azzal, hogy meg tudják állítani a háborút, de remélték, hogy világszerte megteremtik a béke iránti vágyat. 1915. április 28. és május 1. között tizenkét országból becslések szerint 1300 nő gyűlt össze, hogy javaslatokat fogalmazzon meg a háború befejezésére. Bár a konferenciát sikeresnek ítélték, javaslataikat május 7-én elnyomták a nagyobb hírek: a Lusitania brit luxus-óceánjáró német tengeralattjáró általi elsüllyesztése, amely során 1201 fő, utas és legénység egyaránt életét vesztette. Ez megváltoztatta a közvéleményt az Egyesült Államokban a háborúval kapcsolatban.

Henry Ford az új szponzor

Bédy-Schwimmer Rózsa Henry Ford személyében találta meg a tökéletes szponzort, ha már az elnököt nem tudta rávenni, hogy támogassa a békeközvetítésre vonatkozó tervét. Az viszont nem teljesen világos, hogy Ford tisztában volt-e a nő származásával, mert mindeközben antiszemita nézeteivel kommentálta a háborút.

Ford nem sokkal később meglátogatta az elnököt, és sürgette, hogy állítson össze egy csoportot semleges nemzetek képviselőiből, akik az európai vérontás megállításán dolgoznának. De ő sem kapta meg a kért támogatást. Sajtótájékoztatóján így fedte fel ambícióit:

„Karácsonyra ki akarom hozni a fiúkat a lövészárkokból. A hajó elküldésével egy központot hozunk létre valamelyik hollandiai vagy skandináviai kikötőben, ahol az összes hadban álló nemzetet össze lehet hozni, és békejavaslatokat lehet tenni.”

Merész elképzelés volt, hiszen akkor karácsonyig már csak négy hét volt hátra.

Az utazás és a békehajó kudarcának okai

Ford megállapodott a Scandinavian America Line társasággal, hogy az ő gőzösüket, az Oscar II-t használják a célra. Ez a hajó a Titanic hosszának körülbelül 60%-ával rendelkezett, és bár közel sem volt olyan hatalmas, attól még a luxuskabinoktól egészen a tágas, jól szellőző harmadosztályú szobákig mindent felvonultató, előkelő hajónak minősült. 

Lehet, hogy Ford volt az arca ennek a vállalkozásnak, de valójában Bédy-Schwimmer Rózsa volt az, aki a színfalak mögött próbálta az egészet összehozni. Meghívót küldtek minden kormányzónak, alkormányzónak, egyetemi dékánnak és a kor kiemelt személyiségeinek, arra bátorítva őket, hogy csatlakozzanak a békehajóhoz. Az általános reakció a meghívókra többnyire elutasító volt.

Három prominens személyiség azonban mégis elfogadta a felkérést: a későbbi Nobel-békedíjas Jane Addams, Thomas Edison feltaláló és John Wanamaker kiskereskedelmi cégvezető. Végül egyikük sem utazott a hajón, mindenféle kifogásokra hivatkozva.

Az Oscar II 1915. december 4. délután 15:15-kor indult útnak New Yorkból. A hajó fedélzetéről Ford egy csokor rózsát dobott le síró feleségének. A különböző források eltérő számadatokat közöltek arról, hogy hány utas volt a fedélzeten. Az általános összlétszám valahol 140 és 165 fő között volt. De nem mindannyian voltak a béke hívei. Nagyjából 65-en Ford úr vendégei voltak, kb. 50-en a sajtó képviselői, volt két-három filmoperatőr, és körülbelül 20-an Ford személyes munkatársai.

Wilson elnök mindeközben a kongresszus előtt arról beszélt, hogy az Egyesült Államoknak fel kell készülnie a háborúra, ami a hajó fedélzetén lévő társaságot megosztotta. Ez már elővetítette a békehajó kudarcos jövőjét.

Közel két hét tengeri hajózás után az Oscar II. kénytelen volt megállni a skóciai Kirkwallban, hogy a britek átkutathassák a hajót fegyverek és lőszerek után. Semmit sem találtak, bár a skandináviai gyerekeknek hozott, becsomagolt karácsonyi ajándékokat mind feltépték és tönkretették. Két nap múlva a békeexpedíció már úton volt az első tervezett állomása felé: a norvég Christianiába, melyet ma Oslo néven ismerünk. Onnan Svédországba, majd Dániába indultak volna, végső céljuk pedig Hága lett volna. Ott akarták felállítani a békeközvetítéssel foglalkozó konferencia állandó otthonát.

Végül 1915. december 18-án a békehajó kikötött Christianiában. A fedélzeten mindenki hatalmas fogadtatásra számított, de ehelyett a móló kihalt volt. Bár a következő néhány napban találkozókra és megbeszélésekre került sor a békezarándokok és a norvégok között, a válaszuk a legjobb esetben is erőtlennek mondható. Norvégia egy háborúra készülő nemzet volt, nagy állandó hadsereggel és általános sorozással. Egy meg nem nevezett, magas rangú norvég kormánytisztviselő így foglalta össze álláspontjukat: „Madame Schwimmer asszony tavaly tavasszal kétszer is meglátogatott, és igyekezett elérni, hogy a norvég kormány tegyen lépéseket egy békekonferencia érdekében. Akkor is haszontalan lett volna, és most is ugyanolyan haszontalan.” Hozzátette: 

Az egyik személy, aki feltűnően hiányzott a norvégiai eseményekről, maga Henry Ford volt, ugyanis a hajó sok utasával együtt influenzában szenvedett. Ford orvosának tanácsára végül hazautazott Amerikába. Nem sokkal később 1916. január 3-án jelentették be, hogy a békeexpedíció január 12-én Hágában feloszlik, és Ford fizeti majd a résztvevők hazautaztatását. 

Bár az általános vélekedés az volt, hogy a békehajó teljes kudarcot vallott, de hatásukra az általuk megfogalmazott elvek közül sok évtizedekkel később bekerült az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmányába. Ezek közé tartozott a népek önrendelkezési joga, a gazdasági szabadság, minden vita békés rendezése, valamint egy világkongresszus létrehozása, amely a felmerülő kérdésekkel foglalkozik.