pedofília gyerekkísérlet helmut kentler

A gyerekek és a felnőttek közötti szex mindkét fél számára hasznos – vélte a professzor

Az 1928-ban, Kölnben született Helmut Kentler eredetileg lelkész szeretett volna lenni, apja akaratából mégis a mérnöki főiskolát választotta, a családfő halála után azonban otthagyta a műszaki pályát, és inkább orvostudományt, pszichológiát és pedagógiát hallgatott Freiburgban és Svájcban. Diplomája kézhezvétele után Nyugat-Berlinbe költözött, ahol egy pedagógiai központ felnőttoktatással foglalkozó részlegét vezette, majd a hannoveri egyetemen ledoktorált; A szülők szexuális felvilágosítása című disszertációja könyv formában is megjelent, és több mint 30 ezer eladott példánnyal a korszak egyik legnépszerűbb szexuálpszichológiai olvasmányává vált az NSZK-ban.

A népszerű szexológus doktor ezt követően Hannoverben kapott professzori állást, de párhuzamosan szakértőként dolgozott a nyugat-berlini városvezetés számára ifjúsági ügyekben (például a ’70-es évek eleji diáklázadások idején vagy különböző, pedofíliával kapcsolatos bírósági eseteknél), gyakran szerepelt a televízióban és a rádióban, egy teljes nyugatnémet generáció számára az ő neve jelentette a szexuális felvilágosítást és az új, szabados nemiség eszméinek terjedését. Kentler nem rejtette véka alá a ’60-as években indult szexuális forradalom iránti elkötelezettségét, nézete szerint a szexualitással kapcsolatos avítt, konzervatív felfogással, tabukkal egyszer és mindenkorra le kell számolni, teret engedve a szabad szerelemnek.

A szexuális forradalom farvizén sajnos kifejezetten káros irányvonalak is beúsztak a nyilvánosságba, köztük azok a hangok, melyek a „felszabadítás” nevében a felnőttek és a gyerekek közötti szexuális viszony dekriminalizálását tartották helyesnek: Kentler egyöntetűen amellett foglalt állást, hogy a pedofilok bebörtönzése káros, sőt, úgy vélte, a szexualitással való korai megismerkedés hasznos lehet a gyerekek számára. A kiskorúak erőszakos megrontását természetesen elítélve, a pszichológus egy 1974-ben megjelent pamfletjében úgy fogalmazott, a kölcsönös beleegyezésen alapuló felnőtt-gyerek közötti szexuális kapcsolat egyfajta tanulási folyamat, amely mindkét fél számára előnyökkel járhat.

A hatóságok tudtak róla, és támogatták

Kentler igencsak kétes kijelentései csak évtizedekkel később kavartak botrányt, az igazi problémát azonban az jelentette, hogy a szexológus doktor a gyakorlatban is megpróbálta igazolni feltételezéseit: 1969-től kezdődően a nyugat-berlini önkormányzatnál betöltött pozícióját kihasználva hajléktalan szülők gyerekeit szakította el vér szerinti szüleiktől, és adta oda megbecsült társadalmi státuszú, ismerten pedofil férfiaknak gondoskodásra. A pszichológus úgy gondolta, a korábban elhanyagolt, alkoholista, drogfüggő, az utcán élő szülők által nevelt gyerekek így olyan közegbe kerülnek, ahol valóban odafigyelnek rájuk, a szexuális vonzalom pedig csak erősíti a nevelőszülők odaadását, vagyis gondoskodóbbá teszi őket.

A horrorkísérlet megálmodója többnyire titokban tartotta a nyilvánosság előtt, a nyugat-berlini városvezetés ifjúságvédelmi osztálya azonban nemcsak tudott a programról, de hallgatólagosan támogatását is adta hozzá, Kentler ugyanis meggyőzte őket, hogy kegyetlen emberkísérlete valójában a nehéz sorsú gyerekek rehabilitációját szolgálja. A pedofil nevelőapák többsége – akik még gyámsági segélyt is kaptak az államtól a gyerekek után – az ötletgazdához hasonlóan elismert tudós, tanár volt, akik egy elit, értelmiségi pedofilhálózatban működtek, és gyakran a bűnök elévülési idejét használták ki kiskapuként.

Az akkori nyugatnémet törvények szerint a pedofil bűncselekmények akár 5 év alatt is elévülhettek, ezért Kentler megvárta, amíg letelik a szükséges idő, és csak ezután hozta nyilvánosságra „vizsgálatai” bizonyos részleteit. A népszerű szexológusprofesszor és bűntársainak megbecsült pozíciója szintén megóvta őket a lebukástól: az áldozatok gyakran féltek felszólalni és vádat emelni, hiszen ki hinne egy mélyszegény körülmények közül érkezett, lelkileg zavart gyereknek elismert tudósemberek ellenében.

Elismert tudósemberként halt meg

A Kentler-kísérlet csaknem 30 éven keresztül folyt zavartalanul, sőt, a doktor szerint kifejezetten sikeresnek számított az eredményeket illetően – egy 1989-es könyvében Kentler már megemlítette, hogy hajléktalan gyerekeket adott oda pedofil nevelőszülőknek, kijelentései azonban csak 4 évvel később kavartak botrányt, amikor az EMMA feminista lap a kötet alapján beszámolt a professzor kétes üzelmeiről és pedofíliával kapcsolatos nézeteiről. A cikk hatására egy hannoveri nyilvános eseményen feminista aktivisták fütyülték ki Kentlert, a közönség egyik tagja pedig még be is húzott egyet a pszichológusnak, 1997-ben pedig az EMMA egy újabb leleplező írása miatt az utolsó pillanatban visszavonták tőle a neves Magnus Hirschfeld-díjat.

A hatóságok azonban továbbra is szemet hunytak Kentler viselt dolgai felett – a kísérlet csak 2003 környékén ért véget –, így a 2008-ban, 80 éves korában meghalt szexuálpszichológust sohasem vádolták semmilyen bűncselekménnyel, sőt, élete végéig megbecsülésnek örvendő szaktekintélynek számított. A becslések szerint három évtized alatt több száz gyerek szenvedhetett abúzust Kentler kísérletének következményeként, a pontos szám azonban nem ismert, ugyanis csak nagyon kevés áldozat mert előbújni, és felvállalni az őt ért borzalmakat.

Az eset csak a 2010-es években kapott nagyobb nyilvánosságot, többek között egy 2015-ben elhunyt, korábban szexuális bántalmazásért elítélt férfi, Fritz H. ügye kapcsán, akinek Kentler 9 fiút is gyámságba adott; a gyerekeket megerőszakolta, megverte, és lelkileg is bántalmazta. Az ügy vihart kavart a német nyilvánosságban, és további vizsgálódásokat eredményezett, a berlini városvezetés végül 2020-ban közölt egy jelentést, melyben megígérték, hogy átfogó nyomozást indítanak Kentler múltban elkövetett bűntettei ügyében, és – amennyiben tehetik – anyagi kárpótlásban részesítik az áldozatokat.