Pedofiltörvény büntetés

Minden, gyerekek ellen elkövetett szexuális bántalmazásról szóló hír közfelháborodást kelt. Az ártatlan gyereket kihasználó pedofil olyan lény, akit szinte senki nem ismer személyesen, de mindenki egy emberként utál.

Sok orvos, pszichológus leírta már, hogy a pedofil az, aki szexuális vágyat csakis még serdületlen (vagyis 10–12 év alatti) gyerek iránt érez. Ezen a tényen a pedofil nem tud változtatni, azt viszont megteheti, ha nehezen is és többnyire szakember segítségével, hogy ellenáll ennek a vágynak. A klinikai diagnózis tehát nem ad sem erkölcsi, sem büntetőjogi felmentést az alól, ha valaki gyereket használ szexuális vágyai kielégítésére.

Jogászok is elmagyarázták, hogy a pedofília és pedofil bűncselekmény mint büntetőjogi kategória nem létezik. A törvény szerint azt az embert lehet büntetni, aki 18 év alatti személy (= gyerek) ellen szexuális bűncselekményt követ el.

A gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények kis hányadát, becslések szerint 3–7 százalékát követik el a klinikai definíció szerint pedofilnak tekinthető emberek. A többiek nem pedofilok, hanem bűnözők, akik gátlástalanul használnak gyerekeket. Itt élnek közöttünk. Úgy néznek ki, mint mi.

Jó lenne hinni abban, hogy az eddiginél hosszabb börtönbüntetés lehetősége majd elrettenti az elkövetőket. Erre a reményre azonban nem sok okot adnak alábbi tények.

Kit fognak megbüntetni?

• A gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények felderítési aránya a fejlett országokban is nagyon alacsony, és Magyarországon sem számítanak bűnüldözési prioritásnak. Nem sok rendőr van, akit azért tüntettek ki, mert komolyan vett és tisztességesen végigvitt egy gyerek elleni szexuális bántalmazás ügyet. Nem ritka, hogy az ügyeletes rendőr eltanácsolja azt, aki bejelentést akar tenni, vagy meggyőzi, hogy a feljelentést ismeretlen tettes ellen tegye akkor is, ha pontosan lehet tudni, hogy ki az elkövető.
• 100 megtörtént szexuális bűncselekményből jó, ha 10 ügyben történik feljelentés. A 10 feljelentésből jó, ha 1 eljut a bíróságig. Nem minden bírósági tárgyalás végződik a vádlott elítélésével.
• A gyerekek elleni szexuális bűncselekmények perei (is) évekig tartanak. Ez alatt a gyereknek rendszeres időközönként újra el kell mondania, és az esetleges gyógyulási folyamatban visszaesve átélnie azt, amit vele tett az elkövető. A bírósági eljárásban a gyereket érő további traumák elkerülése csak nagyon ritkán prioritás. Rendszeresen hírt kapunk ugyan új, gyerekbarát módszerekről, de ezek alkalmazása még messze nem általános. A gyerekért felelős szülő a gyerek érdekében nemritkán úgy dönt, hogy nem teszi ki a gyereket ezeknek az eljárásoknak.
• A bírósági perig eljutó ügyek jelentős részében bizonyíték hiányában nem születik elmarasztaló ítélet. Nincs egységes rendszer arra, hogy a gyereket a bíróságon megfelelően képviselje, támogassa valaki.
• Az eddigi tapasztalatok alapján, ha születik elmarasztaló ítélet, akkor az gyakran felfüggesztett büntetés, tekintettel az elkövető „egyébként példás” vagy „a társadalomra veszélytelen” addigi életére.

Kik az elkövetők?

• A gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények több mint 90 százalékát olyan köztünk élő, becsületesnek gondolt emberek, túlnyomórészt férfiak követik el, akikről ezt senki nem feltételezné, és akikről ezt még a bizonyítékok ismeretében sem mindig hiszik el az ismerőseik, rokonaik. Ezekkel az emberekkel naponta találkozunk.

• Az elkövetők több mint 90 százaléka nem azért használ gyerekeket szexuális vágyai kiélésére, mert nem képes felnőtt testű ember iránt ilyen vágyat érezni, hanem azért, mert módja van rá, mert megteheti, mert a gyerek kiszolgáltatott neki, és azért is, mert jó eséllyel számíthat arra, hogy amit tesz, azért soha nem vonják felelősségre.

• Ha a gyerek elleni szexuális bűncselekményt gyerekintézményben követi el valaki (például nevelő, tanár, más iskolai alkalmazott), az esetek túlnyomó többségében az intézmény jó hírnevét fontosabbnak tartják a gyerek védelménél, és az elkövetőtől nem fegyelmivel válnak meg, hanem közös megegyezéssel távozik, és más iskolában folytathatja a gyerekek szexuális bántalmazását.
• Az elkövetők között lehetnek, vannak homoszexuálisok is, de az elkövetővel azonos nemű gyerek elleni szexuális bűncselekmények (férfi elkövető fiúgyerek sérelmére) túlnyomó többségét heteroszexuális férfiak követik el.
• A gyerekek elleni szexuális bűncselekmények túlnyomó többségét olyan ember követi el, akit a gyerek jól ismer, akivel függő viszonyban van.
• Akár heteroszexuális, akár homoszexuális az elkövető, a tettét nem a szexuális beállítottsága motiválja, hanem a gyerekkel való kapcsolatában létrejövő alkalom, lehetőség, a gyerek kiszolgáltatottsága. Ezért ha a gyerek körül lévő felnőtt társadalom nem zárkózna el annak tudomásul vételétől, hogy valaki, akit jól ismer, képes a gyerek szexuális bántalmazására, a szexuális bántalmazások rokonok, ismerősök által elkövetett részét (több mint 90 százalék!) meg lehetne előzni.

Miért nem szól a gyerek, ha valaki bántja?

• A gyerek nem tudja magát megvédeni, 10 éves kor alatt sokszor azt sem érti, hogy mi történik. Talán megpróbálná elmondani valakinek, aki közel áll hozzá, de ha kicsi, még szavai sincsenek arra, ami vele történik. Érzi, hogy valami nincs rendben, hogy egy olyan ember, akiben ő megbízik, vagy akire őt rábízták, és akit ő sokszor még szeret is, valami olyat tesz, ami neki nem jó.
• A gyerekeket szexuálisan bántalmazó felnőtt nagyon gyakran valamilyen fenyegetéssel kényszeríti titoktartásra a gyereket. Például azzal fenyegeti, hogy ha elmondja, amit történt, akkor „apa börtönbe kerül, és nem lesz mit ennetek”. Vagy „ha elmondod, mindenki azt fogja gondolni, hogy mekkora hazudozó vagy”. Esetleg azzal, hogy ha kiderül, ami történt, a gyereket elszakítják a családjától, mehet intézménybe.
• Gyakori, hogy az elkövető a gyereket hibáztatja a történtekért: „te akartál az ölembe ülni”, „te viselkedsz olyan kihívóan”.

• A gyereknek a vele történtek miatt akkor is bűntudata van, ha az elkövető nem beszéli be neki, hogy a gyerek szépsége, kívánatossága vagy viselkedése miatt használja a gyereket a saját szexuális céljaira.
• Amikor az elkövető a gyerek számára ismeretlen személy, akkor a gyereknek nincs oka a titoktartásra, segítséget kérhet. Ha az apja, más rokona, tanára, edzője, gondozója bántalmazza szexuálisan, akkor a titoktartásra kényszerített gyerek teljesen elszigetelődik, egyedül marad.

Miért nem hisznek a gyereknek?

• Az elkövetők nemcsak a tényleges felderítési arány miatt, hanem azért is joggal bízhatnak abban, hogy büntetlenül bántalmazhatnak egy gyereket szexuálisan, mert „egyébként” normális életet élnek: van feleségük, barátnőjük, munkájuk, esetleg elismert karrierjük, saját gyerekük. A családjuk, munkatársaik, barátaik nem tudnák elképzelni, vagy ha valakitől mégis ezt hallják, elhinni, hogy ezek az emberek gyerekek elleni szexuális bűncselekmények elkövetői lehetnek. Minél stabilabb az elkövető saját közösségében elfoglalt pozíciója, annál inkább számíthat arra, hogy a gyereknek nem fognak hinni.
• A családnak, barátoknak, munkatársaknak könnyebb azt elhinnie, hogy a gyerek téved, fantáziál, hazudik, látott valamit a tévében, mint azt, hogy valaki, akit jól ismernek, akiben megbíznak, ilyesmit követ el.
• Az elkövető nemritkán családfenntartó, így a család többi tagjának érdeke fűződik ahhoz, hogy ne vegye észre, mi történik a gyerekkel. Az iskola, sportklub, más gyerekekkel foglalkozó intézmény hierarchiájában az elkövető alatt dolgozók gyakran az egzisztenciájukat féltve hunynak szemet és nem segítenek a gyereknek. Az elkövető felesége, anyja, barátai nemritkán megpróbálják rávenni az áldozatot, hogy ne tegyen feljelentést, „ne tegye tönkre” az elkövetőt.
• A gyereket a szexuális bántalmazás traumaként éri, és teljesen magára marad, ha nem hisznek neki, amikor megkísérli elmondani, vagy valamilyen módon jelezni, hogy a családban, szűkebb közösségben ismert, beazonosítható személy mit tesz vele. A gyerek egyedül ugyanúgy nem tud megküzdeni a felnőtt környezet elzárkózásával, tagadásával, közömbösségével, mint az őt szexuálisan kihasználó személlyel.

Mit tehet a szülő, a gyerek körül élők, a gondozásában, nevelésében részt vevők és minden felelős felnőtt?

Minden gyereknek van róla gondoskodni, őt megvédeni köteles anyja, apja, vagy a szülői szerepet betöltő gyámja. Nem árt tudni, hogy a felnőttek felelőssége tényleges: számonkérhető, ha nem veszik észre, ami történik a gyerekkel. Ha az elkövetővel szemben elmarasztaló ítélet születik, többnyire nem marad el a gyereket gondozó többi felnőtt felelősségének a firtatása sem. A gyerek gondozásában, nevelésében hivatalból részt vevő felnőtteknek (pedagógusoknak, orvosoknak, gyerekvédelmi szakembereknek stb.) a törvény szerint jelentési kötelezettsége van, de akár a szomszédokon is számonkérhetik a hatóságok, ha nyilvánvalóan gyerekbántalmazásra utaló jeleket nem jeleznek a hatóságoknak. Nem igaz az, hogy ami a családon belül történik, az csak a családra tartozik, és különösen nem, ha a bántalmazott gyerek a saját családjában nem kap védelmet.

Ha egy gyerek olyasmit mesél, amiből arra lehet következtetni, hogy valami nem helyénvaló történt közte és egy felnőtt személy (esetleg nagyobb gyerek) között, akkor annak mindenképp utána kell járni. Nincs kizárva, hogy a gyerek rosszul értelmezett egy helyzetet, és nem történt baj, de a rossz értelmezést is meg kell vele beszélni, meg kell őt nyugtatni, és főleg arról kell biztosítani, hogy akiben megbízott, akinek el merte mondani, ami aggasztja, abban továbbra is megbízhat. Mert hisznek neki. Mert komolyan veszik. Mert segítenek értelmezni, megmagyarázni neki azt, amitől fél. Mert megnyugtatják.

Az ilyen felnőtt hozzáállás akkor is sokat segít, ha ténylegesen történt szexuális bántalmazás. A szexuális abúzus komoly trauma a gyereknek, de nem arra van szüksége, hogy úgy kezeljék őt, mint akit „megrontottak”, mint akin már nem lehet segíteni, és főleg nem arra, hogy őt magát emeljék ki a családjából. Nagyon kevés az országban a gyerekkori szexuális traumával foglalkozó szakember, és lehet, hogy eltart egy darabig, amíg el lehet jutni egy ilyen szakemberhez. De a gyerek körül élők is sokat segíthetnek azzal, hogy komolyan veszik, amit a gyerek mond, semmilyen módon nem őt hibáztatják, és abban segítenek neki, hogy az életét a saját korának megfelelő gyerekként élje. Nem úgy, mintha semmi nem történt volna, hanem úgy, hogy érezze, az érte felelős felnőttek tudják kezelni azt, amit történt, a bántalmazás nem ismétlődhet meg, és neki nem kell felelősnek és bűnösnek éreznie magát.

A gyerek biztonsága érdekében akkor is fontos, hogy ne maradjon egyedül azzal a személlyel, aki esetleg bántalmazta, ha a bántalmazásra nincs egyértelmű bizonyíték. Ha egy gyerek valamiért nem akar találkozni egy emberrel, azt akkor is érdemes komolyan venni, ha nem lehet tudni – mert esetleg a gyerek nem tudta, vagy nem merte elmondani –, hogy mi van emögött.

A gyerek körül élő felnőttek nemcsak úgy szerezhetnek tudomást arról, hogy a gyerekkel valami történt, hogy rajtakapják az elkövetőt, vagy a gyerek elmondja a történetet. Vannak olyan jelek, amelyek mindenképpen okot adnak arra, hogy a felnőttek megvizsgálják, nem történt-e szexuális abúzus. Ezekről a jelekről itt és itt is lehet olvasni.

Egy-egy hírré váló gyerekabúzus nyomán az érdeklődés többnyire az elkövetőre irányul. Természetesen nem lenne jó, ha a sajtó és általában a gyerek számára idegenek elkezdenének a szexuális bántalmazást elszenvedett gyerek személye iránt érdeklődni, felelős újságíró nem is használ gyereket arra, hogy tudósításának nagyobb közönséget találjon. Az viszont fontos lenne, hogy a gyerekek ellen elkövetett szexuális bűncselekmények elemzése során ne csak büntetőjogi szempontok kapjanak nagy figyelmet, hanem kifejezetten a gyerek védelmének, jóllétének, rehabilitációjának szempontjai is.

A megelőzés a legfontosabb, akkor is, ha nem látványos

A megelőzés az egyik legkevésbé hálás tevékenység: ami bekövetkezik, annak fel lehet mérni a kárát, de ami nem következik be, azt sokkal nehezebb valódi pozitívumként értékelni. Viszont arra nézve vannak tapasztalatok és számszerű kimutatások, hogy a ténylegesen megtörtént gyerekkori szexuális bántalmazásnak milyen súlyos következményei vannak az egyén életében, következésképpen a társadalom számára is. A már ismert és további kutatásokkal még pontosabban meghatározható következmények elkerülése a gyerek szexuális bántalmazásának megelőzésében fontos támpontot adhat a szükséges központi, helyi, társadalmi tennivalók megtervezéséhez és megvalósításához. Erre vonatkozóan jól használhatók más országok tapasztalatai és már jól bevált gyakorlata is.

A gyerekek védelme mindenféle bántalmazástól társadalmi, családi és egyéni érdek. A védelem egyik módja lehet a gyerekek elleni cselekmények büntetőjogi szankcionálása, aminek elrettentő hatása egyenes arányban áll az ilyen cselekmények felderítésének mértékével. A gyerekek egészséges felnevelkedése szempontjából viszont az segítene a legtöbbet, ha minden felelős szerv és felnőtt arra koncentrálna, hogy ezek a gyerekek elleni bűncselekmények ne következhessenek be. Ehhez jól felépített gyerekvédelmi rendszer, jól képzett és megbecsült szakemberek, kötelezően érvényesített eljárási protokollok, a szülők szisztematikus segítése szükséges. Nemzetközi, dokumentált tapasztalatok azt is egyértelműen jelzik, hogy azok a gyerekek képesek a leginkább elkerülni a szexuális bántalmazást és kihasználást, akik jól ismerik a testüket, és koruknak, érettségüknek és érdeklődésüknek megfelelő mértékben tájékozottak a szexualitást és a szexet illetően.