Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

GettyImages-1313331431

Ma Oroszország egyik nagyvárosába látogatunk. Itt is van egy kreml, azaz fellegvár, de nem Moszkváról és „a” Kremlről beszélünk. Hol lehet még ilyen?

Oroszországba utazunk, de csak a közeli, európai részébe, egy közigazgatási, gazdasági és kulturális központba. A városra utaló első írásos emlék 1301-ből való, egy másik forrás szerint ekkor már majdnem 300 éve létezett itt település. A történelem során a mongol-tatárok, a moszkvai fejedelmi csapatok, majd megint a mongol-tatárok is ostromolták és pusztították, de mindig újjáépítették a települést. 1521-től a moszkvai államhoz tartozott, a 16. században az állam határán kialakított védővonal részévé vált, az 1700-as években pedig egyre fontosabb szerepe lett közigazgatásilag is, míg végül a környék kormányzóságának székhelye lett. Nyomdát nyitottak, vasút kötötte össze Moszkvával, kórház, erőmű és tanárképző főiskola is épült. A háborús évek után a nehéziparra állt át a város és környéke, és ez a népesség növekedését is magával hozta, ma négy egyetem is működik itt, valamint az ország egyik legrégebbi színháza is a városban található.

Felkészültél? Jöhet a kép!

A játék lezárult.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra