A XI. és XII. kerület, Sasad és Farkasrét határán található a Márton Áron tér, mely az 59, 59A és 59B villamosok végállomása. Itt található a Farkasréti temető déli főbejárata és a Farkasréti izraelita temető alsó bejárata, illetve a patinás Auguszt cukrászda kerthelyisége is. A tér neve a híres gyulafehérvári püspök, Márton Áron emlékét őrzi, aki rendíthetetlenül állt ki minden diktatúrával szemben.
Márton Áron az erdélyi Csíkszentdomonkoson született 1896. augusztus 28-án, székely földműves család harmadik gyermekeként. Az elemi iskolát szülőfalujában, a középiskolát Csíksomlyón, Csíkszeredában, majd a gyulafehérvári kisszemináriumban végezte. Három nappal az érettségije után, 1915 júniusában besorozták az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe, amelyben végigharcolta az első világháborút: közkatonaként, hadapródként, később tisztként szolgált, kétszer is megjárta az olasz frontot, harcolt Doberdónál és az Ojtozi-szorosban, háromszor sebesült meg, és 1918–19-ben részt vett a Székely Hadosztály honvédő harcaiban is.
A katonaságtól leszerelve szülőfalujában gazdálkodásba fogott, majd Brassóban egy gépgyár vasesztergályosaként talált munkát, az üzem szász nemzetiségű tulajdonosa azonban hamar elbocsátotta, ugyanis csak szászokat volt hajlandó alkalmazni. Márton rövid hezitálás után elhatározta, hogy másféle dolgoknak szenteli az életét: kicsit megkésve, 1920-ban jelentkezett a gyulafehérvári papneveldébe, ahol négy évvel később végzett, és Majláth Gusztáv Károly megyés püspök szentelte pappá.
Fiatal papként Gyergyóditróban és Gyergyószentmiklóson volt káplán, később a gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi katolikus gimnázium hittantanára lett. 1929-ben plébánossá nevezték ki, majd néhány év után Majláth kinevezte maga mellé püspöki levéltárosnak és titkárnak Gyulafehérvárra. Ebben a minőségében részt vett a Vatikán és a román állam között megkötött konkordátum kidolgozásában és az erdélyi katolikusok ellen irányuló román törekvések kivédésében. 1932-től a kolozsvári egyetem lelkészi és hitszónoki feladatait is ellátta.
Márton fontos személyisége volt az 1930-as évek erdélyi magyar kulturális és politikai törekvéseinek: szerkesztette az Erdélyi Tudósításokat, az egységes népművelő munka támogatására többekkel együtt megalapította az Erdélyi Iskola című folyóiratot, és éveken keresztül az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója is volt. Vikáriusként Erdély legnagyobb katolikus hitközsége, a kolozsvári Szent Mihály-plébánia élére került. Amikor átvette a hitközség vezetését, az éppen súlyos anyagi gondokkal nézett szembe – Márton Áron gazdasági tehetségét és szervezőképességeit mutatja, hogy perek sorozatán keresztül és az adósságok felszámolásával sikeresen rendezte az egyházközség zavaros pénzügyeit.
„Nem riadok vissza a munkától”
1938 őszén az Egyházmegyei Tanács közgyűlésén elmondta Európa egyik első háborúellenes beszédét, mely az Erdélyi Iskola hasábjain nyomtatásban is megjelent. Mindössze 42 éves volt, de jelentős tapasztalat állt mögötte, mikor XI. Pius pápa püspökké nevezte ki. Felszentelésekor a Non recuso laborem, azaz Nem riadok vissza a munkától jelmondatot választotta magának, amelyhez egész életében hű maradt. Másfél évvel később a második bécsi döntés következtében egyházmegyéje kettészakadt: nagyobbik része visszakerült Magyarországhoz, Márton azonban hívei töredék részével a továbbra is Romániához tartozó Gyulafehérváron maradt. Ezekben az években emelkedett a teljes pusztulással fenyegetett erdélyi magyarság egyik legjelentősebb szószólójává.
A vészkorszakban tiltakozott a zsidók és a másként gondolkodók üldözése ellen, 1944. május 18-án a kolozsvári Szent Mihály-templomban kemény szavakkal bírálta a magyarországi zsidóság három nappal korábban megkezdett deportálását. Később levélben szólította fel Sztójay Döme miniszterelnököt, Jaross Andor belügyminisztert, a főispáni hivatalt és a rendőrkapitányságot, hogy akadályozzák meg a zsidók elhurcolását – válaszként a rendőrkapitány kiutasította Kolozsvárról. Kiállása elismeréseként 1999-ben az izraeli Jad Vasem-központ posztumusz Világ Igaza kitüntetést adományozott a püspöknek.
A világháborút követően, a trianoni határok visszaállítása után Márton püspök a kiépülő román kommunista rendszerrel is bátran szembehelyezkedett: tiltakozott, amikor a bukaresti kormány felbontotta a Vatikánnal kötött konkordátumot és államosította az egyházi iskolákat, és szót emelt a magyar kisebbség jogaiért is. Az állami szervek egyre nyíltabban támadták és állandó megfigyelés alatt tartották a megalkuvásra nem hajlandó püspököt, aki az 1949-es csíksomlyói búcsúra lóháton vonult be, beszédét százezrek hallgatták. Két héttel később, útban egy bukaresti tárgyalásra, titkosrendőrök elrabolták, és holléte ezután rejtély volt, többen a halálhírét is keltették. Valójában vizsgálati fogságba került.
Soha nem alkudott meg a hatalommal
A püspök letartóztatásának híre Rómába is eljutott. XII. Piusz pápa pappá szentelése huszonötödik évfordulóján címzetes érsek címmel tüntette ki Mártont, de erről ő semmit sem tudott. Két év vizsgálati fogság és kényszervallatás után 1951-ben került sor Márton Áron perére. A koncepciós eljárásban a katonai törvényszék államellenes bűncselekmények koholt vádjával tíz év szigorított fegyházra és életfogytiglani kényszermunkára ítélte a püspököt. Végül négy évvel később, nemzetközi nyomásra kiszabadult, és ismét átvehette egyházmegyéje irányítását – a hatalom azonban továbbra sem nézte jó szemmel tevékenységét, népszerű prédikációiban politikai agitációt láttak, ezért 1957-ben házi őrizetbe helyezték. A püspöki palotából csak a székesegyházba mehetett, de látogatókat fogadhatott és a papszentelést is megengedték neki.
1962-ben, a második vatikáni zsinat idején a román kormány felszólította, hogy hagyja el lakhelyét és utazzon Rómába a zsinatra, ő azonban ezt megtagadta, mert tudta, hogy így szeretnének megszabadulni tőle. Végül a ’60-as évek végén hagyhatta el „palotafogságát”, de továbbra sem volt hajlandó kompromisszumra a román állammal és az állami egyházüggyel, nehogy a tárgyalásokkal azt a benyomást keltse a világ közvéleményében, hogy az országban szabad vallásgyakorlás van.
Az idős, betegeskedő püspök utolsó éveiben azt kérte a pápától, hogy mentse fel őt a szolgálat alól. Lemondását 1980 áprilisában fogadta el II. János Pál pápa. Márton Áron alig fél évvel később, 1980. szeptember 29-én hunyt el veserákban. Holttestét a gyulafehérvári székesegyház püspöki kriptájában helyezték örök nyugalomra, utolsó útjára több mint tízezer ember kísérte. Helytállását, példamutató életútját Erdélyben és idehaza is több intézmény, utcanév, Csíkszentdomonkoson múzeum, Gyulafehérváron emlékszoba őrzi.
A budai Márton Áron tér neve az 1970-es, ’80-as években Kis Ferenc tér volt, a Farkasréti temetőben nyugvó munkásmozgalmi költő, Kis Ferenc emlékére. A rendszerváltás után megfosztották kommunista nevétől a teret, ekkor másfél évtizedig a Farkasréti tér nevet viselte, és 2005-ben vette fel a bátor gyulafehérvári püspök nevét.
Érdekel az utcanevek története? Kísérd figyelemmel Térfigyelő sorozatunkat, amelynek előző részében annak jártunk utána, miért hívják a Fővám teret és a Vámház körutat épp így.
