Pestissel fertőzött állatok miatt áll le a kedvelt húsféle importja az EU-ban

GettyImages-1185816902
Olvasási idő kb. 3 perc

A kiskérődzők által terjesztett pestis fertőzésre figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A szennyezett húsok már két EU-s országban is megjelentek.

Július óta kiskérődzők pestise (PPR) járvány terjed Görögországban és Romániában. A kiskérődzők, azaz a juhok és kecskék egyik legfertőzőbb betegségének számító PPR megjelenése súlyos gazdasági károkat okoz. Kulcsfontosságú a vírus behurcolásának megakadályozása, ezért a további intézkedésekig Romániából nem érkezhetnek kiskérődző szállítmányok Magyarországra. A magyar országos főállatorvos fokozott ellenőrzéseket rendelt el – figyelmeztet honlapján a Nébih

2024. július 11-én tört ki a pestisjárvány a görögországi Thesszália régiójában, mely a helyi kecske és juh hústermelést is érinti. Az elmúlt hetek során a helyi hatóság további 22 esetben igazolta a járványt. A görög főállatorvos döntése alapján ideiglenesen az ország teljes területéről felfüggesztenek minden, az Európai Unió tagállamaiba irányuló juh- és kecskeszállítmányt. 

A pestis miatt tilos az EU-s import

Július közepén Romániában is kitört a PPR járvány. A betegséget ott juhokban állapították meg, először a Fekete-tengerrel határos területeken, azonban az első, ismert eset óta a hatóságok országszerte további 36 kitörést igazoltak, többek között a magyar határhoz közeli Temes megyében is. A kistestű, kérődző állatok esetében a pestis a legfertőzőbb betegségek egyike, azonban amint azt a Nébih is hangsúlyozza,

más állatokra, és az emberre is veszélytelen.

A betegség megjelenése viszont súlyos, gazdasági károkat okoz. 

Vizsgálják az idén érkezett állatokat a pestisjárvány miatt

A Nébih felhívja a juh- és kecsketartók figyelmét, hogy ha állományukban váratlanul több juhban vagy kecskében

szem- és orrfolyással kísért láz jelentkezik, akkor gyanakodjanak a kiskérődzők pestise betegségre

és azonnal jelezzék a gyanút az ellátó állatorvosnak, valamint a helyi állategészségügyi hatóságnak is.

Dr. Pásztor Szabolcs, a magyar országos főállatorvos elrendelte az idén Romániából érkezett kecske- és juhszállítmányok ellenőrzését, és a jövőbeni tranzitszállítmányok fokozott vizsgálatát. A magyar állategészségügyi szakemberek kiemelten figyelnek az esetleges illegális állatszállításokra is. A Romániába vagy Görögországba induló juh- és kecskeszállítmányoknál is fokozott járványügyi ellenőrzést tartanak. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek