szív szimbólum eredete

A középkori orvosok nem tudták, hogyan néz ki a valódi szív

A szimbólum eredetét illetően számos elképzelés létezik, a legnépszerűbb szerint egy ókori görögök és rómaiak által használt egykori gyógynövény, a szilfium, más néven lézerfű jellegzetes alakú termése után keletkezett. A szilfiumot az ókori mediterrán kultúrák ételízesítő fűszerként, reuma ellen és fogamzásgátlóként is használták, utóbbi miatt kapcsolódott össze a köztudatban a szerelemmel és a szexualitással; idővel annyira népszerű növénnyé vált, hogy tömegszámra irtották, minek következtében kipusztult, a legenda szerint az utolsó szilfiumtövet Néró római császárnak ajándékozták hódolói.

Elképzelhető ugyanakkor, hogy a szív szimbóluma a valódi, ember szerv elképzelt alakja nyomán született: Arisztotelész és a 2–3. században élt görög származású római orvos-filozófus, Galénosz a szívet körte alakúnak írták le, a középkori orvosok pedig, akik az egyházi tiltás miatt nem végezhettek boncolásokat, az ókori tudósok műveire hagyatkoztak anatómiai ismereteikben. Több korabeli, kézzel rajzolt anatómiakönyv, köztük a 14. századi itáliai orvos, Guido da Vigevano műve is ilyen formájúként ábrázolja az ember mellkasában dobogó szervet.

Egyesek szerint még az is előfordulhat, hogy a szívszimbólum a női mellekről vagy éppen a herezacskóról kapta jellegzetes formáját, bár ezek kevésbé népszerű teóriák. A hiedelem, miszerint a szeretet, szerelem érzése a szívből ered, szintén az ókorra vezethető vissza, amikor a rómaiak azt gondolták, ezeket a pozitív érzéseket közvetlenül a mellkasunkban érezzük, ugyanis itt található az emberi test érzelmi központja.

Luther Márton miatt küldünk szívecskét egymásnak?

A két motívum, vagyis a szív mint szerelem és a sok helyütt és sokféleképp megjelent körteszerű szívalakzat összekapcsolása végül a késő középkorban történt meg – a szimbólum első ismert efféle használata egy Thibau névre hallgató 13. századi francia szerző Le roman de la poire, azaz A körte románca című művének egyik iniciáléján bukkan fel, melyen egy térdeplő úriember a szívét nyújtja ajándékba kedvese számára. A reneszánsz idején a szívszimbólum igazi virágkorát élte, rengeteg művészeti alkotáson, például Giotto és Andrea Pisano munkáin jelent meg, elsősorban Jézus szívét jelképezve.

A tudósok ugyan a 16. században már felfedezték a szív valódi kinézetét, a művészeknek hála továbbra is népszerű maradt a stilizált, „arisztotelészi” szívábrázolás, megjelent például a kártyákon és nemesi családok címerében is. A reformáció új jelentésekkel töltötte meg a szimbólumot, Luther Márton egy fehér rózsában lévő piros szívet, közepén fekete kereszttel használt személyes pecsétjeként, melyet a legenda szerint egy felesége által hímzett személyes ajándék ihletett.

A videójátékoknak is elengedhetetlen kelléke

Talán innen és az angol–amerikai protestáns hagyományból eredeztethető a 18–19. században keletkezett szokás, hogy Valentin-napon szívecskét küldjenek ajándékba az emberek szerelmüknek: az élelmes vállalkozók természetesen gyorsan ráharaptak a hagyományban rejlő pénzkereseti lehetőségre, és megszülettek a szívecskével ellátott üdvözlőlapok, édességek, ékszerek-bizsuk és egyéb ajándéktárgyak, melyeknek máig nagy divatja van.

A modern és posztmodern tömegkultúra később még újabb jelentésekkel ruházta fel a szív jelképet, az 1970-es években például megszületett az autók lökhárítójára ragasztható matricákon, pólókon és egyéb formákban terjesztett I * NY, vagyis I Love New York („Szeretem New Yorkot”) szlogen, mellyel az alakzat hivatalosan is az angol „love” („szeretni”) ige vizuális megfelelőjévé avanzsált. A videójátékokban a szívecskék a játékos megmaradt életeit jelenítik meg, és napjainkban a különféle szívbarát (zsírszegény, koleszterincsökkentett satöbbi) élelmiszereken, termékek csomagolásán is felbukkan. Az internetes és modern telekommunikációs ikonográfia természetesen szintén alkalmazza a szívecskét és annak különböző formáit a szerelem és egyéb érzelmek megjelenítésére emotikonok (<3>