Sziklafalba rejtették az ősi templomot: hátborzongató, amit benne találtak

osi-templom
Olvasási idő kb. 5 perc

A régészek az egyiptomi Athribis térségében tártak fel egy sziklafalba vájt ősi templomot, amelyet a termékenység oroszlánfejű istennőjének, Repitnek szentelhettek.

Bár a 2100 éves korúra becsült templom nagy része mára összedőlt, a régészcsoportnak sikerült bejutnia az építménybe, ahol különös feliratokra és hátborzongató ábrázolásokra bukkantak.

Ezt találták az ősi templomban

A Tübingeni Egyetem és az Egyiptomi Turisztikai és Régiségügyi Minisztérium régészei 2012 óta dolgoznak a Luxortól 200 kilométerre északra fekvő terület feltárásán, ahol egykor egy egész templomnegyed terült el. A sziklafalba rejtett ókori templom bejáratára még 2022-ben találtak rá, majd felfedezték, hogy a romhalmok alatt egy hatalmas komplexum lehet, titkos szobákkal és az azokat összekötő lépcsőkkel.

„A finoman elsimított felületű mészkőtömbök a függőleges sziklahomlokzaton egy sziklaszentélyhez tartozhattak”

– vélekedett Christian Leitz, a Tübingeni Egyetem professzora.

Az ásatások már számos értékes lelettel szolgáltak – többek között az i. e. 2 századból származó, VIII. Ptolemaiosz fáraóhoz köthető domborművekkel. Ezeken a fáraó  áldozatot mutat be az oroszlánfejű termékenységi istennőnek, Repitnek, illetve fiának, Kolanthesnek. A hieroglifák arra engednek következtetni, hogy a területen zajló építkezések VIII. Ptolemaiosz parancsára történtek.

At the Egyptian site of Athribis in Sohag, archaeologists unearthed a temple pylon with a 167-foot-wide facade featuring...

Posted by Archaeology Magazine on Saturday, November 30, 2024

A kutatócsapat később egy ismeretlen kamrát fedezett fel a templom északi tornyában. Feltárásához a régészek fából épített állványzat és görgők segítségével távolítottak el egy 20 tonnás sziklatömböt. Így derült ki, hogy a helyiséget a templomi edények és amforák tárolására használhatták. A bejárat közelében lévő részen a kutatók egy sor további domborművet és hieroglifát is találtak.

Az újonnan felfedezett Repit-ábrázolással szemközti ajtókeret például Min-Ra termékenységi istent jeleníti meg (aki Repit hitvese volt), két ritkán látott dekán kíséretében. Ezek az emberszerű testtel és állatfejjel rendelkező mitikus lények a legendák szerint éjszakánként csillagként segítették az embereket az idő mérésében.

Az egyik dekánnak sólyom-, a másiknak pedig íbiszfeje volt.

A régészek szerint a dekánokat általában istenek társaságában ábrázolják az ősi templomokban – bár jellemzően kettőnél többen vannak.

Gonosztevőként vált ismerté a templom építője

VIII. Ptolemaiosz, V. Ptolemaiosz és Kleopátra Szüra kisebbik gyermeke az ókori Egyiptom nyolcadik királya volt a Ptolemaidák közül. Elhízott testalkata miatt Phüszkónnak (Φύςκων, azaz Kövér) gúnyolták, zsarnoki viselkedésével pedig kiérdemelte a Kakergetész (Κακεργέτης, azaz Gonosztevő) nevet.

A templom építtetője, a pénzérmén látható VIII. Ptolemaiosz igazi zsarnokként híresült el
A templom építtetője, a pénzérmén látható VIII. Ptolemaiosz igazi zsarnokként híresült elWikipedia

Euergetész azután ragadta magához a hatalmat, hogy bátyja – akivel élete során többször összetűzésbe keveredett – Kr. e. 145-ben elhunyt. Ekkor sógornőjét és testvérét, Kleopatrát erőszakkal feleségül vette, majd hamarosan meggyilkoltatta unokaöccsét. A családi helyzetet tovább bonyolítva

Kr. e. 142-ben Kleopatra és VI. Ptolemaiosz lányát, a saját unokahúgát, III. Kleopatrát is feleségül vette, és attól kezdve közösen kormányoztak.

Zsarnoksága és alattvalóit sújtó kegyetlenségei miatt Alexandriában később felkelés robbant ki ellene, amelyet testvére, a királynő szított. Ptolemaiosznak Kr. e. 131-ben el kellett menekülnie Ciprusra, de hamarosan kegyetlen bosszút állt: közös gyermekük, Memphitész kettévágott holttestét küldte el feleségének „születésnapi ajándékba”.

Ez tovább szította az ellene irányuló népharagot, ám Kleopátra elkövetett egy hibát: a Szeleukida Birodalmat uraló II. Démétriosz Nikatórtól kért segítséget. Az egyiptomiak ezt nem tűrték, így az évek óta emigrációban levő Ptolemaiosz visszatérhetett. Az ekkorra már igencsak elhízott uralkodó ezután változtatott politikáján, felhagyott zsarnoki húzásaival és aktív külpolitikát folytatott. VIII. Ptolemaiosz végül III. Kleopatrára hagyta a trónt azzal a kikötéssel, hogy fiukkal, IX. Ptolemaiosszal kell osztoznia a hatalmon.

Kíváncsi vagy, mennyi igaz a fáraók átkából? Akkor olvasd el ezt a cikkünket is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek