Vizelettel fehérítették a ruhákat: a viktoriánus kor tisztálkodási szokásai

GettyImages-514867014

A viktoriánus korszak Angliájában játszódó filmekben és a regényekben a gyönyörű ruhák, az álomszép kastélyok és a szenvedélyes romantika jelenik meg, de nem sok szó esik arról, hogyan fürödtek, mivel mostak fogat, és mit csináltak a szennyvízzel. Nyissuk ki a szemünket, fogjuk be az orrunkat, és ismerjük meg Jane Eyre és Mr. Rochester világának árnyoldalait!

A korszakban többnyire szappant használtak a ruhák tisztítására, de ez nem mindig volt elegendő. A zsír- és olajfoltokat úgy távolították el, hogy krétát dörzsöltek a ruha szövetébe; a fű- és vérfoltok ellen petróleumot használtak, tejben pedig akkor áztattak, ha a kellemetlen szagoktól akartak megszabadulni. De a vizeletet is felhasználták: előbb vízben kimosták a ruhákat, majd egész éjszaka vizeletben áztatták. Másnap a vizeletben is kimosták („úgy, mintha vízben mosnál”, bizonygatta egy 1677-es kézikönyv szolgálólányok számára), ezt követte még egy éjszaka áztatás friss vizeletben, és így tovább, amíg megfelelőnek nem ítélték az eredményt.

Fogkrém tintahalból

Aki a középosztályba vagy a nemességhez tartozott, könnyen vásárolhatott magának fogkefét és fogpasztát, de a szegényebbek otthon főzték a fogkrémet. Ehhez „mindössze” korom, krétapor, timsó, porított tintahal, kámfor és mirha kellett. A fogkefék csontnyéllel és vaddisznósörtéből készültek, de nem számítottak különösebben elterjedtnek – sokan inkább zellerszálat rágcsáltak, abban bízva, hogy ez tisztítja a fogaikat. A szájhigiénia tehát nem volt ideális, de a fogászati ellátás még kevésbé: ez gyakran a helyi borbélyokra vagy kovácsokra hárult, ha nem volt fogorvos a környéken.

Beltéri vécé, vízvezeték nélkül

Az első beltéri vécéket már akkor használni kezdték, amikor még vízvezeték sem volt a házak többségében. Mivel kényelmesnek tűnt, hogy a házon belül könnyítsenek magukon, ezeket rendszerint az alagsorban lévő emésztőgödör fölé helyezték – amelyek aztán, vízöblítés hiányában, megteltek ürülékkel, a szag pedig beszivárgott a lakótérbe. Ez már zavaró volt a lakók számára, így új munkakör jött létre: az „éjszakai takarítóké. Némi pluszpénzért cserébe nem volt büdös a feladat, hogy lemásszanak a gödörbe, kilapátolják, amit ott találnak, kosarakba rakják, majd kocsin elszállítsák. Az ürüléket aztán vidéken trágyaként értékesítették a gazdáknak. A feladat „túl zavaró” volt ahhoz, hogy nappal is el lehessen végezni, így mindig éjszaka került rá sor.

Könyvekben ismertették a helyes fürdőzés szabályait
Könyvekben ismertették a helyes fürdőzés szabályaitBettmann / Getty Images Hungary

Könyvekből tanultak fürödni

Azok a szerencsések, akiknek vízvezeték is volt a lakásukban, előbb-utóbb vásároltak fürdőkádat is. Ennek használata azonban nem mindenki számára volt magáról értetődő, így hamarosan ismeretterjesztő könyvek jelentek meg a helyes és helytelen fürdési szokásokról. A könyvek azt tanácsolták, hogy kerüljék a fürdést étkezés után négy órán belül; gondoskodjanak arról (akár tornagyakorlatokkal is), hogy testük megfelelő hőmérsékletű legyen, mielőtt a vízbe mennek, továbbá hogy utazás közben ne mossanak arcot, kivéve, ha a vízbe néhány csepp alkoholt vagy vazelint tettek. Az egyik legnépszerűbb szépségápolási kúra az „orosz fürdő” volt, ami abból állt, hogy már-már elviselhetetlenül forró, majd jéghideg vízzel mosták meg arcukat, hogy megelőzzék a ráncok kialakulását.

Ecet és tojás: kend a hajadra!

A mai értelemben ismert samponok az 1930-as években terjedtek el, így a nőknek a viktoriánus korban más módszerekhez kellett folyamodniuk, hogy hajkoronájukat ápolják.

Havonta egyszer néhány tojást törtek föl a fejük fölött, beledolgozták a hajukba, majd egy kancsó vízzel leöblítették.

Mások a vízzel hígított ecetre esküdtek, de a rozmaringos víz, a fekete tea és a rum is teljesen bevett hajmosó szernek számított. De akkor sem jártak jobban, amikor megjelentek a polcokon a hajápoló termékek: a Hall's hajmegújító terméke azt ígérte, felveszi a harcot a kopaszság és az ősz hajszálak ellen, a sötétítő hatást azonban mérgező ólommal érte el egészen az 1930-as évekig, amikor végre a cég csökkentette a termék ólomtartalmát.

Korabeli illusztráció az 1858-as Nagy Bűzről
Korabeli illusztráció az 1858-as Nagy BűzrőlMichael Nicholson / Getty Images Hungary

Rettegtek a rossz szagoktól

A viktoriánusok meg voltak győződve arról, hogy a rossz szagok nem csupán kellemetlenek, hanem betegségeket is terjesztenek. Ez volt a miazmaelmélet, amely szerint a betegség a levegőben van jelen, annak minőségét megváltoztatja, és így fizikai érintkezés nélkül is átadódhat. A chlamydia és a kolera terjedését is ennek tudták be. 1858-ban pedig csaknem pánik tört ki, annyira felfokozódott a londoni „Nagy Bűz”-től való rettegés. Az ezen a néven elhíresült katasztrófa akkor következett be, amikor az alagsori pöcegödrök helyett a Temze vizébe került a vécék tartalma – a gyárak és a vágóhidak hulladékával együtt. A folyó fenekén többméteres rétegben állt az ürülék, a helyzet tarthatatlan lett. A törvényhozók csak akkor intézkedtek, amikor a széljárás úgy fordult, hogy már a Parlamentben is érezni lehetett a penetráns bűzt. Ekkor elfogadták azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé tette egy modern csatornahálózat kiépítését.

A hosszú szoknyák és a szűk fűzők a tuberkulózis elleni harc miatt tűntek el

1882-ig, amikor Robert Koch felfedezte a tuberkulózist okozó baktériumot, az emberek csak találgattak, mi okozhatja az egész korabeli Európát sújtó betegséget. A miazmaelméleten kívül megjelentek azok az orvosok is, akik a női ruházatot tartották felelősnek a betegségért, mondván, hogy a földig érő, hosszú szoknyákon beviszik a nők a betegséget az otthonukba. A tüdő kapacitását csökkentő és a belső szerveket összenyomó szűk fűzők szintén ennek a jegyében szorultak lassan háttérbe.

Megjelentek az első eldobható menstruációs betétek

A számos higiéniai hiányosság ellenére a viktoriánus korszak bizonyos értelemben mérföldkőnek is számít: az addig csak sebkötözésre használt farost kötszerek eléggé olcsóak voltak ahhoz, hogy az eldobható betétek alapjául szolgáljanak. Addig leginkább egészségügyi öveket használtak, amelyek alapvetően újrafelhasználható betétek voltak. Angliában a Southall, az Egyesült Államokban a Johnson & Johnson kezdte forgalmazni ezeket, de a korszak szemérmességére jellemző, hogy a nők nem merték megvenni a boltban, inkább maradtak a hagyományos, mosható verziónál.

Küzdelem a nemi betegségek ellen

A nemi betegségek ellen több fronton is küzdöttek, hiszen a korszakban számos prostituált tevékenykedett, akik nemritkán nemi betegségekkel fertőzték meg kuncsaftjaikat, amit aztán azok átadtak feleségeiknek. A prostituáltakat gyakran letartóztatták és erőszakkal vették rá, hogy kezeltessék nemi betegségüket, a férfiak pedig fordulhattak a gonorrhoea elleni csodaszerként reklámozott új termékhez, a Listerine-hez. Feltalálója, J. W. Lambert először orvosi antiszeptikumként próbálta értékesíteni, de ez nem hozott nyereséget, így hamarosan padlótisztítóként, illetve korpásodás és gonorrhoea elleni gyógyszerként forgalmazták, míg végül szájvíz lett belőle.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra