Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Ma Hollandiába repülünk képzeletbeli utunkon.

Hollandia északi részén, Frízföldön járunk, a tizenegy történelmi fríz város legnagyobbikában: a környéken már a 2. században éltek emberek, a település őse pedig a 10. századtól létezett. A középkorban fontos kereskedőváros volt, köszönhetően jó földrajzi elhelyezkedésének: a Middelzee nevű öböl partján feküdt, az öböl azonban később kiszáradt, ezért a kora újkorban a település jócskán veszített jelentőségéből. A második világháború egyik kevésbé ismert csatájában, 1945 áprilisában egy kanadai páncélos alakulat a kapott parancsot megtagadva ostromolta meg az erősen védett várost, és egy nap alatt elűzte a megszálló német sereget.

A 92 ezer lakosú város ma többek között szakiskoláiról nevezetes, melyekben összesen kb. 16 ezer diák tanul. Ugyan saját egyeteme nincsen, három holland egyetemnek is van itt kihelyezett tagozata. A belváros legfőbb látnivalói az egykori kancellária épülete, a Szent Bonifác-templom, az Oldehove ferde torony, illetve a város legmagasabb épülete, az Achema toronyház. A városban rendezik minden évben Európa legnagyobb marhavásárát és Hollandia legjelentősebb virágpiacát, emellett 1998-ban, illetve 2002 és 2009 között minden alkalommal városunk volt a helyszíne a Dominó-nap (Domino Day) névre keresztelt világrekord-döntési kísérletnek.

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra